Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 11. szombat
Bertold, Marietta
06:54
17:02
Belépés
ok
Legénytoll
Fejlődő nemi jellegek és hormonok uralják a színpadot

Fejlődő nemi jellegek és hormonok uralják a színpadot

Kamaszoknak szóló előadást mutat be a Duna Táncműhely csütörtökön a Nemzeti Táncszínházban.

Tánc az élet
„Te cigány vagy?”

„Te cigány vagy?”

Somogy Novák Ferenceként is emlegetik Takács Lászlót, aki nemrégiben vehette át Magyar Köztársasági Érdemrend Ezüstkeresztjét.

A vallás választotta szét a szerelmeseket

A vallás választotta szét a szerelmeseket

Nem vagyok táncos, sőt, 6 éves koromban, amikor a szüleim először vittek klasszikus balettra, azt mondtam, hogy én ilyet soha többé nem fogok megnézni!

Piruett
Szexbotrány miatt távozik az igazgató

Szexbotrány miatt távozik az igazgató

A Moszkvai Bolsoj igazgatója azután mondott le tisztségéről, hogy nyilvánosságra kerültek az őt ábrázoló erotikus képek.

Klasszik
Spanyol kézben az orosz balett

Spanyol kézben az orosz balett

Bemutatkozik a szentpétervári Mihajlovszkij Színház balett-társulatának élén Nacho Duato, világhírű spanyol táncos-koreográfus.

Szamba
Véget ért a riói karnevál

Véget ért a riói karnevál

A Beija-Flor szambaiskola diadalmaskodott a riói karneválon egy olyan felvonulással, amely Roberto Carlos, a brazil varieté királya előtt tisztelgett.

A hattyú halála
Öt balett-táncos disszidált

Öt balett-táncos disszidált

A Kubai Nemzeti Balett öt tagja határozott úgy, hogy Kanadában marad egy, az amerikai kontinensen tartott fellépést követően.

Programozó
Pesten is megégetik a lázadót

Pesten is megégetik a lázadót

A nyáron a szegedi Dóm-téren bemutatott Dózsa című tánckrónika kőszínházi premierjét pénteken tartják a Fesztivál Színházban.

Széttáncolják az utasok a repteret

Széttáncolják az utasok a repteret

Az utasok a tranzitban ragadnak. Hogy jobban teljen az idő, tánccal és zenével szórakoztatják egymást és magukat. A különböző nációk mind a saját kultúrájukból mutatnak meg valamit.

Testérzékeny
Az ösztöntánc varázsa a Merlinben

Az ösztöntánc varázsa a Merlinben

A Merlin Színház ismét egy különleges táncprodukciónak ad otthont, amely Batarita tér-specifikus előadássorozatának összefoglaló darabja.

Díjeső
Újabb díjakat adtak át

Újabb díjakat adtak át

A Magyar Művészetért Díj Kuratóriuma döntött A Magyar Művészetért Díjakról, amelyeket 1987 óta folyamatosan ítélnek oda minden művészi ágban

Mi van ma?
A férfi aki képes volt az esőben táncolni

A férfi aki képes volt az esőben táncolni

15 évvel ezelőtt aludt el örökre Gene Kelly, a nagyszerű táncos és koreográfus.

Táncol a világ
Pina a filmvásznon

Pina a filmvásznon

Nem kevesebbre vállalkozott Wim Wenders, a neves rendező, mint hogy filmben ábrázolja Pinát. A neves táncosról szóló film 3D-ben kerül a mozikba.

Gyász
Elhunyt Hidas Hedvig

Elhunyt Hidas Hedvig

Életének 96. évében elhunyt Hidas Hedvig balettművész, balettmester, érdemes művész - közölte a főiskola szerdán az MTI-vel.

Meghódítjuk a Közel-Keletet

Meghódítjuk a Közel-Keletet

Az ókor fellegvárának meghódítására készül a Szegedi Kortárs Balett.

Elhunyt Farkas Jenő

Elhunyt Farkas Jenő

Elhunyt Farkas Jenő táncpedagógus, több tánciskola alapítója, aki tánctanárként számos rádió- és televízió-műsorban, valamint filmen is dolgozott - tudatta a család kedden az MTI-vel.

Újrázás
Újratáncolják a sikerdarabot

Újratáncolják a sikerdarabot

Szeptemberben, a IV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón mutatta be a Mecsek Táncegyüttes "Táncos történetek" című kamara-táncszínházi estjét, melyet a nagy sikerre való tekintettel január 11-én újra láthat a közönség.

Magyar világutazók a Broadwayen

Magyar világutazók a Broadwayen

Van egy együttes, mely beutazta a fél világot, hírét viszi a magyar zenének és táncnak. A Presidance Company néhány év alatt kivívta mind a szakma, mind a közönség elismerését.

Primára jelölve
Halmozza a sikereket a Nyírség

Halmozza a sikereket a Nyírség

A táncegyüttes 35 év alatt sikeresen kinőtte magát, ma már az egyik legszínvonalasabb amatőr tánccsoportnak számít.

Emlék
Örökkör Szöllősi Ágnes emlékének

Örökkör Szöllősi Ágnes emlékének

A Magyar Mozdulatművészeti Társulat Örökkör című mozdulatművészeti estje 2010 december 10-én látható a Nemzeti Táncszínház nagyszínpadán.

Kortársvonzás szüzeknek

Kortársvonzás szüzeknek

Mit lehet tenni a még ártatlan nemzedékkel, hogy megértse a kortárs mozgásszínházat? Először is: ne akarják megértetni velük. Erre tesz kísérletet a Beavató program a Trafóban

Címkék: Tánc, Trafó

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t