Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 12. vasárnap
Lídia, Lívia
06:53
17:03
Belépés
ok

MásikMagyarország – a kulturált partravetettek hazája

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2008. május 26. 07:14
Olyan országban élünk, amelyben semmi sincs a helyén: egyesek szerint elég lenne „normálissá” tenni, mások azt állítják, hogy ki kellene találni, és vannak, akik szerint csak az a baj, hogy nem merünk – vagy nem hagynak minket – elég nagyokat álmodni. A tények sem sokkal vigasztalóbbak.
„Jókai kitalálta Magyarországot. Krúdy már csak egy álom-Magyarországot találhatott ki. Ottlik Géza meg egy másik Magyarországot. – Megszűnt ez a másik. Már csak egy másik van, azaz másikok. Igen, úgy, ahogy a zseniális bohóc az arcunkba kurjantotta: Van másik! A haza közös vállalkozás („a nemzet közös ihlet”) – de a hazáról való képünknek nem kell ugyanannak lennie. Legyenek képeink – miktől egyszer futóhomokok, népek, házak Magyarországgá összeállnak.”

Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből, 54. p.
A sportsikerek már a múlté, és a „Hajrá magyarország, hajrá magyarok!” buzdítást immár nem a lelátókon, hanem a politikai gyűléseken skandálják a közösségi élményre áhítozók. Akárcsak egy focimeccsen, két táborra szakadt az ország, és az önjelölt árokásók és árokbetemetők valójában egészen jól elvannak ezzel a helyzettel. De mi a helyzet azokkal, akik a középkezdés hívei lennének, ennyi öngól után?

Mert ők azok, akik legalábbis sejtik, hogy mindezek mögött (mellett, vagy méginkább felett) létezik egy Másik Magyarország, amely normális és bolond egyszerre, ébren és álmában egyaránt mer nagyokat tenni, ahol az árkokat és kátyúkat észre sem lehet venni, ahol egyszerűen: érdemes élni. Ezen a MásikMagyarországon kellemes borozókat talál az ember minden utcasarkon, nem vizezik a sört és a politika éppúgy kocsmai veszekedések tárgya csupán, mint a foci vagy a legújabb tévésorozat. Mert az itt élők jól tudják, hogy semmi sem fontosabb az emberi kapcsolatoknál, hogy senki sem magyarabb a másiknál, és hogy a süket duma az úgynevezett jobb- vagy baloldalhoz tartozásról nem oszt, nem oszthat ketté egy egész országot, mint a Duna.

A mi célunk nem más, mint láthatóvá tenni ezt a bizonyos MásikMagyarországot, amely mindig is létezett és létezik manapság is, bármennyire is megpróbálják láthatatlanná tenni azok, akiknek nem érdeke, hogy újra felfedezzük. A MásikMagyarország nem mozgalom, nem párt, nem álom, hanem kőkemény realitás, tulajdonképpen ez maga Magyarország, amely reményeink szerint csak ideiglenesen viseli a „másik” jelzőt, és amelynek bárki polgára lehet, aki felül tud emelkedni a napi politikai viszonyok kisszerű hatalmi harcain.

A MásikMagyarország olyan fórum, amely újra visszahelyezi az országot oda, ahová mindig is tartozott: Európa, és nem utolsó sorban minden egyes magyar állampolgár szívébe. A többiek ujjal mutogatnak egymásra, vagy nap mint nap ujjat húznak, de képtelenek bármi újat felmutatni: a megszépített múltba révednek vagy egy tartalmatlan, technokrata jövővel kecsegtetnek. Nem tudják, vagy nem akarják tudatni velünk, hogy Magyarország most és itt is élhető, sőt egészen kellemes hely lehet mindenki számára.


Mindazokat szeretettel várjuk, akiknek sejtelmük vagy netán tudomásuk van ennek a Másik Magyarországnak a létezéséről: első lépésben e virtuális fórumon bemutatva értékeit, kis- és nagyszerűségeit. A MásikMagyarországot sem kitalálni, sem megálmodni nem kell, és éppen ebben rejlik egyedülállósága: olyan hely ugyanis, ahol bárki jelentkezhet állampolgárságért, ahová bárki emigrálhat, betelepülhet, ahol nem kell kitelepítéstől tartani, ahol bárki elmondhatja élményeit, ötleteit, elképzeléseit. Lehet írni bármiről, egy jó fesztiválról, egy kellemes borozóról vagy sörözőről, a szerelemről, az Alagútban rejtőző Sárkányról vagy akár egy megvilágosult hajnali pillanatról, amelyben eltűnt az Egyik és a Másik közötti különbség látszata.

Manapság nagyon elmosódottak a határok a virtuális és a hagyományos, jelzők nélküli valóság között. Egy-egy virtuális kezdeményezés összedönthet létező rendszereket, a hagyományos valóságelemek pedig meghatározhatják a virtualitás formáit. Mi a virtualitást csupán olyan eszköznek tekintjük, amelynek segítségével felmutatjuk a már-már elfeledett valóságot, az egyelőre – jobb híján – Másik-nak nevezett Magyarországot.

