Balatonfüred: Helló Kitty!
A meseszép színésznő vette kezébe a Balaton-parti város kulturális életének irányítását. Füreden minden összejöhet neki.
Raksányi Gellért utódját keresik
Ma délután döntenek a nemzet színészei arról, hogy Raksányi Gellért halálát követően ki legyen a tizenkettedik művész, aki a kitüntető címet viselheti.
Elkezdődött a nyári színházi évad
A Szabadtéri Színházak Szövetségének kilenc tagja több mint 30 bemutatót tart ezen a nyáron, és összesen 300 előadással várja a nézőket. Tavaly 250 ezren látták előadásaikat, és azt remélik, kedvező időjárás esetén idén is legalább ennyi nézőjük lesz.
Pályázat a Magyarországi Német Színház 25. évfordulójára
A Magyarországi Német Színház pályázatot hirdet a magyarországi németek történetét feldolgozó színpadi szövegekre. Olyan műveket várnak, amelyek felmutatják a magyarországi németek történetének legfontosabb eseményeit, és egy zenés történelmi revüműsor alapját képezhetik.
Oliver! musical a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon
Az Olver! musical végre Budapesten is látható! A darabban az árva és ártatlan 9 éves Twist Olivér alvilági bandák bűvkörébe kerül, majd összetalálkozik egy férfival, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy a fiút megmentse a teljes lecsúszástól és otthont találjon neki.
Emléktáblát avattak Tábori Nóra egykori lakhelyén
Tábori Nórára emlékezve avatott emléktáblát a Vígszínház és a II. kerületi önkormányzat, a Kossuth-díjas színésznő Házmán utca 7. szám alatti egykori lakóházának bejáratánál hétfőn. A Vígszínház 2005-ben elhunyt, legendás művésznője június 15-én lett volna 80 éves.
Hamarosan megnyíik a Paulay Ede Színház Tokajban
Augusztus 30-án nyitja meg hivatalosan is kapuit a nagyközönség előtt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tokaj új kulturális létesítménye, a Paulay Ede Színház - áll a helyi tourinform iroda közleményében.
A South Pacific a legjobb
A South Pacific című musical söpörte be a legtöbb elismerést a legrangosabb amerikai színházi díjból a 62. Tony-gálán, a darab összesen hét kategóriában nyerte el a színházi Oscarnak is nevezett kitüntetést.
Magyar siker Moszkvában
Nagy sikerrel mutatták be a budapesti Katona József színház Ascher Tamás rendezte Ivanov-előadását a hétvégén Moszkvában a Nemzetek Színháza sorozatban, amelyet idén egyetlen darabnak szenteltek: megpróbálták a világ Ivanov-előadásait csokorba kötni abból az alkalomból, hogy 2007-ben volt 120 éve, hogy bemutatták Anton Pavlovics Csehov művét.
A Frankenstein terv lett a legjobb Pécsen
A budapesti Bárka Színház Mundruczó Kornél és Bíró Yvette: Frankenstein terv című darabja lett a legjobb előadás a VIII. Pécsi Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait gálaest keretében a Pécsi Nemzeti Színházban adták át szombaton.
Kevin Spacey az oxfordi katedrán
Kevin Spacey kétszeres Oscar-díjas amerikai filmszínész, aki öt éve a londoni Old Vic színház elismert művészeti vezetője, mostantól az Oxfordi Egyetem professzora. Az egyetem pénteki közleménye szerint a hollywoodi sztár a St. Catherine's College vendégtanára lesz, s a kortárs színházról tart előadásokat.
Acélvárosból fesztiválközpont
A mára nemzetközileg is ismert Miskolci Operafesztivál kamaszéveim közepén, 2001-ben robbant be a köztudatba. Szülővárosom kulturális programja nagyjából a szokásos nyári folk-fesztiválokban és a klasszikusan vidéki játékstílusnak mondható kőszínházi előadásokban mutatkozott meg, elvétve egy-egy „hakniszagú” koncerttel tarkítva.
Színház szakmányban
Ez a POSZT, és posztolni jó, még a nyolcadik évben is. Főleg, ha egy jól irányzott, bár gyanútlan délutáni pillanatban az ember magával a játékkal találkozik össze. Nem a Király utca lassan, kényelmesen hömpölygő fősodrában, hanem néhány méterrel arrébb, ahol kicsit koszlottabb az utcakép.
Isten káposztái
A szombathelyi Czukor Show ott található a VIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjában. Az idei válogató, Kukorelly Endre már jó előre többször elmondta: két, hasonló színvonalú előadás láttán nála mindenképpen az lesz a nyerő, amelyik kortárs magyar drámát-szöveget vesz alapul.
Fröccs, szaxofon és Varró Dániel az Operafesztiválon
Ismét elkezdődött a Miskolci Operafesztivál. A Városháza téren parádéval, majd később nyitókoncerttel startoló programsorozat összesen 12 napon át tart. A végeláthatatlan és rendkívül színes programkínálatból szemezgettünk a teljesség igénye nélkül.
Rost Andrea és Miklósa Erika közös koncerten tiszteleg a mártírok előtt
Június 16-án, az '56-os Vértanúk Emléknapján este 20.00 órakor a Magyar Köztársaság Kormánya felkérésére két világsztár segítségével idézhetik fel Nagy Imre miniszterelnök és az '56-os forradalmárok emlékét a Kossuth térre látogatók. Rost Andrea és Miklósa Erika első közös koncertje '56 hőseit köszönti.
Startol az Operafesztivál
"Bartók+Szlávok 2008" címmel szerdán nyílik meg a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál. A tizenkétnapos fesztivál programja a Városház térről 18 órakor induló parádéval, majd az ezt követő nyitókoncerttel veszi kezdetét. A nyolcadik Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon Bartók Béla művei és szláv zeneszerzők alkotásai csendülnek fel.
Marjai, Szombathy és Szervét a díjazottak
Az idei évad legjobb színésznője Marjai Virág, legjobb színésze pedig Szombathy Gyula lett a budapesti Radnóti Színházban, ahol a nézők kedvenceként Szervét Tibor kapta meg a közönségdíjat.
Garas Dezső lett a legjobb színész
Garas Dezső a legjobb színész díját kapta a moszkvai Arany Vitéz Nemzetközi Filmfesztiválon a Noé bárkája című nagyjátékfilmben nyújtott alakításáért, Stock Ede megformálásáért. A Sándor Pál rendezte Noé bárkájában a Kossuth-díjas színművész partnere többek között Kállai Ferenc és Törőcsik Mari volt.
Opera készül a meleg cowboyokról
A New York-i Városi Operaház felkérésére Charles Wuorinen operát ír az Oscar-díjas Brokeback Mountain - Túl a barátságon című meleg cowboy-drámából. Az új zenemű bemutatását 2013 tavaszára időzítették - jelentette be vasárnap az operaház illetékese.
Jordán Tamás boldog öt és fél évet könyvel a Nemzetiben
Már az újonnan létrejövő szombathelyi Weöres Sándor Színház irányítására készül a Nemzeti Színház leköszönő főigazgatója. Jordán Tamás megbízatása június 30-án jár le a Duna-parti teátrum élén, ennek kapcsán értékelte a Nemzeti Színház vezetésével töltött öt és fél évet, és beszélt szombathelyi terveiről az MTI-nek.

