Bőrsejtekkel a rák ellen
Bőrsejtekből kiindulva sikerült laboratóriumban létrehozni olyan immunsejteket, amelyek felhasználhatók a daganatos sejtek elleni harcban.
Szerelemben a teljesség felé
2010. április 24. a szerelem, az intimitás és a szenvedély rendhagyó ünnepe.
Isten követét lőtte le egy japán férfi
A Isten követeként tisztelt szarvast halálosan megsebesítette a japán turista: a vadász most börtönben ül.
Halálos áldozatot követelt a legvadabb japán ünnep
A kiválasztott férfiak száz métert csúsznak lefelé hatalmas fatörzseken. Az egyikük koponyáját összetörte egy 12 tonnás fatörzs.
Magyar kéz bizonyítja a Torinói lepel eredetiségét?
Tíz év után először teszik közszemlére idén a világ egyik legvitatottabb tárgyát, ami egyesek szerint Jézus arcképét őrzi. Bizonyíték vagy hamisítvány?
A Nagy Húsvét-Teszt
Virágvasárnap, pászka, feltámadás, mennybemenetel, zöldcsütörtök, nagypéntek, barka, nyírfa, nyuszi, kakukk? Mi közük a Húsvéthoz? Tesztelje tudását!
Késsel fenyegőztek a turisták a katedrálisban
Muzulmán rítus szerint imádkoztak az eredetileg mecsetnek épült szent helyen, pedig ez tilos. Az őrök rendőröket hívtak rájuk.
Kövekkel dobálták meg az ünneplő zsidókat Pesten
A támadás egy rabbi lakását érte, és csak a rendőrök kiérkezése vetett véget a dobálásnak.
Harmóniában a sorsunkkal
Hogyan lehetünk harmóniában sorsunkkal és fejlődhetünk általa az aktuális nehézségeink közepette? – ön- és sorsismereti szempontból.
Miért sok a válás?
Párkapcsolatban a teljesség felé; férfi-nő kapcsolat lélektani, sorskérdései holisztikus, spirituális szempontból - Kiss József Zsolt előadásában
Kiss József Zsolt áprilisi programjai
A társkapcsolatok asztrológiájáról, a párkapcsolatok lélektani kérdéseiről és a Sorskerékről is szó lesz áprilisban.
Elhunyt Raj Tamás
Hosszan tartó betegség után hétfőn este hetven évesen elhunyt Raj Tamás főrabbi, történész.
Holokauszt-tagadó feliratot festettek a gyöngyösi zsinagóga épületére
"Holokauszt nem volt, de igény van rá" - írták fel a tettesek, akik ellen rongálás miatt nyomoznak.
Ha leadod a Bibliád, pornót kapsz cserébe
A Szemetet a szemétért fantázianevű akció szervezői szerint a szent szövegekben legalább annyi a téves nézet szerepel, mint a pornófilmekben.
A pápa is Chopin-fan!
XVI. Benedek pápa szerint Fryderyk (Frédéric) Chopin zeneszerző muzsikájával sokkal közelebb kerülhetünk Istenhez.
Terjeszkedik a botrányairól híres egyház
A leggyorsabban növekvő amerikai városba új helysínt kapott a sokak által vitatott szervezet, a szcientológia egyház.
Asztrológiai műhelymunkák
A folyamat célja, hogy az asztrológiát gyakorlók, azzal ismerkedők, azt tanulók, illetve praktizáló asztrológusok mélyítsék tapasztalati ismeretanyagukat, s azt intuitív megismerésen alapuló és saját élményű tudássá is bővítsék.
Lehetőségek a 2012-es bolygóállások tükrében
Hogyan tudjuk teremteni úgy a sorsunkat, hogy az a fejlődésünket és a valódi „boldogulásunkat” szolgálja minden értelemben, és azért felelősséget is tudjunk vállalni, sőt nemcsak önmagunk felé, hanem más lények irányába is?
A „tudatos” párválasztás
A társkapcsolat, párválasztás örökzöld téma, azonban mindenki számára nyilvánvaló, hogy jelentős tendencia a nagyon sok válás és szinte általánossá váló párkapcsolati problémák, amik gyakorlatilag társadalmi gondokká nőtték ki magukat.
Kiss József Zsolt márciusi programjai
Különböző szellemi praxisok, vallásgyakorlási lehetőségek, az önismeret, egyáltalán a spiritualitás helyét segítenek megtalálni a mai modern, kicsit „rohanó” életben azok számára, akik még nyitnak, utat keresnek, vagy járnak már valamilyen úton.

