Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Nyáron is lecsapolhatják a vérét

2008. május 30.  22:37
címkék: Musical
Elkezdődtek a Vámpírok bálja második nyári szériájának próbái, a nemzetközi kreatív team tagjai folyamatosan érkeznek, hogy a próbafolyamat után ismét elkezdődjön a nyári szezon.

A Vámpírok bálja idény nyáron június 7-től július 6-ig, majd augusztus 21-től 31-ig lesz látható a Magyar Színházban. Két főszereplő debütál a produkcióban: Krolck grófként Merán Bálint, Alfredként pedig a 19 éves Mihálka György. A Megatánc című televíziós műsorban ismertté vált szólisták száma tovább bővül Barczi Lászlóval és Túri Lajossal, rajtuk kívül Nagy Tibor erősíti a tánckart.

A nyári előadásokra nagy a nemzetközi érdeklődés, zenés színházi újságírók mellett az alkotócsapat tagjai közül is érkeznek Budapestre: az első előadásra várják Michael Reed, a darab vokál- és hangbetéteinek hangszerelőjét. A társulat a bemutató után vámpír jelmezben egyenesen a Nemzeti Színházba indul, hogy a Magyar Televízió által sugárzott Örökös Tagság Gála fináléjaként előadjon két részletet a musicalből.

A tavaly CD készült a Vámpírok báljából, idén videoklip a Teljes a sötét című dalra. Ennek premierje az m1 Nap-kelte műsorában lesz.
Forrás: fidelio.hu
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója