Süket férfi és meztelen nő
A fesztiválnak az L1 Táncművek-Bakelit Multi Art Center (az első pesti gyárszínház), a MU Színház és a Nemzeti Táncszínház ad helyet.
A seregszemle előfutáraként március 2-án egy workshop keretében Táncolj az L1-tagokkal! címmel találkozási lehetőséget nyújtanak mindazoknak, akik érdeklődnek a kortárs tánc műfajai iránt.
"Fesztiválunk nyitányaként órákat tartunk, ízelítőt abból, hogy az L1-tagok és meghívott tanáraik hogyan dolgoznak, tanítanak" - idézi a közlemény Ladjánszki Mártát, az L1 tagját, a fesztivál egyik szervezőjét.
A fesztivált március 4-én a prágai Nanohach együttes nyitja meg Portrait című darabjával, melynek középpontjában egy süket férfi áll, aki azért veszítette el hallását, mert éveken át ordítoztak vele. A darab a bűntudatról, a megbocsátás hiányáról, és a vádló kapcsolatokról szól - olvasható az ismertetőben.
A következő esteken a hazai és külföldi kortárstánc-élet szereplői mutatkoznak be. Az Amerikából érkező társulat, az Arena Dances egy Magyarországon még nem látott produkcióval jelentkezik, melynek középpontjában egy duett áll Mathew Janczewski és Gabriel Anderson előadásában. Ladjánszki Márta egy ruha nélküli, felkavaró előadással, Berger Gyula Feminine című, négy rövid darabból álló táncestjével mutatkozik be, mely főhajtás a női nem előtt.
Mészöly Andrea Én kis piszkom című darabját Ingmar Bergman 1966-os filmje, a Persona ihlette, Bakó Tamás táncos-koreográfus Serenade című alkotásában pedig hét fiú lép színpadra. A Tünet Együttes és Szabó Réka Társulata 1:1 című előadásával lép fel, amely nem más, mint "két táncos és egy zajzenész bizonytalan kimenetelű mérkőzése".
A március 4. és 9. között zajló fesztiválhoz két kiállítás is kapcsolódik: a Bakelit M.A.C. hangárban látható Christy Johnson Airborne című installációja, amely a lebegés turbulenciájáról szól, "megkísérli a felszállás és a földet érés közötti idő feltérképezését". A MU Galériában pedig Aurore Aulong francia videokészítő kiállítását láthatják az érdeklődők az L1 Kortárs Tánc Fesztivál idején.



