Szólj hozzá!
Kádár Jánosné Nintendója
2011. szeptember 1.
08:00
Harmadik szeptemberében kaptuk meg Marika nénit. Nem látszott túl veszélyesnek, bár halványkék műszál köpenyére tapadó lila kardigánja állandóan szikrázott, és fapapucsban járt – talán a földelte magát. Fejesvonalzóját pallosként lengette, de sosem sújtott le vele ránk, ellentétben Zoli bával, aki rendszeresen kokizott, pöckölt, és könyökkel mellbe vágott – ennek ellenére szerettük. Marika nénit nem.
Marika néninek meg kellett küzdenie az infokommunikációs eszközök első hullámával. Sőt, nemcsak neki. Az első beszivárgott walkmanek veszélyeire a Nevelés című nemzetközi tájékozottsággal bíró szaklap hívta fel a pedagógusok figyelmét, akik előszeretettel tiltották be azt, mivel az újság megírta: a sétálómagnó halláskárosodást okoz. És jöttek a kvarcórák, melyek rangot, társadalmi megbecsülést hoztak viselőjüknek. A márka nem, viszont a gombok száma sokat jelentett, akit pedig számológépes kvarcórával lepett meg egy nyugati rokon vagy kiküldetésben lévő szülő, arra gyakorlatilag úgy tekintett az iskola, mintha legalábbis asztronauta lenne.
(Általános iskolai legjobb barátom sokáig bizonygatta, hogy a nagybátyja űrhajós, még a képét is megmutatta a Pajtásban, de nem hittünk neki. Csak akkor derült ki, hogy tényleg, amikor kilőtték Kubaszovval.)
És jöttek a kvarcjátékok! Ritka kincsnek számítottak, de természetesen ezekben is volt rangsor. A néhány pöttyből álló űrhajó-lövöldözőssel kezdődött, aztán megérkeztek a komoly, kihajtható Nintendók is. A Donkey Kong már folyadékkristályos korában is köveket dobált, a Mario nevű olasz vízvezeték-szerelő pedig virágcserepeket fejelt, és teknősökön ugrált.
Ezeknek a teknősöknek az arcát mintha Marika néniről mintázták volna. Az érdeklődő, de üveges golyószemek, a száj csőrszerű vonala és a fejforma alapján azonnal tudtuk, hogy ez a játék más, mint a többi - ennek üzenete van. És ha lehalkítja az ember, órán is lehet vele játszani.
Marika néni egyébként nem volt rossz pedagógus, de volt egy különös tulajdonsága: egyfolytában hazudott. Az olyan képtelenségekre, mint hogy az iskola melletti mészkőfalban ásott lyukban (nekünk: cseppkőbarlang) karvastagságú óriáskígyók laknak, még csak akadt magyarázat - nem akarta, hogy ott játsszunk - de egy környezettanár szájából mégis hitelesebb információkra számítottunk volna a környék faunáját illetően.
Október táján aztán megismerkedtünk Kádár Jánosnéval, aki annak idején Marika néni padtársa volt. Számos példabeszéd, tanulságos történet főhősévé vált, csupa csodás kalandról hallhattunk, amelyben Kádár Jánosné győzedelmeskedett a kor kihívásai felett, Marika néni pedig mindig ott volt, hogy segítsen neki. Úgy kellett volna elképzelnünk Kádár Jánosnét, mintha a korszak hiánypótló kiadványában, a Kockás című képregényújságban ő lett volna Dr Justice, a karatézó orvos, vagy Rahan, a homoerotikus ősember. Marika néni pedig a jobbkeze.
De bármit is gondoltunk Kádár Jánosnéról, Marika néni megmaradt agresszív teknősnek, akit egyszer csak felrúg egy olasz vízvezeték-szerelő. Amikor valakit kvarcjátékozáson kapott, azzal fenyegetőzött, hogy az elkobzott darabot is elküldi legendás barátnőjének, "majd ő megmutatja, hogy kell ezzel játszani".
Marika néni iskola melletti házának kertjében hatalmas fenyő állt. Novemberben Marika néni bejelentette, hogy az ő fenyőfája lesz a parlamenti karácsonyfa.
Aztán eljött a december, a téli szünet, és januárban Marika néni már nyugdíjas napközis tanárrá avanzsált, az osztályunkat pedig a teljesen normális Gyuri bácsi vitte tovább.
A fenyő pedig a mai napig ott áll, hál' istennek azóta se vágatta ki egyetlen őrült pedagógus - ahogy Kádár Jánosné sem.
(Általános iskolai legjobb barátom sokáig bizonygatta, hogy a nagybátyja űrhajós, még a képét is megmutatta a Pajtásban, de nem hittünk neki. Csak akkor derült ki, hogy tényleg, amikor kilőtték Kubaszovval.)
És jöttek a kvarcjátékok! Ritka kincsnek számítottak, de természetesen ezekben is volt rangsor. A néhány pöttyből álló űrhajó-lövöldözőssel kezdődött, aztán megérkeztek a komoly, kihajtható Nintendók is. A Donkey Kong már folyadékkristályos korában is köveket dobált, a Mario nevű olasz vízvezeték-szerelő pedig virágcserepeket fejelt, és teknősökön ugrált.
Ezeknek a teknősöknek az arcát mintha Marika néniről mintázták volna. Az érdeklődő, de üveges golyószemek, a száj csőrszerű vonala és a fejforma alapján azonnal tudtuk, hogy ez a játék más, mint a többi - ennek üzenete van. És ha lehalkítja az ember, órán is lehet vele játszani.
Marika néni egyébként nem volt rossz pedagógus, de volt egy különös tulajdonsága: egyfolytában hazudott. Az olyan képtelenségekre, mint hogy az iskola melletti mészkőfalban ásott lyukban (nekünk: cseppkőbarlang) karvastagságú óriáskígyók laknak, még csak akadt magyarázat - nem akarta, hogy ott játsszunk - de egy környezettanár szájából mégis hitelesebb információkra számítottunk volna a környék faunáját illetően.
Október táján aztán megismerkedtünk Kádár Jánosnéval, aki annak idején Marika néni padtársa volt. Számos példabeszéd, tanulságos történet főhősévé vált, csupa csodás kalandról hallhattunk, amelyben Kádár Jánosné győzedelmeskedett a kor kihívásai felett, Marika néni pedig mindig ott volt, hogy segítsen neki. Úgy kellett volna elképzelnünk Kádár Jánosnét, mintha a korszak hiánypótló kiadványában, a Kockás című képregényújságban ő lett volna Dr Justice, a karatézó orvos, vagy Rahan, a homoerotikus ősember. Marika néni pedig a jobbkeze.
De bármit is gondoltunk Kádár Jánosnéról, Marika néni megmaradt agresszív teknősnek, akit egyszer csak felrúg egy olasz vízvezeték-szerelő. Amikor valakit kvarcjátékozáson kapott, azzal fenyegetőzött, hogy az elkobzott darabot is elküldi legendás barátnőjének, "majd ő megmutatja, hogy kell ezzel játszani".
Marika néni iskola melletti házának kertjében hatalmas fenyő állt. Novemberben Marika néni bejelentette, hogy az ő fenyőfája lesz a parlamenti karácsonyfa.
Aztán eljött a december, a téli szünet, és januárban Marika néni már nyugdíjas napközis tanárrá avanzsált, az osztályunkat pedig a teljesen normális Gyuri bácsi vitte tovább.
A fenyő pedig a mai napig ott áll, hál' istennek azóta se vágatta ki egyetlen őrült pedagógus - ahogy Kádár Jánosné sem.
