Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Elfeledett ének az Artusban

2011. november 26.  06:00
A Kompánia Színházi Társulat vendégelőadása az ARTUS Stúdióban.

Az előadás gerincét négy téma adja: a virrasztás rítusa, az újjászületés labirintusa, az élő emlékezet és a dolgok titkos lelke.

„Olyan gesztusokat kutatunk, amiket rég elfelejtettünk, vagy még mindig használunk, de már nem tudjuk a jelentésüket, vagy éppen olyanokat, amelyeket mindennap ismételgetünk, mint egy mantrát nehogy elfeledjük, néha szavakba öntjük, néha énekbe, csak hogy megőrizzük őket. Ezek a közös, kollektív tudat gesztusai: mint megtisztulás, fürdetés, feledés, virrasztás, siratás emlékezés, vagy mindennapi automatizált gesztusok, mint a cipőből ki-belépés…

A krónikások az emlékezetalakzatok változatai. Emléklények. Úgy emlékeznek, hogy felejtenek. Azokat a dolgokat felejtik el, amiket a többiek mindvégig észben tartanak, és olyan ősi dolgokra emlékeznek, amikre más nem. Egyszerre reprezentálják az emlékezés és a felejtés működését.

Az előadásban elfeledett, néha kellemetlen és nyugtalan képeket idézünk fel, emlékeket szórunk a krónikások útjába, homályos szemük elé, ahogy a múlt rozsdalabirintusában mezítláb bolyonganak.” (Kompánia Színházi Társulat)

Alkotó krónikások: Carlile-Kovács Christopher, Hantos Násfa, Heppes Miklós, Kemény Rozália, Lukács László, Lukács Mihály, Mayer Zita, Mózes Zoltán, Szalay Henrietta
Fénytervező: Kocsis Gábor
Technikai munkatárs: Kocsis Gábor, Tucker András
Rendező: Goda Gábor
Fotók: Lukács Mihály

Bemutató: 2011. december 1. 20h
További előadások: 2011. december 2. és 3. 20:00
Helyszín: Artus Stúdió (XI. Budapest, Sztregova utca 7.)

Transzport:
Ezekre az előadásokra is elvisz az ingyenes piros emeletes busz.
Indulás: az Erzsébet térről, a Gödör Klub lépcsőfeljárójától este 19:30-kor.
Visszaút önerőből.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója