Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Sandor Petofi Top 10 Rock Songs

2009. július 31.  13:33
Bulvárhős, médiasztár... Rázzátok meg magatokat, fiatalok! Petőfi nem maga a rock and roll? Csináljátok utána: nincstelen, csúnya arcú suttyóként szöktessétek meg a fiókigazgató lányát. És mekkora rockslágereket írt!

160 éve halt meg Petőfi Sándor, fülében a menekülési paranccsal. A hídnál még látták. Akárcsak egy popsztárnál, itt is találgatások kezdődtek: meggyilkolták? Fogságba esett? Feltámadt és új népet alapított? De ez maradjon a példányszám-alapú sajtó rágócsontja. Minket a művek érdekelnek. A besztof időrendi sorrend alapján készült.


A/1
Javulási szándék

Egy húszéves fiatalember beszámol a mindennapjairól. Ő maga is látja, hogy baj van, ha sokat iszik. A rossz nyelvek szerint Sándor rohadtul nem bírta az alkoholt, de nem úgy, hogy hamar elfeküdt, hanem egyszerűen beteg lett tőle, tehát nem ihatott. Ezt mi nem tudhatjuk teljes bizonyossággal. A korai Petőfi egyik jellegzetes csajozós slágerével állunk szemben, minimál-hangszerelés, annál nagyobb lendület és kölykösség - minket a korai Beatlesre emlékeztet, de akár a korai Supergrass is eszünkbe juthat.
A hedonizmus oldalán állva adja a hedonizmus kritkáját, saját magát figyelmezteti, hogy le kéne állni - de tökéletesen tudja, hogy ez az egész aktus nagyon vonzó.
Korai kislemezsláger, a piac már-már észreveszi, egy normális országban eljut a kislemezlista 7. helyéig, bár a következő hetekben 14., 19., 28. helyen látjuk. Utolsó két sor: remek, önironikus szakmázás.


Mikor térsz már az eszedre, te Sándor?
Tivornya éjjeled és napod;
Az istenért! hisz az ördög elvisz,
Ha még soká így folytatod.

Szeretetreméltó barátom,
Nézd meg csak a tűkörben magadat;
Hát ember az, akit ott látsz? mennykő!
Tükröd kisértetet mutat.

Fiú, légy hát okosabb valahára,
Szedd rendbe rendtelen életedet;
Hidd el, kedves pajtásom, az ember
Korhelység nélkül is ellehet.

Naponként egy messzely borocska,
Én úgy hiszem, ennyi untig elég.
S mi a szerelmet illeti: jobb lesz
Talán szeretők helyett feleség.

De mit beszélek? mit beszéltem!
Messzely borocska és feleség?
Én és feleség, én és messzely bor?
No hisz csupán az kellene még!

O nem, nem! engem a rendes élet
Időnek előtte megölne, tudom;
Költő vagyok, költőileg kell
Végigrohannom az életuton!


A/2
A boldog pestiek

A vidéki gyerek beszól a pestieknek - mi egy kortárs dunaújvárosi együttes énekesének szájába adnánk ezt a kis fricskát.
Sándor Pesten se szégyelli vidékiségét: sokkal inkább magára írja, és beront az Astoria Hotel méregdrága kávéházába. A cifra népség tapsolni kezd: ez ám az őserő, ez az, erre vártunk. Talán hülyét csinálnak magukból, de látják, hogy a kölyök roppant tehetséges, jobban teszik, ha tapsikolnak, mert úgy néz ki, hogy ez még húsz év múlva is itt lesz. (Az igazi főváros persze Pozsony, Astoria sincs még, de Petőfit ez ne érdekelje.)
Önirónia itt is: én már pesti vagyok, leporoltam magam, és van jogom ahhoz, hogy beszóljak. De azért jó, ha tudjátok: nekem van jogom egyedül, mert máshonnan jöttem. Társadalmi téma, az intragenerációs mobilitás frappáns megjelenítése. A Sziget-koncerten a kultúrantropológus- és szociológia-hallgatók csettintenek legnagyobbat rá. Skandálós-üvöltős sláger, emblematikus refrénnel. Kislemezként 13. helyezés, viszont Sándor brandje stabilizálódik. Alakul.


