vmr

2010. április 11.  19:27

Ha felteszem a kérdést, ki az az Esterházy Péter, jó eséllyel meg tudjuk mondani; viszont ha megkérdezem, ki az a Helene Hegeman, már nem valószínű. A németek viszont már egy napon emlegetik a kettő nevet. No de valóban, ki az a Helene Hegeman és mi köze Eszterházyhoz?

Első körben felelhetnénk azt, hogy semmi az ég világon. Nekünk van Esterházynk, a németeknek meg van Helene Hegemanjuk. Második körben bonyolíthatjuk a helyzetet annyival, hogy a németeknek nemcsak Helene Hegemanjuk van, hanem mondjuk Günter Grassuk is. Ezen kívül megtoldhatjuk az egészet azzal az állítással, hogy a németeknek van egy hatalmas könyvpiacuk, amelyre betörni mindenképp érdemes, a frankfurtin kívül Lipcsei Könyvvásáruk, ahol nem mindegy, hogy ki kapja a díjakat, és van sajtókultúrájuk, ami folyamatosan foglalkozik is azzal, hogy ki miért kapja és ne kapja a díjakkal járó elismerést. Ezen kívül van a németeknek olvasójuk, aki a sajtót és az irodalmat egyaránt őszinte és kritikus érdeklődéssel követi.

A németeknek mindene megvan tehát ahhoz, hogy rövid időn belül hatalmas plágium-"pör" kerekedjen abból, ha egy 17 évesen debütáló lány vendégszövegekkel operál a kritikusok által agyondicsért könyvében, történetesen mindenféle jelölés nélkül. Ő Helene Hegemann. A Nobel-díjas Günter Grass pedig azon írók egyike, akik a Lipcsei Könyvvásár előtt petíciót írtak alá a szerzői jogok védelmében. A tavalyi díjazott például egyenesen "lepipifaxozta" az azóta már a sajtó reflektorfényében nagykorúvá és írónővé avanzsált Hegemant, elfogadhatatlannak tartva, hogy az hihetetlenül gyorsan rangidős és munkás, nagy tudású kollégák mellé került a könyvesboltok polcain és a közbeszédben egyaránt. Persze arról nem esett szó, hogy inkább a sajtónyilvánosságnak, mint a vendégszövegek 'zseniális' alkalmazásának  köszönhetően.

"Fräulein Pipifax" közben elismerte, hogy Axolotl Roadkill című művéhez valóban egész oldalakat is átvett különféle blogokból és zeneszámokból, de sem ezen bűnbánó vagy kevéssé bűnbánó vallomása, sem az írói módszert elítélő tiltakozások nem tudták meggátolni a negyedik utánnyomást, amiben az idézett források is rendre fel lesznek tüntetve.

Sőt! Esterházy nevének beemelése az egész vitába, amely egyrészt web2-es korunk egyik legérdekesebb jogi kérdését pedzegeti - hiszen ki ne hallott volna a zenei kiadók és filmes forgalmazók csődjéról, a popszakmában naponta indított perekről mindenféle loopok, fülbemászó dallamocskák kapcsán, de elég elolvasni egy online-cikket, egy egyetemi dolgozatot, hogy szembesüljünk az eredetiség kérdésével -, másrészt pedig a média, a marketing (médiamarketing?) továbbra is mindent átható erejét demonstrálja, jó példa arra, milyen elegánsan emelkedik a német nyelvterületen egy gyakorlatilag gazdasági lobbikérdés elméleti, elvi síkra, illetve hogy a nyilvánosság azért erre (is) való. Az eszmecserére, a vitára, a vélemények és ellenvélemények pro és contrájára.

S mielőtt a magyar olvasó a Németországban amúgy igen megbecsült Esterházy kapcsán csak Gauch vádjairól értesült volna, miszerint ismert szerzőnk Hegemanhoz hasonlóan csúnyán plagizált volna művéből a Harmonia Caelestisben, értesüljön arról is, hogy a német sajtó és olvasó képes a differenciálásra, s kíváncsi Eszterházy nyilatkozataira, amiben az író utal a külföldi kiadások névjegyzékére, illetve munkamódszerének egyik alapfilozófiájára, miszerint az a cél, hogy a szöveg láthatóvá váljék.

Hegeman még talán túl fiatal ahhoz, hogy a "copy&paste"-generáció nevében tegyen ugyanilyen magabiztos alapokon álló és meggyőző kijelentéseket saját munkamódszeréről, a közösségi oldalak, blogműfajok sajátos identitásszerkezetéről. Ha jók az idegei és valóban van elég tehetsége, talán megteszi később.

A sajtó, a közvélemény szempontjából viszont az a cél, hogy ez is láthatóvá váljék majd (a tehetség, a jó idegek, a munkamódszer, stb.), amennyiben. Vajon itthon jót tenne egy plágium-pör bárki olvasottságának? Mert akkor kéretik tiltakozni, petíciót benyújtani, vitatkozni, s természetesen olvasni és olvasmányainkból "PLAGIZÁLNI"!