Sydneyben is bemutatkozik a Katona társulata
A Katona József Színház társulata hat nap alatt hétszer adja elő Csehov színművét. Az Ascher Tamás által rendezett előadás címszerepét Fekete Ernő játssza, Anna Petrovna szerepében Tóth Ildikót, Szásaként Jordán Adélt láthatja a közönség. A további szerepeket Csoma Judit, Bezerédi Zoltán, Máté Gábor, Rajkai Zoltán, Szirtes Ági, Nagy Ervin, Bán János, Bodnár Erika, Elek Ferenc és Vajdai Vilmos alakítja a vendégjáték során.
Az ausztráliai fellépés ideje alatt a teátrumban a Heaven Street Seven, Ferenczi György és a Rackajam, valamint a Belga koncertjeit hallhatja a budapesti közönség.
Mint a színház sajtótitkára elmondta, a társulat az évad során más országokban is bemutatja nagy sikerű Csehov-produkcióját: előbb az észak-olaszországi Parmában, majd májusban a franciaországi Lille-ben, végül a New York-i magyar évad keretében a Lincoln Center Fesztiválon július elején.