Hiába is dicséritek
A szép természetet!
Az tart legföljebb veletek,
Ki rosz gombát evett.
Szegény, szegény falusiak!
S kisvárosbéliek!
Mi élünk csak valódilag,
Mi boldog pestiek!

Lakásunk fényes palota;
Mindent találni benn,
Mit a mesterség adhata,
Hogy légyen kényelem.
Selyem, rugalmas pamlagunk
Lágy hintaként remeg;
Egész török basák vagyunk
Mi boldog pestiek!

És mindennap véghezviszünk
Nagy epikuri tort,
Hol étket és italt nekünk
Sok cifra szolga hord;
Míg a zenének hangjai
Vígan fölzengenek,
Lelkünk elandalítani. -
Mi boldog pestiek!

Hát a színház? a táncterem
És több efféle hely?
Kapunk alatt hintó terem,
S mint a villám visz el.
Igy múlik éjünk és napunk,
Nincs híja semminek,
Mig végre csődöt nem kapunk
Mi boldog pestiek!


A/3
A természet vadvirága

Itt már semmi irónia vagy pajkoskodás: a fő eszköz a megsemmisítő gúny. Iszonyatosan karakteres és agresszív szövegvilágú sláger, lehetetlen a súlya alól kibújni: mindenkinek van róla véleménye, és az ember vagy a vadvirág oldalára áll, vagy kényszeresen azt mondja, hogy ezt azért nem kéne. A boldog pestiek testvérslágere, a tenyészértelmiségi ítészek, akik találva érzik magukat, fanyalognak, és önismétlésről beszélnek a backstage-ben. Cikkezni már nem mernek, mert a Petőfi-jelenséggel egyre inkább számolni kell: a dal a kislemezlista 2. helyére pattan, és öt hétig (!) tartja magát a Top 10-ben. Az eddigi legnagyobb eladási siker, nemzedéki sláger, amolyan Supergrass-féle Allright, amire később meg majd úgy hivatkoznak, hogy utoljára ez volt az igazi.  A széles közvélemény is kezd felfigyelni az új sztárra, akinek véleménye van, indulatai vannak, öntudata van, hátországa van, közönséget teremtett, vezetni is képes azt - és mindehhez megvan minden technikai adottsága is. Van hova visszaesnie.


Mit ugattok, mit haraptok
Engemet, hitvány ebek!
Torkotokba, hogy megfúltok,
Oly kemény koncot vetek.
Nyirbáljatok üvegházak
Satnya sarjadékain;
A korláttalan természet
Vadvirága vagyok én.

Nem verték belém tanítók
Bottal a költészetet,
Iskolai szabályoknak
Lelkem sosem engedett.
Támaszkodjék szabályokra,
Ki szabadban félve mén.
A korláttalan természet
Vadvirága vagyok én.

Nem virítok számotokra,
Árva finnyás kóficok!
Kiknek gyönge, kényes, romlott
Gyomra mindjárt háborog;
Van azért, ki ép izléssel
Üdvezelve jön elém.
A korláttalan természet
Vadvirága vagyok én.

Hát azért nekem örökre,
Szépen békét hagyjatok;
Ugysem sok gyümölcsü munka:
Falra borsót hánynotok.
S kedvetek ha jön kötődni,
Ugy kapkodjatok felém:
A természetnek tövíses
Vadvirága vagyok én.


A/4
Itt állok a rónaközépen...

A Felhők című unplugged album egyetlen, kislemezre másolt felvétele. A pszichedelikus korszak csúcsműve. Félelmetes, hátborzongató, beszélő viszonyban sincs a hagyományos dalszerkezettel, a sláger fogalmával. A vájtfülűek szintemelkedésről beszélnek a siker utáni elbizonytalanodással kapcsolatban, a tiniközönség viszont morcos. 11. hely a listán, majd azonnal ki a húszból.