Várjuk árokugrók, metapolitikusok, semmittevők, irodalmárok, lélekbúvárok és teafogyasztók kulturált jelentkezését: nincsenek feltételek, csupán a közös hit abban, hogy létezünk. Hogy nem az egyesek és a mások érdekei, hanem az Egy és a Más a fontos mindannyiunknak. Szeretnénk, ha a MásikMagyarország oldalai olyan fórummá válhatnának, ahol a hétköznapok hétköznapiságát félretéve mindenki őszintén keresné a megbékélést, ahol elsődleges érték a kultúra, és minden más, ami kulturáltan zajlik, ahol mindenki menedékjogot kaphatna, aki képes keresni a legkisebb vagy legnagyobb közös nevezőt az ország közös, nemes és apró-cseprő ügyeit illetően.

Hajrá Egyik, ne hagyd magad, Másik!

A MásikMagyarország feltárása és bemutatása nem könnyű feladat, de valahol, valamikor el kell indulni. És akkor miért ne: itt és most! Első lépésben várjuk ötleteiket, elképzeléseiket, véleményeiket a kezdeményezésről. Aztán a nyári hónapokban „lazulunk” egy kicsit, hogy legyen időnk az őszre tervezett, a virtualitásból a valóságos létezésbe helyezett MásikMagyarország realizására. Addig tehát (nagyjából a Foci-EB idején) nyitunk egy virtuális sörsátrat, hogy senki se érezze úgy: már megint egy komolysága okán komolytalan kezdeményezésről van szó. Ebben a sörsátorban bárki szurkolhat hollandoknak, cseheknek, bárkinek, sőt nekünk, másik-magyaroknak is, akik jól tudjuk, hogy lesz még egyszer 6:3... De az is látogasson el ide, akit nem érdekel a foci, hiszen jól tudjuk: egy sörsátor napfény-szűrt homályában mindenféle gondolatok és dolgok születhetnek... És áll a sátor majd az olimpia alatt is, persze addigra már reményeink szerint törzsvendégeink is lesznek, hiszen ez vezethet oda, hogy szeptemberben megnyíljék az első virtuális kult(úri)kocsma, a Zajos Magány, ahol az egyes törzsasztaloknál ki-ki megvitathatja élményeit, ötleteit, észrevételeit MásikMagyarországgal kapcsolatban.

Innen pedig már csak egy lépés a Zajos Magány októberi bohém fesztiválja, ahol a virtualitás helyett immár a valóságban is találkozhatunk – jófajta cseh sörök, sörfalatok, film, színház és muzsika kíséretében, kiélvezve a másikmagyar valóság minden ízét, zamatát... És a fesztivál végeztével, ha minden jól alakul, megtestesül maga a kult(úri) kocsma is, amely MásikMagyarország kulturált partravetettjeinek első igazi találkahelye lesz, és ahol végre kézzelfoghatóvá válik mindaz, amiről most még csak beszélünk, beszélünk, beszélünk...

Hát ennyit lazán, elöljáróban. A többi rajtunk múlik. MásikMagyarország optimista álompolgárain.
20 hozzászólás

Teddy popom 2008. május 26. 09:38

Csalódott liberálisok.
Megértem ha egymás vállán zokognak.

Filantróp 2008. május 26. 11:06

Milyen liberálisok? Elolvastad egyáltalán a cikket?

semmi sem változott 1989 óta 2008. május 26. 12:14

mondd meg kedves népszabadság
eszünk-e jövőre rántott bordát
húslevest meg mazsolást tortát
mondd meg kedves népszabadság
hogy az optimizmust merre osztják?

libárales 2008. május 26. 12:46

Szerintem ez remek kezdeményezés, és nem gondolnám a cikket olvasva, hogy népszabadságolvasó liberálisok zokogásáról van szó - el kellene olvasni, és akkor talán nem ilyen reakciók születnek:-)

london 2008. május 26. 16:04

Lesz még hathárom? Legfeljebb a virtualitásban. De remélem, ez a fesztivál meg az egész kultúrkocsma valódi ötlet???

diotima 2008. május 26. 16:09

Kár, hogy mindent csak valamilyen politikai állásfoglaláson átszűrve tudunk szemlélni. Dícséretes kezdeményezés, de a reakciókból ítélve, lehet, hogy egyes olvasók nem értik (vagy nem akarják érteni) a szöveg üzenetét. Így nehéz lesz...

Teddy pompom 2008. május 26. 16:20

:)))))))))
Elmúlt az Szdsz-es ölmeleg.
Múlóban a balliberális csáb.
Hová meneküljenek szegény partravetett liberális bölcsészek? Hát egymás karjaiba!
Szoríts jobban te brutális nyelvfilozófus, ne kelljen látnom a kapualjakban kartonon alvó embereket, a kifosztott országot, ne érezzem a metróban a húgyszagot és ne kelljen szembesülnöm azzal hogy ebben az országban nincs szükség kultúrára, csak propagandára.Ahhhh!Mondd még hogy redundancia!


novákp 2008. május 26. 18:04

Az mitől függ, hogy egybe, vagy külön írod: Teddy pompom?

