A lét egyszerűen borzalmas, szörnyen veszélyes, sőt bátran kimondhatjuk: az élet halált okozhat! Ahogy a hírek után szokták mondani: bár több-kevesebb napsütésre van kilátás, keleten azonban gyakran lesz erősen felhős az ég.
Svájci kutatók, bizonyos Prof. Sprüngli és Dr. Lüscher szerint az élet rákkeltő. Legalábbis súlyos betegségeket okozhat. Vannak olyan pillanatok, amelyek agybaj, bubópestis, fekete himlő, kaposi-szarkóma, melanómia, koszorúér-elzáródás, kolera, tüdőembólia, lepra, antrax, madár- és egyébinfluenza keltőek. Gondoljunk csak a közlekedésre! Már az autó felépítésében is hordozza a katasztrófa lehetőségét, de a reggeli csúcsban összeszorított fogakkal, kidagadó rágóizmokkal mereven előre bámuló fajtársaink nagyrutinjában bizony sok a kereszt.
Aztán ott a család. A család ellen nincs orvosság, az gyógyíthatatlan. A betegségek persze vírusosak vagy bakteriálisak, vagy genetikusak, vagy pszichoszomatikusak, legalább is én ezt tanultam, szakmai gyakorlaton Schwarzenwaldban. (Most MD House-nál szerzett diplomámat kamatoztatom e sorok írásakor.)
Pedig bizonyos helyzetek egyszerűen elkerülhetők, ha pedig kényszer hatása alatt cselekszünk – például a munkahelyünkön – , nagyfokú elővigyázatosság ajánlott! Lehetőleg ne fogjunk meg semmit és ne álljunk szóba senkivel. Így átvészelhető a napi nyolc-tíz óra. Mindig tartsunk magunknál folyékony, 100 százalékig antibakteriális szappant, ez a kerékpárboltokban és a drogériákban is kapható, és lehetőleg minden páratlan negyedórában mossunk vele kezet, fertőtlenítsük testünk szabad felületeit, és közvetlen környezetünket.
És ne együnk semmit! Ez a legfontosabb alapszabály. Az élelmiszerekkel jut el a legtöbb méreganyag a szervezetünkbe, antibiotikumos húsok, érőhormonnal kezelt banánok, bitumen alatt aszalt krumplik, radioaktív zellerek, és mindenben ott a legfőbb méreg, a tojás… Tészták és fagyik, sütik és csokik, mind ott oszlik bennük az elhullott állatok fertőzött maradványa… és nyomokban még mogyorót is tartalmazhatnak!
Fogyasszunk sok folyadékot, lehetőleg vizet! Karjainkat fordítsuk a nap felé, és próbáljunk fotoszintetizálni. Ha meg végképp nem megy, akkor együnk a hentesnél egy kifőtt debrecenit, és várjuk, hogy jöjjön a rák.
Na persze, Ő se jő csak úgy. Csak nagy nyomorban jő. Amikor ott állsz, hajnalban az utolsó doboz
sörrel a kezedben. A sör hideg. Talán egy Gösser vagy egy Pilsner. Vagy talán Staropramen? Na jó mondjuk egy Grolsch. A fene a pofáját a sok hülye borásznak, jönnek a reduktív dumával, meg a tölgyfahordóval. A sörösdoboz alumíniumból készül, mint az űrhajók és a repülőgépek! Párás. Ha akarnék, rajzolhatnék rá. Szívecskét. Hisz ő az egyetlen, ő az utolsó.
És akkor meghúzom a kallantyút. Félúton érzem, hogy baj van. Nem szakad a hús. A kobraszisszenés, és a mérgezett hab tolulása elmarad. A fül, a kallantyú, a plomba – nevezd, ahogy akarod – kezemben marad. DE a sör intakt. Bontatlan.
Ez az a pillanat, a halhatatlanságé. Ha ezen túl esel, és megúszod agybaj, bubópestis, fekete himlő, kaposi-szarkóma, melanómia, koszorúér-elzáródás, kolera, tüdőembólia, lepra, antrax, madár- és egyébinfluenza nélkül, és buddhista nyugalommal nyúlsz a konzervnyitóért, hogy körbenyiszáld vele a sörös dobozodat, vagy fakanalat ragadsz, hogy a végével benyomd a perforált lemezt, vagy kalapácsot hozol, vagy fúrót, és két lyukat csinálsz, szóval ha ki bírod nyitni azt a dobozos sört, aminek leszakadt a füle, akkor halhatatlan vagy! Mit neked reggeli csúcs vagy család, mit neked munkahelyi robot, szabad vagy! Mert megtaláltad a dolog nyitját. Több kevesebb sikerrel. És legközelebb iszol egy
üvegest.
(a szerző köztisztviselő) 
