Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Vámpírok bálja ismét a színpadon

2008. június 6.  06:49
Két új főszereplővel szombattól újra színpadon a Vámpírok Bálja; a Roman Polanski nevével fémjelzett darabot legalább egy hónapig láthatják az érdeklődők - mondta Simon Edit, a darab producere az MTI-nek.

"Két tehetséges főszereplő is debütál a Vámpírok bálja produkcióban: Krolock grófként Merán Bálint, Alfredként a 19 éves Mihálka György. A Megatánc című televíziós műsorban ismertté vált szólisták száma tovább bővül Barczi Lászlóval és Túri Lajossal, rajtuk kívül Nagy Tibor is erősíti a tánckart" - mondta Simon Edit.
A darabot a tervek szerint július 6-ig játsszák majd a Pesti Magyar Színházban. Ha addig teltházas lesz a produkció, akkor augusztus végén is folytatják az előadásokat - tette hozzá.

Simon Erika kiemelte, hogy nem csak a magyar látogatókra számítanak, a tavalyi tapasztalatok alapján várhatóan sokan érkeznek majd Japánból, Kanadából, Nagy-Britanniából és Németországból is.

A producer szerint magánvállalkozásban ekkora darab még nem született Magyarországon, az állami támogatás nélküli produkció 2011-től lehet nyereséges.

Hozzászólások

3 hozzászólás

csigalausz  2008. június 10.  15:35

három év múlva lesz nyereséges?! és elvállalták?! nem semmi, de nagyon jó:)

kecske  2008. július 18.  22:54

hát, én nem megyek rá el, mert ha összehasonlítom az itteni atrakciót pl egy németországi előadással, nagy különbségeket látni... ezzel nem azt mondom, hogy rossza a magyar előadás, de... a többi sokkal jobb

kecske  2008. július 18.  22:55

mármint, augusztusban, ha leadják

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója