Balatonfüred: Helló Kitty!
A meseszép színésznő vette kezébe a Balaton-parti város kulturális életének irányítását. Füreden minden összejöhet neki.
Eldózerolják az Erkel Színházat
Az életveszélyessé vált és bezárt pesti Erkel Színházat várhatóan lebontják, és új, többfunkciós épületegyüttest emelnek a helyén, amely már opera és balettelőadások megtartására is alkalmas lesz.
Újabb ifjúsági bemutató a Bárkában – nem csak fiataloknak
Pál utcai fiúk (2002), Legyek ura (2004), Iskola a határon (2006) – ebbe a sorba illeszkedik Vidovszky György aktuális regényadaptációja a Bárka Színházban, mellyel ismét kétségtelenné teszi: szükség van fiatalokról is szóló darabokra, amelyeket be lehet mutatni tizenévesekkel a színpadon.
Szobrot kapott Bessenyei Ferenc
Felavatták Bessenyei Ferenc színművész szobrát vasárnap, a Magyar Dráma Napján Budapesten, a Nemzeti Színház főbejárata előtti szoborparkban.
50 éves a világtalan zseni
Ma ötven éves Andrea Bocelli, korunk egyik legkedveltebb tenoristája. Egy kis toscanai faluban született, a szépséges táj hangulata, kultúrája, a gyerekkorában ért impulzusok nagy hatással voltak későbbi művészi pályafutására.
80 éves lenne Sinkovits Imre
Paraszttól az értelmiségiig, bohóctól a hősig bármit hitelesen el tudott játszani Sinkovits Imre, a Nemzet Színésze, aki vasárnap lenne 80 éves. Egész élete során a Nemzeti Színház tagja volt, öt évet kivéve.
Programok a Magyar Dráma Napján
A Magyar Dráma Napján, vasárnap Budapesten és vidéken számos színházban várják különféle programokkal a látogatókat. A Magyar Dráma Napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, s új művek születését ösztönözzék.
Szponzorálhatóak lesznek a színházak?
Az új előadó-művészeti törvény tervezete szerint a színházak is támogathatók lesznek: jegybevételük nyolcvan százalékáig a patrónus cégek levonhatják az adóalapjukból a felkínált összeget.
Sarki fény
Jelent-e manapság valamit az, hogy hősi eposz? Mert ma eposzok sincsenek, sem hősök. Hacsak ki nem ássák őket. Kell-e a régmúlt vaskora? Igen, kell. Szálinger Balázs és Horváth Csaba megtette, új Kalevalát írtak.
Katie Holmes-nak színház az egész világ
"Látták? Rendkívüli volt!" - méltatta Katie Holmes csütörtök esti játékát büszke férje, Tom Cruise. Holmes az Édes fiaim című Arthur Miller dráma felújításában mutatkozott be a Broadwayn John Lithgow, Dianne West és Patrick Wilson társaságában.
Musical készült az Eurovíziós Dalfesztiválról
Csillogó díszletek, valódi közönségszavazás, magával ragadóan humoros dalok - az Eurovíziós Dalfesztivál paródiáját adó, Eurobeat című musical frenetikus sikert aratott a londoni Westend egyik színpadán.
„Valóság – legalább százszor játszottam ezt a szerepet...”
Sok, a fenti mondathoz hasonlóan az emberi lét végső kérdéseiről elmélkedő mondat repked ide-oda Podmaniczky Szilárd ötszereplős kamaradarabjának főpróbáján az RS9 puritánul fekete, pinceszínházas terében.
Kamaszerotikával is kedveskednek Karinthyék
A nyáron szükségessé vált felújítások elvégzése után a 2008/2009-es évadban négy bemutatóval jelentkezik a budapesti Karinthy Színház. A teátrum egy rendhagyó előadás színhelye is lesz: decemberben Kosaras Renáta festőművész összművészeti performansz estjét tekinthetik meg a nézők.
Variációk kényszerházasságra
A Maladype Színház új produkciójának különlegessége, hogy a próbák során mindegyik jelenetnek több variációja készült el – a közönség közreműködésével megszülető Leonce és Léna tehát minden este más és más arcát mutatja.
Madách: még az eddigieknél is ambíciózusabb
Az eddigieknél is ambiciózusabb évadra készül a Madách Színház, a most induló szezonban négy premierrel, köztük egy nagyszabású Webber-koncerttel is várják a közönséget - közölte a színház igazgatója az évadot beharangozó szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.
Megújul az Operaház
A jövő héten induló 125. operaházi szezont a megújulás évadjaként jellemezte Vass Lajos főigazgató szerdán Budapesten, a Magyar Állami Operaház évadnyitó sajtótájékoztatóján. A szezon első, október 4-i bemutatója, Ránki György Pomádé király új ruhája című darabja az ifjú közönségnek szól.
Sosem láttad? Menj Debrecenbe!
Huszonegy bemutatót tart az idei évadban a debreceni Csokonai Színház; kétharmaduk olyan mű színrevitele lesz, amit sehol másutt nem láthat a közönség - mondta el Vidnyánszky Attila, a teátrum megbízott igazgatója szerdán Debrecenben.
Keresik Iglódi utódját
Három nagyszínpadi és három kamaraszínházi bemutatót, ebből egy új magyar színművet tűz műsorra a budapesti Magyar Színház a következő évadban. Pályázat útján keresik Iglódi utódját.
Dicséri Alföldi operarendezését a New York Times
"Szikár és erőteljes" a Salemi boszorkányok felújítása, Alföldi Róbert pedig rendezésében "sokat ér el kevéssel" - fogalmazott a The New York Times kritikusa az opera New York-i premierje kapcsán; a Dicapo Opera Theatre-ben bemutatott darabot a Nemzeti Színház új főigazgatója rendezte.
Nyílt nap a Vígszínházban
Nyílt nappal várja a közönséget a fővárosi Vígszínház; szeptember 13-án déltől a nézők bepillanthatnak a készülő előadások próbáiba, a művészek idegenvezetésével végigjárhatják a teátrumot és meghallgathatják a színészzenekar koncertjét is.
Édes szívem, ribanc vagy!
Ribanc. Csúnya szó, azokat a nőket szoktuk így illetni, akiket nagyon meg akarunk sérteni. De valóban bántani kell őket? Tényleg a társadalom perifériájára kell taszítani, megvetni, és ha az utcán vérben fagyva találkoznánk velük, leköpve átlépni rajtuk? Ezt a kérdést boncolgatja a Bárka színház előadása, Gergye Krisztián által, Ágens: Kúrós versek című kötete alapján színpadra álmodva.