Itt állok a rónaközépen,
Mint a szobor, merően.
A pusztát síri csend födé el,
Mint elfödik a halottat szemfödéllel.
Nagymessze tőlem egy ember kaszál;
Mostan megáll,
S köszörűli a kaszát...
Pengése hozzám nem hallatszik át,
Csak azt látom: mint mozog a kéz.
És most idenéz,
Engem bámul, de én szemem sem mozditom...
Mit gondolhat, hogy én miről gondolkodom?


A/5
Gróf Teleki Sándorhoz

Amolyan visszahozó kislemeznek szánt dal - újra elektromos gitárral. Felnőtt, megkomolyodott a mi Sanyink, a Felhők óta határozottan komolyabb, férfiasabb jelenség. Ez a dal megint csak két síkon mozog: ha innen nézzük, egy arisztokratának szánt hízelgés - ha onnan: annak csodás példája, hogy egy (nem öntudatos, hanem) bölcs és önérzetes ember hogyan áll azokhoz, akik nem önerőből, hanem születés jogán szereztek nevet, nőt, könyvtárat. csavaros szöveg, nyilván Telekinek is tetszett, mert dörgölőzésnek fogta fel. Néhányan viszont átláttak a szitán: a sehonnai, sárból jött senki valakivé lett, és ezt a zárósorokban nyilvánvalóvá is teszi. Vállon veregeti a buta grófot, jól van, tesó, azért bírlak, még ha nem is értél el  semmit . Kislemezlista 9. hely, de azonnal elindul lefelé. A kiadó kicsit ideges, nyári slágereket akar, de még nem szól.


Te elfáradsz, mig őseidnek
Végigtekintesz névsorán,
Én jóformán azt sem tudom, hogy
Ki és mi volt a nagyapám.
Te fényes, csilláros teremben
Bárson pólyában születél,
Én szalmazsákon születém egy
Kis mécs borongó fényinél.
Téged sétára cifra hintón
Négy, öt szép drága ló ragad,
Én az apostolok postáján
Viszem sétára magamat.
Bősége van mindennek nálad,
Amit kiván a száj s a szem,
Nekem ma még csak van mit enni,
Holnap talán már éhezem.
Szóval: nagy úr vagy és én koldus,
S mégis, légy büszke rá, igen,
Légy büszke rá, jó gróf druszám, hogy
Itten nyugodtál keblemen.
Mert, hej nem mindenik nagy úrnak
Jut a szerencse, elhihetd.
Hogy megöleljem s barátomnak
Nevezzem, úgy, mint tégedet.
S mért tettem ezt? mert... de nem szükség,
Hogy elbeszéljem érdemed:
Már az elég dicséretedre,
Hogy itt könyvemben áll neved.


B/1
Az elhagyott zászló

Egy-két év alatt a rajongók is felnőttek Petőfi kezelésében, és lassan elfogadták, hogy a popslágerek, slágertréfák korszaka egyszer és mindenkorra elmúlt. A Beatles White Albumánek világához lehet mérni ezt a pályaszakaszt: a lendület helyére viszont nem puszta rutin került, hanem olyan zseniális finomságok, amelyek mégse tűnnek keresettnek. Az első két szakasz egyedülálló, örökre arany betűkkel írandó slágert ígér: erős, kőkemény, dacos, maszkulin állítások ezek. Hogy nem vésődhetett mégsem a nagy Könyvbe, azért a harmadik szakasz, az igen pongyola, a kezdéshez nem méltó zárás a felelős. De gond nélkül rákerül a besztofra, mert a dal első kétharmada valóban olyan, amit senki más nem tud, csak ő. Petőfi Sándorral kezdenek az idősebb generációk is megbékélni: lehiggadt, megnyugodott a kölyök, ilyesmiket mondanak. Csak ők segítik a 10. helyre a slágert, de nem marad ott sokáig.


Megtépve, megcsufolva,
Sivatag közepén,
Magában áll a zászló,
Melyet szolgálok én.
Nagy és hosszú vihar volt,
Mely rajta ennyit tépe,
De bármint meg van rontva,
Még most is látszik csonka
Szárnyán az isten képe.

