Kocsis Péter

2008. május 7.  06:44

Azzal kezdtem volna, hogy ha a pénz maga nem is boldogít, de az, amit veszünk érte, az azért néha perszehogy, jobb híján. Aztán kezembe került egy cseh napilap, különös közvélemény-kutatással: az Európai Unió tagállamainak polgárai között felmérést végeztek tavaly, amelynek témája a pénz, pontosabban a pénznem volt. És kénytelen voltam változtatni álláspontomon: igen, akár a pénz is boldogíthat-szomoríthat.

A felmérésből ugyanis kiderült, hogy amíg az angolok büszkék, sőt boldogok attól, hogy megmaradt saját nemzeti fizetőeszközük, addig a németek és a franciák kifejezetten negatívan élték-élik meg ennek elvesztését. A megkérdezettek több mint fele vallotta azt, hogy sokkal jobb érzés volt fizetést kapni, sőt vásárolni is, amikor még létezett a német márka vagy a francia frank. És csak valamivel több, mint húsz százalékuk mondta azt, hogy elégedett az euro bevezetésével, mert így egyszerűsödött a fizetés, elsősorban külföldi útjaik során. Ugyanakkor a megkérdezettek fele egyértelműen üdvözölné a nemzeti valuták visszatérését pénztárcájába, ahogyan a kérdésben fogalmaztak, „örömöt és büszkeséget jelentene számukra”. (A megkérdezettek nem gazdasági szakemberek voltak, hanem „átlagpolgárok”.) Hát ennyit arról a különleges esetről, amikor a pénznem boldogít vagy szomorít el embereket...

A felmérést természetesen a csehek körében is elvégezték, akik a maguk euroszkeptikus és különc köztársasági elnökükkel az élen (aki egyebek között arról híres, hogy nemzetközi fórumokon is harcosan tagadja a globális felmelegedés létezését) azt szeretnék, hogy minél tovább maradjon meg a cseh korona, és egyáltalán nem irigylik a szomszédos „testvért”, Szlovákiát, amiért ők már ott állnak az ígéret (és a boldogság?) kapujában, amelyet pénzzel lehet kinyitni...

S ha már boldogság, és Csehország, még egy felmérésről, amely az iméntihez kapcsolódva jelent meg: szeretet, gyermekek, barátok, család... Ezek a legfőbb okok, melyek miatt az új évezred elején tíz cseh polgár közül kilenc azt vallja: boldog vagyok... Ezzel együtt az emberek kétharmada teszi hozzá, hogy boldogabb, mint 1989, azaz a Bársonyos Forradalom előtt. A cseh eufória odáig megy, hogy minden második megkérdezett boldogabbnak tartja magát, mint a környezetében élők, és ugyanennyien úgy vélik, hogy több okuk van a boldogságra, mint a többi posztkommunista országban élőknek. A felmérés a cseheket lepte meg leginkább – nézzük, mi is állhat a háttérben?

A tény, hogy a közismerten önkritikus és öniróniájukat sosem feledő csehek 91 százaléka boldognak vallja magát, alighanem minden érintettet meglepett. A megkérdezetteknek mindössze 1.7 százaléka tartja magát kifejezetten boldogtalannak, 7.3 százaléka pedig kevésbé boldognak: a maradék inkább ill. nagyon boldogként jelölte meg helyzetét. Ezzel együtt úgy érzik, hogy a volt kommunista országok között a csehek a legboldogabbak, ugyanakkor csak egyhatoduk véli magát elégedettebbnek az átlagos nyugat-európai polgárnál. A legfrissebb cseh felmérés eredményét megerősíti egy jóval korábban, 2000-ben végzett Európai Uniós közvéleménykutatás is, amely szerint ugyancsak a csehek a legoptimistábbak Európa keleti felén.

A cseh sajtó most a meglepő okokról ír, és – igazán cseh módra – azon töpreng, vajon miért vallják magukat a polgárok boldogabbnak, mint amilyenek? A Károly Egyetem orvosi karának pszichiátriai intézete szerint 1989 óta „divatba jött” a pozitív gondolkodás, és emiatt attól függetlenül boldogabbnak vallják magukat az emberek, hogy mi is a való helyzet. Más racionális elemzők szerint a pillanatnyi gazdasági-szociális helyzet az, ami döntött a válaszoknál (lám, pénz és boldogság újabb kapcsolódása), és a tény, hogy mindenki ismer rosszabbul élőket is a környezetében. Ezek szerint a felmérés csupán a „társadalomban meglévő sztoicizmus” mértékét jelzi. Egy harmadik tábor azt hangsúlyozza, hogy az új világban a rendszerváltások óta egyre több felmérés készül, és az emberek kezdik kiismerni őket: hamar átlátják, milyen válaszoknak örülnének a kérdezők és azt is, hogyan tüntethetik fel magamagukat minél szebbnek és jobbnak az adott kérdéskörben. Így például kiderült, hogy a diplomás emberek a válaszadások alapján sokkal „zöldebben”, azaz környezetbarátabban viselkednek, mint egy vidéki paraszt, ám a valóságban ez általában épen ellenkezőleg igaz.

Akárhogyan van is, a csehek szerint a boldogsághoz leginkább a szeretet, a gyermekek, a család és a barátok tartoznak hozzá, és természetesen az egészség. A középmezőnyben van a szex, a zene és a hobbik, és csak ezután, 38 százalékkal következik a pénz. Immár hagyományosan nagy százalékkal szerepel a sport, itt azonban elsősorban az elmúlt évek, évtized nemzetközi sportsikereiről van szó (hoki, foci), és csak kisebb mértékben az egyéni sportolásról. A hit 12 százalékkal az utolsó okok között szerepel, de legalább megelőzi a cigarettát, az alkoholt és a drogokat. A nyugati felmérésekhez képest nem csupán a pénz viszonylagos hanyagolása meglepő, de az is, hogy a cseheknél mennyire kevés szerep jut az elégedettségben a munkahelynek. Amíg a legtöbb országban ez az ok rögtön a boldog házasélet után, másodikként szerepel, ill. akár helyettesítheti is az előbbit, addig a csehek esetében a kilencedik helyen van a fontossági listán.

Összefoglalva azonban tény, hogy a csehek a hamis értékeket elutasítják, míg a valódiakat tisztelik és becsülik – egyetlen kivételt a munka jelent, ez azonban alighanem az „átkos” öröksége, ami talán változni fog idővel. Ugyanakkor furcsa, hogy a hit kevésbé boldogítja őket, mint mondjuk a háziállatok – de azt gondolom, ez is hozzátartozik az egész emberiség mai (kór-)képéhez.

Végül még valami: az Egyesült Államokban immár több, mint 30 esztendeje „mérik” a boldogságot (persze jó pénzért). Érdekesség, hogy az általuk végzett munka alátámasztja azt a közhelyes szólást, mely szerint „Pénzért nem lehet boldogságot vásárolni”. A bő három évtized alatt ugyanis Amerikában lassan, de biztosan csökkent a magukat boldogoknak vallók száma, Angliában pedig kisebb-nagyobb eltérésekkel stagnál. Ugyanakkor az eltelt időszak nagy részében az életszínvonal növekedett, a gazdaság fejlődött – mindhiába. És még valami: a boldog nők száma mindkét országban csökkent, és a csökkenés éppen egybeesik a pénzügyi és szociális emancipációjukkal! Egy amerikai pap, bizonyos Dennis Prager pedig nemrég felállította a szerinte tökéletesen működő „boldogtalanság-egyenletet”: eszerint B=E-V, azaz boldogtalanság egyenlő elvárás mínusz valóság. A nem éppen bonyolult képletről egy egész könyvet írt, melynek címe „A boldogság komoly gond”. Ameddig ez nem lesz kötelező olvasmány Csehországban, talán nem csökken jelentős mértékben a magukat elégedettnek vallók száma...