Ha jól értelmezem, Ön az elhangzott beszédében nem kevesebbet állított, minthogy az ún. feminizmus valójában a női nem küzdelme a férfiak uralmáért…

Úgy gondolom, nem jár messze az igazságtól, jóllehet a megfogalmazás legalábbis pontosításra szorul. Ahhoz, hogy jobban átlássuk a mai helyzetet, térjünk vissza egy kis időre a régmúltba, Dionüszosz idejébe, akit – egyéb vallási és filozófiai megközelitések mellett – fallikus istenségnek is szokás emlegetni. Peiszisztratosz óta a görögök évente nem kevesebb, mint négy ünnepet szenteltek neki az ókorban, melyek közül az egyiken óriási férfi nemiszerveket hordoztak végig polisz-szerte, és az ilyen felvonulások sokszor fulladtak orgiákba. Dionüszosszal kapcsolatosan finoman fogalmazva sok az értetlenkedés és a feltételezés az ókorkutatók körében, hiszen jócskán különbözik kultusza a görög pantheon más lakóitól. Alakjának és szimbolikájának összetettségét sokan azzal magyarázzák, hogy kivülről került a görög istenek közé és hogy egy, még Zeusznál is ősibb alakról van szó. Bármi is az igazság, tény, hogy mindaz a ritus- és szokáskör, mely alakja körül kialakult, nem mentes a földi örömök, a nemiség és az alkohol mámorának hangsúlyozásától… Az is valószinűnek látszik, hogy Dionüszosz éppen Déméter, a földanya kultuszát volt hivatva felváltani ill. legalábbis ellensúlyozni, és az európai gondolkodás hajlamos volt azt hinni, hogy Déméter uralma nőuralmat, azaz matriarchátust jelentett, Dionüszosz megjelenése pedig a patriarchátus kialakulásában játszott főszerepet, illetve ennek volt egyik első, látható jele. Bachofen óta azonban számos kutató szól amellett, hogy éppen Dionüszosz kultusza végsősoron nem a nőiség, csupán az anyaság kultuszának végét jelentette, egyben éppen ellenkezőleg, az anyaság “terhétől“ megfosztott nőiség győzelmét hozta magával. E fallikus istenség imádásával tehát egyfajta szeliditett, bár gyakran – éppen az anya-kultusz hiányában fellépő szereptévesztés miatt – szélsőségekbe csapó nőuralom vette kezdetét.

És Ön szerint ez tart még napjainkban is?

Ismét csak pontosabban kell fogalmaznom: napjainkban valóban látszólag hasonló jelenségről van szó, ám a Dionüszosz-kultusz és a XX.század között eltelt évszázadok alatt Európában – gondoljunk csak a lovagokra vagy a romantikára – fellelhetőek a férfiuralom ill. az ezzel együtt járó anya-kultusz hosszabb-rövidebb korszakai is. A lényeg azonban az, hogy korunkat a látszat ellenére valóban egyfajta szélsőséges nőuralom jellemezte, legalábbis a II. világháború idejéig. Ez a különleges időszak Freud úr működésével érte el tetőpontját, aki valójában nem volt más, mint a tudomány korának Dionüszosza, legalábbis ami az ókori istenség fallikus világtiszteletét illeti!

Freud mellesleg Ön szerint felmérhetetlen károkat okozott az emberiségnek, pontosabban azon részének, akiket romantikusoknak szokás nevezni. Olvastam készülő tanulmányának egy részletét, amelyben arról ir, miképpen herélte ki a bécsi professzor álmainkat és…

Ha megkérhetem, erről most ne beszéljünk… Térjünk inkább vissza eredeti témánkhoz. A lényeg az, hogy meglátásom szerint a történelem során magasba emelt jelképek csaknem mindig az ellenkező pólus uralmát jelentik a gyakorlati életben. A demokrácia hangoztatása diktatúrát rejteget, a szabadságé az átlagnál több börtönt és kötöttséget, mégha láthatatlanokat is… Déméter mint földanya és általában véve mint női istenség az anya-kultuszt honositotta meg, ami viszont kifejezetten férfiuralmi principium, Dionüszosz fallosza pedig nőuralmat eredményezett ill. jelölt. Ugyanezt hozta vissza Freud úr és az egész pszichoanalizis a lovagkor és a romantika eszményitett és egekbe emelt földi nőalakjának tisztelete után.

És mi az, amit manapság mutat fel a világ? Az ön szavaival élve: mi az, aminek ellenkezője uralkodik éppen a földön?

Látja, éppen ez okozza a legnagyobb fejtörést. A modern európai és amerikai társadalom, vagy ha úgy tetszik, ez az egész amerikanizált világ egyre távolabb kerül attól, hogy megértse a múltat, és ezért értetlenül kell hogy szemlélje jelenét is. Nehéz e témában bármit mondani anélkül, hogy valamelyik fél felháborodottan vagy vérig sértve ne tiltakozzon. Amit hangsúlyoznom kell, az az, hogy az ún. Férfiuralom valójában a nő anya-voltát, anya-szerepét ünnepelte, és amikor e korról beszélek, bennem legalábbis óhatatlanul egyfajta harmónia ideája merül fel. Az is nyilvánvaló, hogy a fallikus korszakok kicsapongásai éppen ennek a harmóniának a megbontására törekszenek.