És e szent jelnek egyre
Gyérülnek hívei.
Bálvány elébe mennek
Térdet, főt hajtani.
Hadd menjenek! nem méltók
Egy sorban állni vélünk.
Ha a fecskék ledérek
S éghajlatot cserélnek,
Mi sasok nem cserélünk.

Mily varázshatalmú e
Diszetlen csonka jel!
A legdicsőbbek érte
S alatta haltak el.
Mutatja ez, mutatja,
Hogy az igazság itt van,
S ez isten oltáránál,
Bár a világ odább áll,
Megállok a siriglan!


B/2
A koldús sírja

Az előző dallal említtetik párban: a Petőfi-életmű nem a legsikeresebb szakaszát éli, viszont művészileg nagyon fontos fejlődés megy végbe nála. A koldús sírja slide-gitáros szoció: Az elhagyott zászlónál rá szavazott új rajongók (leginkább csak lemezvásárlók, olyanok, akik a kesztyűtartóban tartják a lemez tokját, és hosszú úton Sándort hallgatnak - de koncertre sose mennének el) meg is maradnak a karámon belül, a korai tinirajongók meg mintha már csak nosztalgiából maradnának ott. Ennek az elviszesedésnek (ne feledjük: néhány év alatt ment végbe!) ellenére Petőfi még mindig az az ember, aki egyszer még a pályafutás alatt fog nagyon fontosat mondani, csak most más szépségek érdeklik.
A negyedik szakasz (Illyen a sors! egykor, életében / Szennyes rongyok lengedeztek rajta. / S íme sírját napkeletnek minden /
 Szőnyegénél szebb szőnyeg takarja)
vitán felül a magyar nyelv valaha írt leggyönyörűbb négysorai között van. Ezt azok is elfogadják, akik egyre feszültebbek Sándor megkomolyodása miatt. Petőfit nem-hallgatni még mindig ciki, így a dal, minden slágerellenessége dacára a tekintélyes 13. helyen zár a listán. A kiadó A természet vadvirágához hasonló sikert követel, most már ki is mondja. Sándor viszont egyre inkább nyugatra tekint: a nyugati égen sűrűsödnek a felhők.


Mint vadállat, melly halálát sejti,
A vén koldús puszták közepébe
Bujdosott, és élte maradékát
Ott a puszták közepén tevé le.

Holttestéhez a szegénylegények
Elvetődtek, néki gödröt ástak,
Felköték botjára tarisznyáját,
S így tüzék le a botot fejfának.

Ott a fa- s bokor nélkűli rónán
Áll a kis domb egyszerű jelével,
S te természet, elhagyottak gyáma,
Vadvirágok- s fűvekkel födéd el.

Illyen a sors! egykor, életében
Szennyes rongyok lengedeztek rajta.
S íme sírját napkeletnek minden
Szőnyegénél szebb szőnyeg takarja.

De az mindegy; őrá nézve a fő,
Hogy elérte végre nyugodalmát....
Ki gondolná? milly zajos, mi vészes
Volt a pálya, mellyen ő futott át.

Oh ez a kéz, amelly vénségében
Ezt a száraz görcsös ágat fogta,
Ifjusága teljes erejében
Harczok fényes kardját villogtatta.

Ott forgott ő a csaták tüzében,
Ott adá véréből áldozatját
Az uraknak birtoka s jogáért,
Kik őt később éhenhalni hagyták.

Csakhogy elhalt! most feledve minden,
Nyomorúság és a harczi lárma.
Csendes néma a világ körűle,
Zavaratlan földalatti álma.

Néha száll csak egy-egy kis madárka
Fejfájára s ábrándos dalt zeng ott....
Mit dalolhat a madárka fejfán,
Ollyan fejfán, amely koldúsbot volt?


B/3
Akasszátok föl a királyokat!

