Bőrsejtekkel a rák ellen
Bőrsejtekből kiindulva sikerült laboratóriumban létrehozni olyan immunsejteket, amelyek felhasználhatók a daganatos sejtek elleni harcban.
Terápia zenével, festéssel, Kiss Tibivel
Budai Gyerekkórház neurózis osztályán folytatott művészetterápiás csoport kiállítása február másodikáig, délután kettőig látható a Budaörsi Tescóban.
Történt ugyanis, hogy nemrég Kiss Tibi, a Quimby frontembere járt a gyerekeknél, hogy együtt dolgozzanak.
Krisnás szakácsköny nemcsak krisna-hívőknek
Nem azért mentem a Krisna-völgybe, hogy szakácskönyvet vásároljak, még csak vegetáriánus sem vagyok. Amikor legutóbb ottjártam, mégis, megtört a jég és adakoztam, mert az adományért cserébe megkaphattam Kurma dásza szép kiadású, 240 nemzetközi receptet tartalmazó, élvezetes stílusú szakácskönyvét.
400 éves az angolkisasszonyok szerzetesközössége
Idén ünnepli fennállásának négyszáz éves jubileumát az angolkisasszonyok szerzetesközössége; ebből az alkalomból három évig tartó rendezvénysorozatot indítanak, amelyet ünnepi hangversennyel nyitnak meg pénteken, a belvárosi főplébánia-templomban.
Ahol a tél is több mint 500 fokos
Pokolian forró Naprendszeren kívüli bolygót fedeztek fel amerikai csillagászok. Az újonnan felfedezett égitest abból a szempontból is érdekes, hogy felszíni hőmérséklete drámai mértékben ingadozik: általában 525 Celsius-fokos hőmérséklete olykor meghaladja az 1200 Celsius-fokot is.
Fény derül a csillagközi rejtélyre
Egy több mint harminc éve a Holdról érkezett cirkonkristály elemzése átírta kísérőbolygónk keletkezésének körülményeit. Egy tanulmány szerint ugyanis, amelyet a Nature Geosciene című folyóiratban publikáltak, a mikroszkopikus kristály 4,4 milliárd éves, és ezzel pontosan meghatározhatóvá válik a Hold felszínének kialakulása.
Mesés desszertek a Centrálban
Első magyarként, a hazánkat képviselő Mihályi László mestercukrász a Coupe du Monde de la Pátisserie 2009. cukrász világbajnokságon a 20. helyezést érte el. A cukrászok "Bocuse d'Or"-ja kétévente kerül megrendezésre, ahol a világ legjobb cukrászai mérik össze tudásukat.
A rubinvörös vitaminbomba
A cékla a zöldségek közt valódi gyöngyszem: a sárbarna külső gyönyörű rubinpiros, igazán egészséges, ráadásul nagyon finom belsőt takar. Nem is képzelnénk, milyen sokféleképp lehet elkészíteni. Céklás továbbképzés következik: a hagyományos ecetes céklától a meleg céklaköretig.
Újra szabad füstölni a bollywoodi filmekben
Pénteken visszavonta az indiai legfelsőbb bíróság azt a rendeletet, amely megtiltotta, hogy a bollywoodi filmekben dohányozzanak a színészek. Az indok az volt, hogy a tilalom korlátozta a művészi kifejezés szabadságát.
A szer, amivel mindenki könnyedén le tud fogyni
Hamarosan Magyarországon is megjelenik az első recept nélkül kapható fogyást elősegítő gyógyszer. Magyarországon jelenleg nincs olyan vény nélküli gyógyszer, amely ezt a célt szolgálná, viszont rengeteg gyógyszernek nem minősülő étrend-kiegészítő készítmény létezik.
Budapesti korcsolyapálya-körkép
Hol vannak jó koripályák? Az ónos esőnek köszönhetően időnként mindenhol. Mi most inkább azokra koncentráltunk, ahol jókedvében csúszkál az ember, nem pedig azért, mert nem sózták fel az utat. Budapesti korcsolyapálya-körképünk következik.
