Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 11. szombat
Bertold, Marietta
06:54
17:02
Belépés
ok
Legénytoll
Fejlődő nemi jellegek és hormonok uralják a színpadot

Fejlődő nemi jellegek és hormonok uralják a színpadot

Kamaszoknak szóló előadást mutat be a Duna Táncműhely csütörtökön a Nemzeti Táncszínházban.

Join us
A Cirque du Soleil budapesti castingja

A Cirque du Soleil budapesti castingja

Közel 900 artistát, 40 különböző nemzetiségű és 25 nyelvet beszélő művészt, közöttük magyarokat is láthatunk a kanadai társulat előadásain. Május végén ismét profi táncosok kerestetnek. Idén előszőr Budapesten tart próbatáncot a Cirque du Soleil!

Címkék: Kortárs
Történelmi társastáncok
30 éves a Garabonciás

30 éves a Garabonciás

Két évtizeddel ezelőtt alapították a Garabonciás Együttest, amely történelmi társastáncokkal gyarapítja a gyermekkultúrát; az évforduló alkalmából a Művészetek Palotájában adnak június 7-én gálaestet, amelyen az alapító tagok közül is fellépnek néhányan - jelentette be Váradi István, az együttes művészeti vezetője.

Gödör
„Nyilvános közös-ülés” a belváros közepén

„Nyilvános közös-ülés” a belváros közepén

Sajátos, klasszikus előadóművészeti kategóriákba nemigen sorolható darabok kapnak helyet idén is a szombaton kezdődő Tánc és Performance Fesztiválon, amelyet ötödik alkalommal rendez meg a budapesti Gödör Klub.

Címkék: Kortárs, Tánc
Világnap
E. Kovács Éva és Somogyi Tibor kapták az elismeréseket

E. Kovács Éva és Somogyi Tibor kapták az elismeréseket

A tánc világnapja alkalmából E. Kovács Éva mozdulatművész, táncpedagógus, koreográfus és Somogyi Tibor néptáncművész, koreográfus, a Duna Művészegyüttes egykori művészeti vezetője kapta a Magyar Táncművészek Szövetségének életműdíját.

Világnap
Egy nap a tánc jegyében

Egy nap a tánc jegyében

Április 29. a Táncművészet Világnapja. A Nemzetközi Színházi Intézet 1981. évi madridi közgyűlésének kezdeményezésére először 1982-ben ünnepelték meg arra emlékezve, hogy 1727-ben ezen a napon született Jean-Georges Noverre francia balett-táncos, az egyetemes táncművészet nagy megújítója.

Reflex
„Én hordom a bal cipőt, rajtad van a jobb…”

„Én hordom a bal cipőt, rajtad van a jobb…”

„Én hordom a bal cipőt, rajtad van a jobb…”. Kedves gyerekek, „ma itt minden ember jó, akit megtalál egy szó.” Kedves felnőttek, tépjék le a plakát papír-lelküket, s önvizsgálatra adják oda a mellettük ülőknek. Üssenek rajta két lukat s nézzék önmagukat!

Apokrif- estek a MU Színházban

Apokrif- estek a MU Színházban

Április 29-én 30-án Gergye Krisztián Társulata vallási témájú táncelőadásait tekinthetik meg az érdeklődők a MU Színházban.

Kerekasztal- beszélgetések
Te tudod, hol van Vietnám?

Te tudod, hol van Vietnám?

A Hol van Vietnám? kérdéskört körbejárva kerekasztal-beszélgetésre invitál a Maladype Színház és a Bozsik Yvette Társulat.

Csontomig loptad álmom...
Éjszakai műszak álom nélkül

Éjszakai műszak álom nélkül

Megtörténhet-e, hogy az ember nem tud többé álmodni? Megtörténhet-e, hogy az álom, az álmodás képessége termékként bekerül a termelés-fogyasztás láncolatába?

Tánc a táncért
Soványak és kövérek perdülnek táncra

Soványak és kövérek perdülnek táncra

A Tánc Világnapja alkalmából ingyenes táncórákat és táncfilm vetítéseket látogathatunk meg az Orkesztika Alapítvány jóvoltából.