Végül a történelmi események teljesítik a kiadó kívánságait: Petőfi Sándor dühösebb, agresszívabb lesz, mint valaha. Szövegi finomságok, műhelymunka, tökölés, elbizonytalanodás félretéve: példátlan tabula rasa történik, a zenerajongók azt se tudják, hova kapják a fejüket, ilyen dübörgő rockslágert már nem vártak a kedvencüktől - illetve titkon várták, mégis lélegzetelállító, mi pattant ki a szemük láttára. A sláger a lista 1. helyén nyit, és a lista addigi történetét felülírva három hónapig tartja is magát. Érdekesség, hogy sokak szerint a kislemez B oldalán helyet kapott Nemzeti dal volt az, amely ezt az eufóriát kiváltotta - de a besztofra csak kislemez A-oldalas számok kerülhettek, ezért nem szerepel a válogatásban. A Nemzeti dal művészileg elmarad emögött, nem mondanánk, hogy Petőfi Coco Jumbo-ja, hiszen legyünk hálásak neki, tömegek szájába adott mozgósításra alkalmas jelszavakat, de azért na. Az országos győzelem ellenére Petőfi dicsfénye három hónap alatt megkopott: érdekes módon elvesztett egy képviselő-választást, és irigyei előjöttek a sötétből, kajánul tálalták a kudarcot, ami gyakorolt némi hatást a közönségre, nem nagyon tudták, hogy most trendi-e Sándor vagy sem. Elmondjuk: az, nagyon is az, de még mennyire, hogy az. Az Akasszátok föl a királyokat! utóélete szintén izgalmas: Petőfi halála után nem engedték az árusítását, de becslések szerint ha engedték volna, még hosszú évekre visszakerült volna a lista élére. Fű alatt ugyanis milliók másolták.


Lamberg szivében kés, Latour nyakán
Kötél, s utánok több is jön talán,
Hatalmas kezdesz lenni végre, nép!
Ez mind igen jó, mind valóban szép,
De még ezzel nem tettetek sokat -
Akasszátok föl a királyokat!

Kaszálhatd a fűt világvégig,
Holnap kinő az, ha ma lenyesik.
Tördelheted le a fa lombjait,
Idő jártával újra kivirít;
Tövestül kell kitépni azokat -
Akasszátok föl a királyokat!

Vagy nem tanúltad még meg, oh világ,
Gyülölni méltóképen a királyt?
Oh, hogyha szétönthetném köztetek
Azt a szilaj veszett gyülöletet,
Mitől keblem, mint a tenger, dagad! -
Akasszátok föl a királyokat!

Szivöknek minden porcikája rosz,
Már anyja méhéből gazságot hoz,
Vétek, gyalázat teljes élete,
Szemétől a levegő fekete,
S megromlik a föld, melyben elrohad -
Akasszátok föl a királyokat!

Ezerfelé bús harcmező a hon,
Arat rajt a halál irtóztatón,
Itt egy falu, amott egy város ég,
Százezerek jajától zúg a lég;
S halál, rablás mind a király miatt -
Akasszátok föl a királyokat!

Hiába ömlik, hősök, véretek,
Ha a koronát el nem töritek,
Fejét a szörny ismét fölemeli,
S akkor megint elől kell kezdeni.
Hiába lenne ennyi áldozat? -
Akasszátok föl a királyokat!

Mindenkinek barátság, kegyelem,
Csak a királyoknak nem, sohasem!
Lantom s kardom kezembül eldobom,
A hóhérságot majd én folytatom,
Ha kívülem rá ember nem akad -
Akasszátok föl a királyokat!


B/4
Egy goromba tábornokhoz

Bevonult katonának, és nem úgy, mint Elvis Presley, hogy a kiadója szinte még örült is a hírverésnek, dehogy! Éppen most érezték, hogy elveszíthetik az aranytojást tojó tyúkot. Petőfi viszont ment - kapaszkodjunk meg, tényleg a lelke vitte, ott volt a helye. A B oldalon lévő Egész világ a harcmezőn ezt mindennél fényesebben bizonyítja. A táborban úgy összeszólalkozott Klapka György tábornokkal, hogy kénytelen volt elküldeni az édesanyjába. (Klapka neve a komáromi hőstett révén végül mégis megmaradt.) A bulváros történetre fogékony kiadó azonnal kislemezre másolta a felvételt, és lett is eredménye: 2. helyen zárt a listán. És most képzeljük el, hogy ma egy senki hadnagyocska ekkorát odaszúr a vezérkari főnöknek. Csinálja utána valaki - mint ahogy csináljon utána sok mindent, egyszerűen lehetetlen. Petőfi Sándor csak egy volt, jó lenne végre érdemben gondolkodni rajta, és felfoghatatlannak felfogni. A dal húzós, középtempós, igen erős, pattogós ritmussal, skandálni való - teljesen biztos benne: ezt az embert most megsemmisíti. Huszonéves klapecként, igen!