Zsanka 2008. május 26. 18:19

Rendben. Megyek árkot"ugrani". Ha "zuhanunk" és - vagy felemelkedünk , tegyük EGYÜTT.
Üdvözlettel

virtus 2008. május 26. 19:08

Végre valami konkrét dolog, nem csak az öszödi beszédrágás évfordulója. De a virtualitás kevés, tényleg lesz való(ság)raváltás? Ha igen, majd szóljatok!!!

Csofi 2008. május 26. 19:13

És akkor most ötletelni, javasolni, vitázni, kérdezni meg ilyenek, hol kell? Mindig az egyes cikkek után, vagy a MM blogoszon, vagy lesz egy külön fórum, vagy ez még most alakulgat? Csak mert akkor egyszerűbb lenne. Szerintem. De azért hajrá!

krumlove 2008. május 26. 22:57

Kedves partravetettek és parttalanok, dolgozunk MM fórumain, lesz még virtualitásból MásikMagyar feltámadás! Teddy pompom pedig tényleg olvassa el az írást, mielőtt reagál, főleg ily durva-butuskán. Várjuk a további megjegyzéseket, mára jóéjt mindenkinek:-) KP

NancyJones 2008. május 27. 01:31

Ám ahogy a szemünkkel nemcsak nézni, látni is kellene - úgy az olvasás is hasztalan a sorokba rejtett üzenet dekódolása nélkül. Eleinte még bosszankodtam a rosszindulatú vagy pusztán félreértésből fakadó megjegyzéseken, de mostanra már könnyedén átsiklok rajtuk.
Továbbra is támogatom az ötlet megvalósulását.

vaszil 2008. május 28. 11:56

na végre..
mikor lehet beköltözni??? állatokat hozhatok??

karakál 2008. május 28. 13:13

szomorúan konstatálom, hogy még mindig a politikai megnyilatkozások ellen hadakozunk... amikor elvileg nem erről szólna ez a portál... úgy néz ki, ez az egyik legéletrevalóbb öngerjesztő folyamat. erre megy el az erőnk, időnk, írásunk, eszünk java része, hogy hárítunk, ahelyett, hogy teremtenénk.

Gabor 2008. május 30. 13:36

Ha jól értettem, akkor az átpolitizált sík mellett, alatt, felett létező hétköznapi – “másik” – Magyarországot keresni, hirdetni szándékozik a cikk, legyen az életstílus, művészet, életérzés, valami, amit hétköznap látunk, érzünk, élünk és megélünk.
Érdekes gondolatvilága lehet annak, akinek – feltéve, hogy elolvasta amihez véleményt ír – csak az összeboruló csalódott liberális képe, és a “ne kelljen látnom a kapualjakban kartonon alvó embereket, a kifosztott országot, ne érezzem a metróban a húgyszagot és ne kelljen szembesülnöm azzal hogy ebben az országban nincs szükség kultúrára, csak propagandára” életérzés jut eszébe.
Volt már Ön valaha boldog, látott-e már valahol szépet, különöset, furcsát, tetszetőst? Esetleg Önnek a világot csak a kapualjakban kartonon alvó emberek, a kifosztott ország vagy a metróban a húgyszag jelenti. Félreértés ne essék, ez is egyfajta érték.

petibatya 2008. június 7. 20:50

Remek kezdeményezés!
A kerékkötők és okostojások, mint minden új próbálkozásnál természetesen azonnal jelentkeznek. Nekem már hiányoznának is)).
Szurkolóként, hogy stílszerű legyek itt a Portugál - Török meccs előtt ( vagy lehetséges majsani játékosként?) kiváncsian várom a folytatást.
Hajrá MásikMagyarország!

öcsi 2008. június 11. 09:43

Na jó, remek, remek, hajrá, de akkor hol maradnak most a szurkolók a sörsátorból? Alig van hozzászólás... Pedig a foci, az azért mégiscsak foci, ha nem magyar:-)

marta 2008. június 14. 17:05


kIK A másik - ok ? Nem vesztek tudomást a valóságról ? Ma hangzott el a klub R.ban
hogy folyik a leszakadás - a szegények még jobban elnyomorodnak - nincs kedvük (?) ebbe az emlegetett kocsmába elmenni - ahova ti jártok és jól együtt vagytok , -mert félnek a holnaptól, rettegésben vannak a főnöktől (elbocsátás ha nem tetszik a napi 12 óra robot)

most már a középosztály is lefele jön - csak a gazdagok tudják menekíteni pénzüket az adómentes helyekre . Bizonyos pémzügyér (Doleshall ) mondott ilyeneket ma. Hogy készüljek a Ti kocsmátokba ? Ezt lehet félretenni ? - ahogy tanácsoljátok. Talán Gabor is így érti a hajléktalanok látványát.

marta 2008. június 14. 17:08

bocs, elvétettem - a teddy pompom -ra céloztam

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t