Táncfórum
Két hét a tánc jegyében

Két hét a tánc jegyében

Táncbemutatókkal, köztük a New York-i Shen Wei Dance Arts társulat vendégjátékával, gyermekelőadásokkal és ingyenes táncórákkal várja a közönséget a Táncfórum csütörtökön kezdődő kéthetes programsorozata, amelyet nyolcadik alkalommal rendeznek meg a tánc világnapjához kapcsolódva Budapesten.

Pippilotti és a többiek
„Mit keresnek maguk itt?”

„Mit keresnek maguk itt?”

Olvadásveszély! Emberek, vigyázzanak a Mu színház bejáratánál. Elolvadt gleccsermaradványok a színház előterében. Svájci gumicsizma kötelező! Tocsogjunk együtt. Négy kockacukornak álcázott jégdarab, idáig olvadt, egyenesen orizsinál a svájciak grönlandjáról. Az egész bebugyolálva egy hatalmas zászlóval, piros alapon fehér kereszttel, egyenesen a berni medvék adománya.

Zajos siker

Pekingben is működött az ExperiDance

Fergeteges sikert aratott Pekingben az ExperiDance táncegyüttes, amely a Kínában zajló Magyar Évad keretei között lépett fel. A nyolc évvel ezelőtt alakult, rendhagyó felállású ExperiDance pénteken a Pekingi Egyetem Centenáriumi Színháztermében két előadáson mutatkozott be. A közönség "Esszencia" címmel az együttes korábbi bemutatóiból készített összeállítását láthatta.

Eltemették Nagy Zoltánt

Eltemették Nagy Zoltánt

Kollégák, barátok és tisztelők vettek búcsút ifjú Nagy Zoltán Kossuth-díjas táncművésztől, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektorától, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosától kedden a Magyar Állami Operaház előcsarnokában.

Címkék: Kortárs
Reflex
Tükörbusz

Tükörbusz

20 év. Hosszú utazás, elkopott bakancstalp, meg-megáll, néha vissza kell nézni. Most éppen visszagondol a kezdőpontra. 1986. Most utoljára. Ultima Vez. Izzik a föld, izmai pattanásig feszülnek. Leveszi a tükröt a hátizsákról, belelép. Indul a film. Ez az ő filmje. Wim Vandekeybusé.

Reflex
STOMP - avagy a klíning szet mjuzik sztrít dizánjban

STOMP - avagy a klíning szet mjuzik sztrít dizánjban

Az hagyján, hogy fél tizenkettőkor jövök haza, de azzal, amint odaviharzom a spájzhoz, kiveszem a nagy partvist, azután a pultról a számba rakom a gyufás skatulyát, könyökömre pedig nejlon szemeteszsákot húzok, nem kis megrökönyödést váltok ki otthon.

MÁNE
Hong-Kongban a magyar művészek

Hong-Kongban a magyar művészek

Két jelentős kultúrdiplomáciai eseményen vett részt a Magyar Állami Népi Együttes (MÁNE) a közelmúltban.

Vacsora, gyilkosság, szex, revü

Vacsora, gyilkosság, szex, revü

(Lady) Macbeth-ek - Vacsora-Gyilkosság-Szex-Revü címmel mutatja be új, közös produkcióját Mándy Ildikó Társulata és a Magyar Mozdulatművészeti Társulat. A táncszínházi előadás premierje április 18-án Budapesten, a MU Színházban lesz.

Limón
Néhányan bedobták a törölközőt

Néhányan bedobták a törölközőt

A nagy nevekkel mindig küszködik az ember. Mindent leírtak már róla, nemzedékeknek adott jövőt, s tudást. Mit lehet ehhez még hozzátenni? Csak egy darab élményt, egy szösszenyetni „ez igent”, a „de jó, hogy láttam”-ot, s a „kár, ha kihagytam volnát”.

Keveházi és Markó a spiccen

Keveházi és Markó a spiccen

A 120 tagú Magyar Nemzeti Balett ugyanúgy egy vokssal bírt, mint egy két tagú alternatív formáció.

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t