Tábornok úr, én nem tartom magam
Nagy embernek, de akkorácska csak
Vagyok, hogy oly parányok, aminő ön,
Levett kalappal szóljanak velem.
S ön engemet gorombaságival
Elhalmozott, hogy két orcám pirúlt.
Igen, pirúltam, de nem magamért,
Pirúltam a magyar sereg miatt,
Hogy annak egy ily tábornokja van.
Tábornok úr, van ellenség elég,
Gorombáskodjék azzal, ott szabad,
De bánjék szépen a jó honfiakkal,
Különben azt hisszük, hogy őket el
Szándékszik ön kergetni a seregből,
És ez kemény vád lenne majd, kemény vád.
S gorombaságit épen rajtam űzi!
Nem fél-e ön, hogy tollamnak hegyére
Tüzöm fel önt? ez a toll, istenemre,
Hegyesb a tőrnél s lelkiismeretnél,
S akit megszúrok véle, fáj neki
Még akkor is, ha a sír férgei
Cirógatják ott lenn a föld alatt.
Kiírnám önt itt név szerint, de amit
Saját kardjával tenni képtelen,
Tollammal tenni én nem akarom,
Nem fogom önt megörökíteni.
Csak azt ajánlom, hogyha még leszen
Szerencsétlenségünk egymáshoz, akkor
Beszéljen vélem emberségesen,
Mert én ugyan nem tartom magamat
Nagy embernek, de akkorácska csak
Vagyok, hogy oly parányok, aminő ön,
Levett kalappal szóljanak velem.


B/5
Elpusztuló kert ott a vár alatt...

Csodálatos, csodálatos, utánozhatatlan! Így tálalta a zenei sajtó az egyik utolsó dalt - már Petőfi halála után jelent meg. Igazi, öngyújtóval világítós, könnyes ballada. Külön emeljük ki ezt a gyönyörűséget: "Elhúnyt vitézek sírja az a vár, / S élő szerelmem bölcseje a kert."  Fanyalgásról már szó sincs: mindenki előtt ott állt a befejezett életmű a maga példátlan hitelességével. A listán (amíg ugye szerepelhetett Petőfi rajta) újdonságként és az események miatt a harmadik helyre került, viszont a Top 10-et szinte teljesen ő uralta a kislemezeivel. Az első helyen az Akasszátok föl a királyokat! állt, a másodikra A természet vadvirága jött vissza. Álljon előttünk példaként a huszonéves fiatalember, akihez foghatót még egyszer biztosan nem kapunk ajándékba a sorstól.


Elpusztuló kert ott a vár alatt,
Elpusztuló vár ott a kert felett...
Rajtok borong homályos-szomorún
Az őszi köd és az emlékezet.

Eszembe jut rólok, mit a haza
Veszített egykor s amit szívem nyert;
Elhúnyt vitézek sírja az a vár,
S élő szerelmem bölcseje a kert.

Itt lenn ringattam én ölemben őt,
Itt lenn öleltem én galambomat,
S ott fönn tanyáztak hajdan a sasok,
Ott fönn tanyáztak a Rákócziak.

Dicső vitézség! édes szerelem!
Bejárom egyszer még e helyeket,
Ma itt vagyok még s holnap távozom,
S tán vissza többé nem is jöhetek.

Lesz-é ezentul, oh kert, aki majd
Édes gyönyörrel jár e fák alatt?
Lesz-é ezentul, oh vár, aki majd
Szent tisztelettel nézi tornyodat?


