Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 12. vasárnap
Lídia, Lívia
06:53
17:03
Belépés
ok

Vidéken tökösebbek a fiúk

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2009. szeptember 18. 13:57
Az idén új rendezvényközpontban tartják a 12. Nemzetközi Sütőtök Fesztivált Nagydoboson, ahol felvonulnak a tökös motorosok, kiosztják a legigazibb, a legnagyobb és a leghosszabb tökért járó díjat, s lesz tökszínház, tökszobrászat, töklökő viadal és sodrófahajító verseny, s a tökös ételeket is megkóstolhatják az ínyencek.
Balogh József, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere elmondta: a 42 millió forintért épült rendezvényközpont átadásával indul szombaton 9.30 órakor a kétnapos program. A kulturális centrum területe 20 hektáros, 200 négyzetméteres az épülete, így a jövőben méltó körülmények között tudták fogadni a világ minden tájáról érkező vendégeket. A létesítmény beruházója a község önkormányzata volt, amely pályázat útján 38 millió forint támogatást nyert a megvalósításhoz. 

Az idei sütőtökfesztiválra a határon innen és túlról már érkeznek a díjra számító tökök Nagydobosra. Nagyság és hosszúság alapján, a legnagyobb méretű számíthat az elismerésre, de díjazzák a legigazibb, Nagydoboson termesztett tököt is, s annak gazdája egy évig viseli a tökfejedelem címet. 

A szombati első fesztiválnapon felvonulnak a tökös, a magukat legbátrabbnak tartó motorosok, majd kezdetét veszi a népi ételek főzőversenye, amit kóstolás követ, s közben a tökszínházi előadások mellett bemutatkoznak a tökszobrászok, fellépnek a népi- és modern táncosok, majd az Unicum Plus Band koncertje zárja a nyitóprogramot. 

Vasárnap 10.00 órától folytatódik minden, továbbá akkor rendezik a töklökő- és sodrófahajító versenyt, a tökváltó csapatviadalt, az egész napos szórakozásról pedig a kultúrcsoportok, együttesek gondoskodnak, köztük a koncertet adó G-Jam Project is.

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t