2008. január 22. 12:10
Mi ez az egész? Mármint a kulturpart.hu. Vagy mi szeretne lenni végre-valahára?
Kezdjük az elején. Adam Smith, a modern közgazdaság – tudomány atyja, valamikor az ezerhétszázas évek második felében fogalmazott úgy, hogy a kapitalizmus azért a létező legjobb társadalmi forma, mert ott majd egyszer csak mindenkinek lesz elég, mindenből – már, ami a matériát illeti – és akkor végre jöhetnek a szellemi értékek, mind a záporeső… Hajrá!
Ne nevessünk, könyörgöm. Hiszen az idea kétségtelenül megkapó. Nem véletlenül ihletett megannyi gondolkodót az évszázadok során (valahol Marx és Engels is ezen ugródeszkáról szaltózott egy üres medencébe), annak ellenére, hogy jóslata mindannyiszor csak zavaros ígéret maradt.
Az ígéret szép szó. Tartsuk meg, mondom én, csináljunk úgy, mintha. Mi bajunk lehet? Még egy váratlan csalódás populációnk természetrajzát illetően? Ugyan kérem! Okozhatunk e még meglepetést egymásnak az elmúlt száz év magány tükrében?
Feltétlenül.
Fogyasztói társadalomban élünk, tehát a kultúrát is fogyasztjuk, amúgy kellően felhígulva, felületesen. A tartalomszolgáltató is vele hígul, szétfolyat, megreked a sörhabban (elnézést a hasonlatért zajos magányosainktól – lásd jobbra!), fecseg, hogy csak úgy hallgat a mély. Mér’?
Mer’. Mer’ ez van. A beígért nyolc óra szórakozást elmosta az individualizmus forradalma. Nem, egyáltalán nem nosztalgiázom. Természetesen az irányított szabadidő sem volt jó, csak másért nem.
De lássuk a jelen tényeit: havi bontásban hányszor voltál színházban, sorold fel a publikáló kortársírókat, dúdold el az utoljára hallott klasszikus dallamot? Hm? Nem időt álló válasz a „nincs rá pénz”, mert ha mélyen magunkba nézünk, ez nem feltétlenül igaz. Benne van a pakliban ez is, tudom, de azért…
A fent emlegetett tartalomszolgáltatók ugyanis – kritikusan fogalmazott felhígulásuk ellenére – mindent megtesznek. Lásztminit színházjegyekkel operálnak, kulináris pasaturnéval egybekötött, artisztikus hosszúhétvégére invitálnak, lemennek kutyába, hogy betedd a lábad a galériába, művészeti térfoglalással kedveskednek neked az utcán, és nem utolsó sorban, ingyen hozzáférhetőséget, információt, híradást biztosítanak a nagy büdös világhálon! Háló!
A Kultúrpartot a Valahári sivatag szegélyezi: afféle oázis lenne ez, ahol töltekezni lehet a szellem energiáival, és legalább „képben lenni”, ha már. Írók, rendezők, zenészek, mentális száműzöttek, filoszok és még egy asztrológus is publikál majd nálunk, akiket az elkövetkező hetekben ismerhetsz majd meg, akik sajátos, szubjektív módon igyekeznek tetten érni, dokumentálni a katarzist. Néha előadásokról írnak majd, néha „csak” a nézők cipőiről…
Nem kritikusok, nem megmondók, nem beszélő fejek, nem véleményvezérek, nem celebek, nem sztárok, nem hangosak. Barátok lehetnek, és ez jó.
Tehát okozhatunk egymásnak meglepetést! Feltétlenül!