Kapcsolódó cikkünk: 160 éve halt meg Petőfi Sándor

Hozzászólások

13 hozzászólás

Petofifanlettem  2009. július 31.  13:47

Ez Óriási!!

Alexander  2009. július 31.  15:15

Ez valóban szellemes:) Petőfi egyébként szerintem is rock and roll arc volt!!

énis  2009. július 31.  15:39

Talán durva, de nagyjából így kellene oktatni az iskolákban. Több gyerek gondolna bele, hogy ez is olyan volt, mint ők. Én ma este verseket olvasok!

nyikhaj  2009. július 31.  18:32

Azért ne maradjon ki a legjobb ifjú kori demója, a Tolvaj huszár! TOLVAJ HUSZÁR 1 Ló dobog, por kél az úton, Zeng a harsány trombita: Kvártély, kisbiró! huszárok Szállanak a faluba. És hogy jöttek, hogy megálltak A vitézi seregek: Aggalom s öröm vegyűlve A lakókat szállta meg. Aggalom s öröm szivökben Nem hiába lakozik: A huszárok csínosak, de Kissé hosszuk újjaik. "Jól vigyázz leányom édes," Mond az aggódó anya, Nehogy ez vagy az lakunkból Vélek elvándorlana." 2 Ébred a hajnal sugára, Véle ébred a huszár; Lóra pattan, induló zeng, S messze föld fogadja már. És merengő fájdalommal Néz utánok a leány; Köny pereg le szép szeméről, Mély sohaj kel ajakán. "Mért, leányom, e busongás? Könybe mért lábbad szemed?" "Jó anyácskám, meglopának, Egy... elvitte szívemet." Pápa, 1842. június

megez  2009. július 31.  19:24

Meg van valami rókás verse, ami úgy kezdődik, hogy Pajtás, te ettél, véres a fogad. Ez is milyen csúcs!

nyikhaj  2009. július 31.  20:34

Parancsolj: FARKASKALAND 'Pajtás, te ettél, véres a fogad; S mi szenvedünk éhségi kínokat. Mogorva a tél, puszta a határ, Rajt a vihar légparipája jár; Csak ember és állatnak nincs nyoma... De most beszélj, hol volt a lakoma?' Igy kérdi társát a farkassereg, Kit érkezéskor üdvezeltenek. A jóllakott nem késik szólani, És tőle ily beszédet hallani: "Ott a vityilló pusztaközepen, Él a juhász és felesége benn. A ház mögött pedig terűl az ól, Honnan juhoknak bégetése szól. E lakhoz éjszakának idején Két útazó suhant. Egy úrfi s én. A pásztornéra titkon foga fájt Az úrfinak, s én éhezém a nyájt. Ott sompolygott ő a kunyhó előtt. Juhot nem kaptam én... megettem őt." Kecskemét, 1843. január

nyikhaj  2009. július 31.  20:48

Egy apró észrevétel az A/5-ös szám elemzéséhez. "... ha innen nézzük, egy arisztokratának szánt hízelgés..." Talán gróf Teleki Sándor megérdemelte ezt, hiszen az ő koltói kastélyában töltötte a mézesheteit a sztár, illetve néhányszor vendégeskedett is ott, ami egy kis evéssel egybekötött kikapcsolódást jelenthetett a zajos turnék között...

Sz. B.  2009. július 31.  22:06

Megérdemelte! Sanyi is, a druszája is. De furcsa, hogy tényleg meg lett örökítve a neve...

nyikhaj  2009. augusztus 1.  00:10

Ha minden igaz, akkor ezt a verset 1846. novemberében írta druszájának Sanyi, és ha minden igaz Koltón, egy vendégség után. Egy esztendővel később volt ott a mézeshetein, és akkor született egyik legismertebb verse, talán pont a kastély egyik ablakán kibambulva... SZEPTEMBER VÉGÉN Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, Még zöldel a nyárfa az ablak előtt, De látod amottan a téli világot? Már hó takará el a bérci tetőt. Még ifju szivemben a lángsugarú nyár S még benne virít az egész kikelet, De íme sötét hajam őszbe vegyűl már, A tél dere már megüté fejemet. Elhull a virág, eliramlik az élet... Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide! Ki most fejedet kebelemre tevéd le, Holnap nem omolsz-e sirom fölibe? Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre Könnyezve borítasz-e szemfödelet? S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme, Hogy elhagyod érte az én nevemet? Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, Fejfámra sötét lobogóul akaszd, Én feljövök érte a síri világból Az éj közepén, s oda leviszem azt, Letörleni véle könyűimet érted, Ki könnyeden elfeledéd hivedet, S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, örökre szeret! Koltó, 1847. szeptember