Ne is haragudjon, nem mintha nem értenék egyet, de mindez tipikus férfi-álláspontnak tűnik…

Kérem, várjon még az itélkezéssel! Ha azt mondtam volna, hogy bolygórendszerünk középpontja a Nap, és hozzátenném, hogy a Hold, mint másik meghatározó égitest, csak látszólag alárendelt, valójában egyenrangúan nélkülözhetetlen szerepet tölt be, ezen bizonyára senki sem csodálkozna. Nos, nagyon jól tudjuk, hogy a világ csaknem összes szimbolikájában a Nap a férfi-erőket, végsősoron magát a férfit, a Hold pedig a feminim, azaz a női erőket szimbolizálja. Az égi harmónia – aminek mi, földi lények életünket és létezésünket köszönhetjük – a Nap és a Hold meghatározott és kiosztott funkcióin múlik, és senkinek sem jutna eszébe ezek ellen érveket sorakoztatni. Higgyék el, ugyanez a helyzet a földi harmóniával is, amely éppen a férfi és a nő egyensúlyán nyugszik! Például a nemiségben férfi és nő egyforma rangot tölt be, és amiben a nő ezen túlmutat, az éppen az anyaság, vagyis a szülés, tehát a földi lét örök körforgásának biztositása. Melyik igazi férfi nem hálás ezért?

Ha még mindig tudom követni, akkor eszerint az ún. nőuralmak a Hold szerepét domboritják ki, mig a férfitársadalmak idején a Napé az elsőbbség…

Nem szivesen beszélek vezető szerepről. Hiszen ne felejtsük el, hogy valamiféle harmóniáról beszélünk, amelyben mindkét fél betölti szerepét anélkül, hogy a másikét megkérdőjelezné ill. a sajátjával elégedetlen lenne. Amint ez az egyensúly megbomlik, valamelyik fél képviselői harcolni kezdenek vélt igazukért, az eredeti szerepkörök összekeverednek vagy kizárólagossá válnak a mindennapi életben. Képzeljük csak el életünket éjszakák, vagy éppen nappalok nélkül! Vagy úgy, hogy férfi és nő együttlétéből sohasem fakadna gyermekáldás! Azt gondolom, ilyen világot az abszolút szkeptikusokon vagy a végzetes pesszimistákon kivül senki sem üdvözölne, és nem is üdvözölhetne sokáig…

Azt viszont még mindig nem értem, mi is a helyzet ezzel a modern feminizmussal?

Sajnos, itt már fölösleges túlzott mélységekbe merülni…a mai kor valahogyan nemtelenné vált. Persze nem az androgynökre gondolok, ó, nem! A szerepek össze-vissza cserélődtek, eredeti helyét nem leli senki, szerelemtelenné és szellemtelenné válunk lassan mindannyian… Valahogyan belefásultunk az egészbe, önmagunk és nemőnk karikatúrái vagyunk csupán. A férfiak nőiesek, a nők minél férfiasabbak akarnak lenni, és közben mindenki érzi, hogy valahol valami hibádzik, ám senki sem érti, mi is lehet a baj forrása. Amikor beszélgetésünk elején elhangzott, hogy a feministák valójában a férfiuralom visszaállitásáért küzdenek, pontositást igértem. Ime: feministák és ellenfeleik egyaránt a harmónia hiányát érzik, ám képtelenek feltárni ennek okát és mibenlétét. Éppen ezért követeléseik, célkitűzéseik elméletben és gyakorlatban egyaránt mellékutakra terelődnek – és ezzel ismét csak finoman fejezem ki magam. Pedig elég lenne az égre nézni, megérteni Hold és Nap viszonyának lényegét, és máris szelidülnének az indulatok. A nők nem éreznék sértőnek, ha anyaságról, gyermeknevelésről, földies és gyakorlatias gondolkodásról beszélnek mindazok, akik riadtan szemlélik az egyenruhás rendőrnők és fegyőrök minden férfit túlszárnyaló kegyetlenkedéseit, szadizmusukat. Értsük meg végre: hiába van liberalizmus és szabadság és demokrácia, hiába tudományos és technikai fejlődés, a szerepek égi mintára vannak kiosztva, és az ezektől való eltérés csakis zűrt és zavart eredményezhet! A Nap sohasem lesz hatással a nők termékenységére, a Hold pedig nem fog melegen sütni! A férfi nem szülhet gyermeket, az amazon-társadalmak pedig kihaltak volna férfi nélkül… Tudom, hogy mindezek szélsőséges példák, de meggyüzüdésem, hogy az analógia értelmében minden helyes rend alapja és működése ugyanaz! A szélsőséges szerepcserék akarva-akaratlanul is elérkeznek az ilyen végpontokhoz, amilyen ez a mai világ is, és olyankor az emberek ráébrednek, hogy nem kell feltétlenül és mindenben változtatni az eredeti koreográfián… Freud úr analizisei és nemiség-központúsága, a hippi-mozgalom, a női egyenjogúság kérdése, a szabad szerelem vagy a pornográfia mind ugyanannak a zűrzavarnak más-más formája, megnyilatkozása, mind az anyaság, mint női principium elhallgatásáról illetve zavaros szerepéről szólnak. Én rendületlenül hiszek abban, hogy eljön az idő, amikor férfiak és nők újra tisztelik majd egymás testét, lelkét és szellemét, amikor természetes lesz férfi és női szerepekről beszélni, melyeket most még megemlíteni is félek…