Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Aki befalazta húgyos Józsi bácsit

2011. július 23.  10:00
címkék: HumorSzületésnap
Az a kivételes rögtönzőkészséggel megáldott humorista/parodista lett ma 65 éves, aki bárkit képes utánozni, bármilyen hangon képes megszólalni, s ha néha még úgy is marad, az se baj, mert talán épp ezért szeretjük annyira.

Hazánk elmúlt évtizedeinek egyik legnépszerűbb humoristája, Markos György nevettető képességét volt kitől örökölnie, hiszen édesapja Alfonzó, a híres artista, színész, komikus és parodista volt.

Ő maga 1946. július 22-én született Budapesten, eredetileg Markstein családnéven. Miután leérettségizett, előbb a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt, majd pedig még két évet az ELTE BTK-n tanult.

19711974 között a Thália Színházban játszott, majd 1974 és 1982 között főleg külföldön szerepelt. 1982-ben benevezett a Magyar Rádió Humorfesztiváljára, ahol Nádas Györggyel fellépve óriási sikert aratott.

A fesztivált után néhány héttel bemondták a hírekben, súlyos baleset történt a Kálvin téren: egy sofőr belement a kirakatba. Később az is kiderült, hogy a sofőr rádión éppen Markosékat hallgatta, és annyira nevetett, hogy elveszítette az uralmát a kocsi felett.

"Jó napot kívánok, a Magyar Rádiótól jöttem!" kezdődött a Kőbe zárt lélek (avagy a húgyos Józsi bácsi) majd harminc évvel ezelőtt.

MarkosNádas végignyerte a vetélkedőt, melyből szinte természetszerűleg adódott, hogy duóként folytatták pályájukat. A sikert kiaknázva még abban az évben leszerződtette őket a Mikroszkóp Színpad, párosuk pedig a kor első számú médiaattrakciója lett. A Mikroszkópon 1992-ig léptek fel együtt.

A MarkosNádas-duó fénykora jó tizenöt évig, az 1990-es évek közepéig tartott. Azóta külön utakat járnak, bár egy-egy televíziós kabaréban, show-műsorban még „újraegyesülnek”.

A cikk itt folytatódik
Forrás: Mi van ma?
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója