Hogyan kínozzuk gyermekünket egy életen át?

Ennek alapján joggal gondolnánk, hogy neveink elfajulása ellen hatásosan védekezik az állam és a szerencsétlenebb gyerekek nem járhatnak rosszabbul, mint hogy Mák Virágként vagy Soha Nefelejcsként kerülnek az anyakönyvbe. Sajnos, ez nem így van.
Szerkesztőségünkhöz érkezett egy levél, miszerint az NyTI elutasította a szülők azon kérelmét, hogy gyermekük neve Miska legyen. Ezt azzal indokolták, hogy a név túlzottan becéző. Helyette szeretném a szülők figyelmébe ajánlani az NyTI által elfogadott Marcselló, Medox, Modesztusz vagy Melkisédek utónevek egyikét.
Amennyiben nem ragaszkodnak az M kezdőbetűhöz, akkor tudjuk ajánlani a Liberátusz, Andzseló, Alehandró vagy Fernandó nevet. Sajnos, ha a Miska helyett a Picassó, vagy a Teddy nevet választották volna, az sem megfelelő, de a biztonság kedvéért egy Kárlítóra még lehetőség van.
A történelem kedvelői is kifejezhetik érzelmeiket gyermekük utónevén keresztül. Ha hősi tetteket várunk fiunktól, nevezhetjük Szpartakusznak, Hannibálnak, Ahillésznek, vagy egyszerűen Hadúrnak. Ha politikai pályára szánjuk, lehet Ramszesz, Platón, Szókratész, vagy Tacitusz. Ha Isteni eredetű fogantatást vélünk felfedezni, ne habozzunk, kérjük a Herkules, Hermész, vagy a Tézeusz keresztnevet.
Természetesen nem csak fiúgyermekünk agyament elnevezésére van lehetőségünk, sőt. A hölgyek sajnos nagyobb veszélyben vannak. Bevallom, egy percet sem töltöttem el a női nevek olvasásával, amikor rettegve kerestem rá a Szalmonella névre, hiszen engem már ez sem lepett volna meg. Szerencsére ez még nincs ott, de biztos vagyok benne, hogy már kérték. Nem lenne egyedülálló, hiszen a betegség mellé passzolna az elfogadott Asma, vagy a méregre utaló Arzénia.
A bevezetőben említett két női név feltételezi, hogy a vezetéknév alkalmas egy furcsaság képzésére. Annak, akinek családneve ezt nem teszi lehetővé, van remény. Lánya lehet Csillagvirág, Búzavirág, Gyöngyvirág, vagy Napsugár.
A tudományok szerelmesi nevezhetik gyermekeiket Skolasztikának, Pszichének, vagy Andromédának.
Itt sem hiányoznak az ókori átiratok. Gyermekünk biztos lehet, hogy ő felel történelemből, ha az Agrippína, Ifigénia, vagy Pénelopé nevet kapja szerető szüleitől.
Tolkien nagyszerű műve sokakat megihletett, így lehet gyermekünk Boromir, Frodó, Gandalf, vagy Árven.
.jpg)
Személy szerint reménykedem, hogy ha leendő gyermekem születése előtt elvesztem épelméjűségemet, lesz valaki, aki megakadályoz abban, hogy gyermekemet Kalocsai Kevin Klaudió Kirill Kurt Kventinnek kereszteljem, mert sajnos a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete ezt nem teszi meg. A Miska azonban már tényleg túlzás.
Aki szeretné döbbenetét tovább fokozni, az a teljes utónév listát itt találja meg.



