Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Elhunyt Jeszenszky Endre

2008. május 14.  18:20
címkék: KlasszikusKortársTánc
Életének 84. évében, hosszantartó betegség után szerdán elhunyt Jeszenszky Endre koreográfus, balettmester, a jazztánc magyarországi műfajalapítója. A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével kitüntetett művészt Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra. Az időpontot a család később közli.

Jeszenszky Endre 1925. február 11-én született Somogyváron. 1931 és 1937 között szüleivel Budapesten lakott, itt kapta első élményeit az operaházi balettelőadásokon. 1937-ben Szegedre költöztek, itt erősödött föl benne a tánc iránti vonzalom. Az érettségi után Budapesten iratkozott be egyetemre, és apja tudta nélkül Brada Rezső balettiskolájába is. Amikor ez kiderült, szigorú, puritán apja visszavitte Szegedre.

A második világháború után, három és fél hónapnyi tánctanulással az éppen alakuló Szegedi Nemzeti Színház táncosa lett (1945-1949). Hihetetlen szorgalommal pótolta szakmai hiányosságait. Ebben segítői Bartos Irén, Lakatos Gabriella, Rimóczy Viola balerinák, valamint Zsedényi Károly balettmester voltak.

Harangozó Gyula bíztatására 1950-ben jelentkezett a budapesti operaház balettegyüttesébe. 1951-1955 között a Vígszínházban lett balettmester, koreográfus, és szólótáncos. Közben a megalakult Állami Balettintézetben Nádasi Ferenc mester mellett asszisztált.

1955-ben balettiskolát nyitott, amely egyre nagyobb hírnévre tett szert. Nyitott a modern műfajok felé: jazztáncot is tanított, majd jégtáncosok és tornászok edzője volt. A hatvanas évek elején a Magyar Jégrevü művészeti vezetője, az évtized végén a Moulin Rouge koreográfusa. 1975-től 1985-ig az Állami Artistaképző Intézet tanára, majd az 1989-től újból meginduló modern táncpedagógus-képző tanfolyamok vezető tanára. Az 1970-es évek végén, a 80-as évek elején a megalakuló Rock Színház tánckarát ő hozta létre.

A nyolcvanas évek elejétől oktatta saját jazztánc-rendszerét. 1982-ben alakult meg hivatásos társulata, a Jeszenszky Táncegyüttes, amely 1988-ig működött profi együttesként. 1992-ben létrehozta a Jeszenszky Alapítványt a korszerű táncoktatásért. 1997-ben a képzés központját áthelyezte Budapestről Vácra, amely azóta Jeszenszky Art Center néven működik.

Hozzászólások

4 hozzászólás

tanítvány....  2008. május 14.  22:21

Minden óra élmény volt, amit a teremben töltöttünk, tizenéves korom legszebb napjai voltak! A legnagyobb szeretettel gondolok vissza a Mestire.

tanítvány2  2008. május 15.  11:05

amikor órán kicsit beszélgettünk,mindig azt mondta: odadobok egy atombombát! NYugodjon békében Mester!

tanítvány3  2008. május 15.  15:48

Egyszer voltam csak nála, pár éve 1 kurzuson Győrben.Feledhetetlen élmény volt, a szemléltető makettjeivel, eleven humorával, történeteivel, tánc szeretetével, pedagógusi vénájával.Már akkor úgy éreztem, hogy Ő maga a történelem.A legnagyobb tisztelettel mesélek a Mestiről tanítványaimnak!

tanítvány4  2008. május 16.  20:44

Igazi self-made man volt, még a régi szériából, ahonnan Chaplin vagy Bobby McFerrin is érkezett... Helye örök és kétségbevonhatatlan a magyar tánc égboltján. Az állam pedig azt a kis keresztet beillesztheti az ő nagy ...-ba, amiért csak ennyit adott neki! De az igazság az, hogy a Mesternek még erre sem volt szüksége.

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója