Keresik Iglódi utódját
A Sinkovits Imre Színpadon október elejétől láthatják a nézők Fráter Zoltán Déryné Széppataki Róza életéről írt, Édes Rózám című egyszemélyes játékát Csomor Csilla előadásában. Az Őze Áron által rendezett darab előjátéka Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című színműve lesz. A magyar színjátszás megújítójaként számon tartott, XIX. századi színésznőről szóló produkciót az ősz folyamán várhatóan vidéken is bemutatják.
A teátrum novemberben tűzi a Sinkovits Imre Színpad műsorára Háy János Házasságon innen és túl című új darabját Pinczés István rendezésében, majd ugyanitt mutatják be januárban Edward Albee Kényes egyensúly című színművét, melyet Bodolay Géza rendez majd.

Az új évadban a színművészeti egyetemet frissen elvégző Gémes Antos csatlakozott a Magyar Színház társulatához. A hétfői évadnyitó ülésen adták át Soltész Bözsének a debreceni Kortárs Galéria tulajdonosa, Koncz Sándor által 2004-ben alapított Szendrő József-díjat, illetve Auksz Évának a társulat nagy művészének emlékét őrző Agárdy-emlékláncot. Az ülésen megemlékeztek a teátrum augusztus végén elhunyt, neves jelmeztervezőjéről, Schaffer Juditról is.



