Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Utcára vonultak a diákok Pécsen

2010. január 7.  12:29
Három napon át négyszázötven diák gyakorol Pécs utcáin a a Pécs2010 megnyitójának karneváli menetéhez.

Csütörtökön kezdődik a pécsi Európa Kulturális Fővárosa program vasárnapi hivatalos nyitóünnepségének háromnapos felvezető eseménysorozata, amelynek keretében a diákok a város közterein utcaszínházi jeleneteket gyakorolnak be.

Gerner András, a Pécs2010 Menedzsmentközpont sajtófőnöke elmondta: csütörtökön, pénteken és szombaton a megnyitó karneváli menetében résztvevő 450 pécsi diák a megyeszékhely közterein tanulja be a különböző kultúrtörténeti korszakokhoz rendelt dramatikus utcaszínházi játékot.



A hétvégi megnyitó menetében szereplő diákok a három nap alatt megismerkednek a megelevenítendő történelmi korszakokkal, betanulják a menet és a vonulás lépéseit. Csütörtök délután a Dóm téren a római kor, azaz a város születése, az ókeresztény időszak és I. István kora elevenedik meg.

Pénteken a Pécsi Tudományegyetem Ifjúság úti épülete előtt az egyetemet 1367-ben megalapító Nagy Lajos király mellett Janus Pannonius, a magyar humanizmus nagy költője, a latin nyelvű magyar költészet legjelesebb képviselője, valamint a török kor is testet ölt.

Szombaton a Csontváry Múzeum előtti Sétatéren a 17. századtól a 20. századig megelevenednek a baranyai megyeszékhely legfontosabb védjegyei és legfőbb mozzanatai, mint az iparosodás és a polgárosodás. Gerner András hangsúlyozta: kevés olyan város van Európában, ahol a történelmi korok és a kultúrák rétegződése annyira együtt él és egymásra épül, mint Pécsett. A különböző korokból átöröklődött kulturális rétegek összessége ad eredeti és igazi, csak itt fellelhető, egymást erősítő közeget.

Hangsúlyozta: a vasárnapi megnyitó művészeti koncepciója, hogy bemutassa mindazt az értéket, eredményt és kétezer éves kulturális örökséget, amelyre büszke a város, és amelyet Pécsen keresztül Magyarország mutatni akar önmagának és a világnak. A Káel Csaba rendezte megnyitó műsora nagyszabású produkció keretében mutatja be Pécs kultúrtörténeti arcait, pécsi kötődésű művészek és hírességek, valamint több száz pécsi diák közreműködésével.
Szólj hozzá!

A Kultúrpart programajánlója