nyikhaj  2009. augusztus 1.  00:12

Gróf Teleki Sándor (1821-1892) Talán nem volt a Bányavidéknek még egy ilyen jellegzetes, színes egyénisége: katona és emlékíró, Táncsics Mihály neveltje, Petőfi, Liszt, Victor Hugo barátja, Bem és Garibaldi segédtisztje, a Petőfi Társaság tagja, a koltói kastély ura, Nagybánya díszpolgára. Kolozsváron született 1821. január 27-én. Szülei a Bécsben székelő erdélyi udvari kancellária élére szánták, de más eszmények mozgatták, mint a dinasztia szolgálata. Kalandos egyetemi évek után, alig 25 éves fejjel vetette magát a politikai életbe. 1848-ban Kővárvidék főkapitánya, a szabadságharc alatt kormánybiztos, később Bem főintendánsaként ezredesi rangban verekszi végig az erdélyi hadjárat csatáit. Világost követően 18 éves száműzetés vár rá; szinte természetes, hogy a legendás olasz szabadsághős, Garibaldi önkénteseinek sorában „colonello Teleki"-t is ott találjuk. Második feleségével, a francia Litez de Tiverval Matilddal tér vissza Erdélybe, 1867-ben. Visszakapott koltói birtokán, Kolozsvárt és Nagybányán töltötte élete utolsó negyedszázadát. Neki, aki Európa annyi csataterét verekedte és utazta végig, s annyiszor komázott a halállal, csendes öregség, boldog családi otthon, békés elmúlás jutott osztályrészül - állapítja meg róla Csetri Elek történész. A „derék ezredes" a századfordulót megelőzően ugyanúgy hozzátartozott Nagybánya arculatához, mint az István torony jellegzetes sziluettje: a környék lakói a legkiválóbbnak kijáró tisztelettel beszéltek róla. Közismert Petőfivel való barátságának története, aki a „vad gróf" koltói kastélyában töltötte mézesheteit s itt írta halhatatlan szerelmes verseit. Teleki memoárokban örökítette meg kalandos, eseményekben gazdag életét; ezeket, valamint tárcáit, egyéb írásait 1879-1883 között hat önálló kötetben foglalta össze. 1892 május 18-án halt meg nagybányai házában. (forrás: http://telekihaz.erdely.org/pages.php?menuid=11 )

Sz. B.  2009. augusztus 1.  10:29

Szeptember végén... óriási kár ezért az utolsó versszakért. Természetesen szerepelne az albumon.

Szálinger Balázs  2009. augusztus 1.  18:02

Köszönöm egy kedves barátomnak, aki rám kérdezett, hogy Klapkának mi dolga volt Esztergomban - azonnal beugrott, mire gondol. Szóval roppantul szégyellem: Klapka természetesen nem lehetett Esztergomban, mert Komárom védelmével volt elfoglalva... Bocsánat. A cikkben javítom.

gyöngyház  2009. augusztus 30.  14:49

Természet vadvirága - ez a vers egy magamfajta, meg nem alkuvó énekesnek igazán erős Visszajelzés, hogy jó úton jár.:) Csak lehetne jövedelmezőbb is ez az út. :)) Akasszátok fel... - ... tökmindegy, akkor jönnek a politikusok. Nagyon buta, buta emberek, akik megeszik a jobboldali-baloldali maszlagot. Pár száz éve már gurigáznak velük ezek a jólképzett pszichológusok... Nagyon buta, buta emberek és én szomorú vagyok...

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója