Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2008. május 13. 06:00

Novák Péter

Pünkösd után eggyel szálljon még meg, vagy legalább szánjon még meg a Szentlélek, had gondolkodánk közösen az önzés – mint nemzeti sportág – ősi kérdésén! Önzőzésből írom ezt a publicisztikát is, elirigyelve Kocsis Péter „látogatottságát”, nos, valóban akadnak divatos témák, elég csak szóbahozni – mit szóbahozni, sejtetve elhallgatni – szuperszenzibilis fajtánk előtt országosnak tűnő kérdéseket (mi nem az manapság, basszus, mi nem?), máris robban a bomba! Bódog, boldogtalan ragad klaviatúrát, hogy önkifejezzen, pártálljon, vagy ráhányjon arra, akit ér. Hazám, hazám, te mindenem!

Van itt a sorsnak vagy egy ezredéves üzenete, amit senki nem akar átvenni. Én nem tudom, a kézbesítővel van a baj, avagy a címzett ismeretlen, de tényleg ötven – száz éves rendszerességgel kisebb-nagyobb csomagok érkeznek sorra, meglehetősen egyértelmű pedagógiai célzattal, miszerint hahó magyar, kellemes ünnepeket, látod, látod, ha mit sem mond a tízparancsolat, így jársz, ahogy jártál, próbáld már meg legközelebb ügyesebben, puszi, szia, Apu.

Én szeretem a tanulságos ajándékokat – minden premieren ilyeneket kapok, mint például határidőnapló, csörgőóra, tiszta zokni – , de azért ez a fent említett Apu, ez nagyon kemény. Hol három részre szakít, hol kihalásra kárhoztat, hol levágja legjobbjait, hol elcsatol, majd vissza, majd megint el. Nyilván nem véletlen…
Mint ahogyan nem véletlenek az elkeseredett válaszreakciók sem (lásd a Kocsis Ön boldogabb, mint 1989 előtt? című írása kapcsán érkezett olvasói áradatot), hiába, nehéz a boldogságtól kurzust venni, mert az valamiféle szembenézéssel kezdődne, elszámolással, majd a vélt vagy valós terhek lepakolásával, és ahhoz ugye meg is kéne bocsátani, meg elviselni a másikat, és ez nekünk érezhetően nem megy. Nem megy, nem és nem és nem, szemet szemért, fogat fogért, de mindenek előtt honnan van a szomszédnak új Skoda Fabiája? Nem tudom, hogy a Porsche csoport összeurópai kampánya ez, vagy csak nekünk találták ki, de itt nagyon betalál, annyi szent. Irigyből, csörtetőből, önzőből ötös.

Persze egy könnyed mozdulattal országot, kontinenst lehetne váltani, de hova, minek, ha egyszer planétát kellene, ráadásul imádom a hazámat, a sok díszmagyarral és pöfögő globalistával szemben (minden oldal kapott, nem mondhatod), még ismerem is a hagyományainkat, etnográfus családból származom, vagy mi a fene, úgyhogy marad az élet, és hangulatjobbító szándék, tehát figyelem:

EZENNEL MEGALAPÍTOM A KULTÚRPÁRTOT!

Van egy álmom… Igen, van egy álmom, hogy a haza fényre derül, és nem érzékeny rá. Hogy szeretnénk még büszkék lenni valamire. Hogy végre feltűnik: itt toporgunk a legnagyobb aranykészlet tetején, ez volna a mi kultúránk ugye, az a mérhetetlen tehetség, amely időről időre valahogy csak megmutatja magát, és beléd áll az ütő, amikor meghallod, meglátod, megnézed, megízleled, és egyáltalán. Katarzis.



Én emlékszem. És nevezz populistának, demagógnak vagy közhelyesnek, tudod mit, teszek rá, akkor az vagyok, ez van. De mi legalább nem fogjuk felélni az adódat, és nem fogunk hitegetni, a mi királyságunk, ha úgy tetszik, nem e világból való, a szellem székháza lesz ez, melynek neve Magyar Falrament. Nem kívánunk részt venni semmiben, de mindennel foglalkozunk, ami kulturális kérdés, és jól be is fogunk szólni, illetve naná, hogy ötleteink is lesznek, programunk, mely meg is valósítható. És lesz alapító okirat, egyesület, és ha van kedved, beszállhatsz és beszélhetsz. Ha! Ha és amennyiben bulvárország aktuálpolitikáját képes vagy kizárni az életedből, mert ha nem…

Akkor marad az a rosszkedvű, önző és pokoli vidámpark oda kint, amiről azt mondják, maga a valóság. Én ezt nem hiszem el, nem vagyok hajlandó elhinni.
Egyébként meg jelents fel, ha nem tetszik, majd lesz egy jó főcímünk: a Kultúrpart Párt pert nyert. Mert ez ötlet ám, a javából.