Mennyből a kávé
Az internet még nem ismeri a Teréz körút új kávézóját, a december közepén nyílt Coffee Heaven-t. Az angol nyelvű honlap ugyanis csak a két korábban nyílt budapesti kávézót jegyzi. Felkerekedtünk és a „puding próbája az evés” alapon ittunk egy kávét a „mennyországban”.
104 éves fürdő, XXI. századi technikával
Várhatóan szeptembertől fogadja ismét a vendégeket Székesfehérváron a 104 éves Árpád-fürdő; az épületet mintegy 700 millió forintért állítják helyre.
Énekeld jobbá az életedet!
Azt mondják, az énekelt szónak mágikus ereje van. És minél többen énekelnek egyazon éneket, a mágikus hatás ereje annyiszor erősebb. A közös éneklés hatásosságát személyesen is megtapasztalhatja, aki Január 26-án részt vesz a Bagdi Bella vezette meditációs éneklésen az Aranytízben.
Robot az agyban - nem sci-fi, valóság
Ausztrál tudósok 250 nanométer átmérőjű - azaz 2-3 hajszál szélességű - nanorobotot dolgoztak ki, amely elvileg képes agyi műtéteket végrehajtani, miként az az 1966-ban forgatott Fantasztikus utazás című filmben történt.
A kis vörös kakas
Újabb kávézó nyitotta meg kapuit Nagymező utcában: kedves és udvarias pincérek, kávéházi hangulatot idéző asztalok, változatos programok, finom pálinkák és portugál borok várják a betérő vendégeket. A Portugal Café vacsorázni éppoly ideális, mint meginni egy pohár bort munka után a barátokkal.
A csirke, a hal, a királyrák - és a legjobb magyar éttermek
A körúti Bock Bisztró végzett az első helyen a Dining Guide kiadvány által meghirdetett magyarországi éttermi versenyben, amelynek első tíz helyezettje csütörtök esti bemutatását összekötötték A csirke, a hal és a királyrák dokumentumfilm premierjével.
Gerbeaud cukrászda nyílik Tókióban
A Gerbeaud egyike volt a legelső cukrászdáknak, és 1858, az alapítás éve óta senki nem vonta kétségbe szakmai elsőségét. A 150 éves cukrászda krónikáját tartalmazó elegáns kivitelű könyvről csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót, amelynek alkalmából Pintér Katalin, a Gerbeaud Gasztronómia Kft. igazgatója bejelentette első külföldi üzletük megnyitását Tokió elegáns bevásárlónegyedében, a Ginzán.
Jamie Oliver ételforradalma
Jamie Oliver, a brit sztárszakács az élet minden problémájára a főzésen keresztül találja meg a megoldást. Legyen szó munkanélküli fiatalokról, drága import zöldségről, az iskolai menzák egyoldalú étkeztetéséről, vagy akár a gazdasági világválságról. Nemrég létrehozta az "Élelmezési Minisztériumot".
A galaxisoknál is régebbiek a fekete lyukak
Amerikai csillagászok szerint a mindent elnyelő fekete lyukak korábban jöttek létre, mint a galaxisok, amelyek középpontjában elhelyezkednek. A legtöbb galaxisról azt tartják a tudósok, hogy középpontjukban fekete lyukak helyezkednek el. Nemrég a mi Tejútrendszerünkben is nagytömegű fekete lyukat fedeztek fel.
Érzéki melegség a röpködő mínuszokban
Átfagyva az utcákat járva szívmelengető érzés járhatja át az embert, amikor megcsapja a frissen sült gesztenye illata. Már a szelídgesztenye szó hallattán békesség járja át az embert, de mi történik, ha megsütve, papírzacskóban a kezünkbe vesszük?

