Utolsó ünnep a Tiszánál
2010. augusztus 26. 12:00
A nyár utolsó, de talán legszerethetőbb strandfesztiválja nem csak a zenéről, a hanyattesésről, de a jövőről, az ökológiáról, a fenntartható fejlődésről is szól.
Az ember élete alapvetően két korszakra bontható: az első felében mindig minden fesztiválon ott akar lenni, a másodikban viszont a halálba kívánja az egészet. Ez a tendencia egyenes arányban van a letüdőzött por és cigaretták, a megivott bor és pálinkák, no meg az évek mennyiségével. És őszintén szólva: mi újat adhat még egy fesztivál?
Én ott voltam az első Szigeten, az első Kapolcson, sőt még az első berlini Love parade-on is, bár két nap után egy westernbárban kötöttem ki, olyan megnyugtató volt egy kis német countryt hallgatni a a tuc-tuc house után. Pedig bőrlakkguniba öltözött borotváltfejű félmeztelen csajok nyomták a jobb akusztikai hatás kedvéért kiürített úszómedencékben egész éjszaka.
Szóval amikor felmerült az ötlet, hogy menjünk Szegedre mert az jó, akkor azt gondoltam, menjen a tudodki.
Aztán a baráti unszolásnak, a SZIN renoméjának, és némi munkának köszönhetően ismét egy nyári fesztiválon találtam magam. És nem hittem a szememnek.
Aki még nem járt itt, az ne egy lágert képzeljen el, mint a fesztiválok többségén, hanem egy hosszan elnyúló 60 –as években épült strandot, szürreális, az ártéri architektúrát meghatározó magasított betonlábakon álló vikkend-kuckókkal, amelyekben családok vacsoráznak, vagy épp a Dr House-t nézik, miközben tőlük 20 méterre a nagyszínpadon oroszul üvölt a zseniális Ruskaya zenekar. Aztán itt az egész Zöld szintér – a SZIN ugyanis Magyarország egyetlen tényleg zöld fesztiválja. Nemcsak azért, mert visszaválthatod a poharadat, és mindenütt van szelektív szemetes, de az utcabútorok petpalackból, és mindenféle újragondolt hulladékból készültek, a fák képregény-buborékokkal szórakoztatják a nagyérdeműt és talán egymást, sőt, egy komplett re-kocsma is várja a környezettudatosan berúgni vágyókat – a becsületsüllyesztő az általam nem ismert Rece-fice band műsoros kazettáiból készült.
És mivel egy strandon vagyunk, akad medence is, ahonnan - mint egy thaiföldi bárból a pálmaligetet, úgy bámulhatjuk borsodi „koktélunkat” szürcsölve a legjobb csajokat elvonulni a színes napernyők alatt, este pedig innen nézhetjük a nájt múvit – így hjvják a vizimozit itt.
Jó hely Szeged, egy élhető város, és jó a SZIN, amely több mint negyven esztendeje (!) sokak szerint a legjobb dolog a Tisza-partján – és egy kicsit szomorú is, hisz ez a nyár utolsó fesztiválja, a folyópartról a városba sodródó koncertfoszlányok évről-évre, mint a költöző madarak, jelzik a szegedieknek, hogy visszavonhatatlanul itt az ősz. De még tart a fesztivál, és mi is lehetne jobb kedvcsináló, mint egy galéria Vermes Kata képeiből?
És hogy mulattak itt a fiatalok a hetvenes években? SZIN retró:
Én ott voltam az első Szigeten, az első Kapolcson, sőt még az első berlini Love parade-on is, bár két nap után egy westernbárban kötöttem ki, olyan megnyugtató volt egy kis német countryt hallgatni a a tuc-tuc house után. Pedig bőrlakkguniba öltözött borotváltfejű félmeztelen csajok nyomták a jobb akusztikai hatás kedvéért kiürített úszómedencékben egész éjszaka.
Szóval amikor felmerült az ötlet, hogy menjünk Szegedre mert az jó, akkor azt gondoltam, menjen a tudodki.
Aztán a baráti unszolásnak, a SZIN renoméjának, és némi munkának köszönhetően ismét egy nyári fesztiválon találtam magam. És nem hittem a szememnek.
Aki még nem járt itt, az ne egy lágert képzeljen el, mint a fesztiválok többségén, hanem egy hosszan elnyúló 60 –as években épült strandot, szürreális, az ártéri architektúrát meghatározó magasított betonlábakon álló vikkend-kuckókkal, amelyekben családok vacsoráznak, vagy épp a Dr House-t nézik, miközben tőlük 20 méterre a nagyszínpadon oroszul üvölt a zseniális Ruskaya zenekar. Aztán itt az egész Zöld szintér – a SZIN ugyanis Magyarország egyetlen tényleg zöld fesztiválja. Nemcsak azért, mert visszaválthatod a poharadat, és mindenütt van szelektív szemetes, de az utcabútorok petpalackból, és mindenféle újragondolt hulladékból készültek, a fák képregény-buborékokkal szórakoztatják a nagyérdeműt és talán egymást, sőt, egy komplett re-kocsma is várja a környezettudatosan berúgni vágyókat – a becsületsüllyesztő az általam nem ismert Rece-fice band műsoros kazettáiból készült.
És mivel egy strandon vagyunk, akad medence is, ahonnan - mint egy thaiföldi bárból a pálmaligetet, úgy bámulhatjuk borsodi „koktélunkat” szürcsölve a legjobb csajokat elvonulni a színes napernyők alatt, este pedig innen nézhetjük a nájt múvit – így hjvják a vizimozit itt.
Jó hely Szeged, egy élhető város, és jó a SZIN, amely több mint negyven esztendeje (!) sokak szerint a legjobb dolog a Tisza-partján – és egy kicsit szomorú is, hisz ez a nyár utolsó fesztiválja, a folyópartról a városba sodródó koncertfoszlányok évről-évre, mint a költöző madarak, jelzik a szegedieknek, hogy visszavonhatatlanul itt az ősz. De még tart a fesztivál, és mi is lehetne jobb kedvcsináló, mint egy galéria Vermes Kata képeiből?
Kattintás után Vermess Kata fotói!
És hogy mulattak itt a fiatalok a hetvenes években? SZIN retró:
Kattintás után még több kép!
