Sorozatos balesetek a Pókember próbáján
.jpg)
A U2 zenekar két sztárja, Bono és The Edge jegyezte Spider-Man: Turn Off the Dark című előadás bemutatása körül számos probléma akadt, de a közönség tódult rá a technikai bakik és malőrök ellenére is. A darabot egyébként 75 millió dolláros (csaknem 19 milliárd forintos) költségvetésével az eddigi legdrágább Broadway-produkcióként tartják számon.
A musical két producere, Jeremiah Harris és Michael Cohl adatai szerint a Pókemberre látogató közönség fele korábban még sohasem vett rész Broadway-előadáson. Az elmúlt esztendőben több mint hatszázezren nézték meg a darabot - idézte a producereket a BBC csütörtöki beszámolója.
A darab főszereplőjét, Reeve Carney-t, akinek szexuális irányultságát közel olyan szívesen feszegeti a sajtó, mint a próbák során elszenvedett sérüléseit, az előadások során egy baleset sem érte.



