3 hozzászólás
_aaga_ 2008. június 8. 11:39
A magam részéről imádok könyvek között nézelődni, trendi vagy nem trendi, szeretem őket nézegetni, tapogatni, szagolni, rájönni, most melyik akar épp velem hazajönni (mert ha a közelükbe kerülök, legalább egy biztos akar). Szeretem őket más polcain is vizsgálgatni, gyűjtöm a címeket, mi álljon legközelebb az elolvasandók listáján (szeretek lassan olvasni). Megdumálni mondjuk ritkán lehet, de talán épp azért, mert ritkán akarnak a barátaim egy könyvről megdumálni (tisztelet a kivételnek, mert vannak olyanok!). Ha fel is kelti az érdeklődésemet, nekem még akkor is meg kell vizsgálnom azt a könyvet egy polcról, ő is akar-e engem. Rajtuk és a családomon kívül néha ismerősöknek is ajánlok, de ezt igen szégyenlősen teszem, mert rendszerint földönkívülinek néznek, hogy miről beszélek, hát, ők még az újságot is interneten, és akkor megjegyzem, hogy nekem ugyan kifolyna a szemem, és úgy elveszne a varázs (a fizikai lété), mégis, ha már így, akkor sok könyvet lehet már digitálisan is, bár azt hiszem, ez még inkább külföld. Meg aztán ott van a hangoskönyv is, ha valaki mindenképp arra hivatkozik, hogy nincs ideje vagy türelme, vagy épp az egyik kedvenc színészétől szeretné hallani a kiválasztott írást. És akkor jön, hogy drága. És erre már nem tudok mit mondani, mert a könyvtár az már underground, kölcsönkérni meg, "ne haragudj, majd legközelebb, most mennem kell".
De akkor is azt mondom, beszélni kell róla. Tegnap 3 új könyvvel tértem haza. Persze megállapítottuk, hogy ha nincs a szakadó eső, lehet, hogy talicskányi könyvvel, egy buznyák nélkül jövünk haza, nem pedig 6 db-bal. 1-ről ajánlót olvastam (Závada: Idegen testünk), ill. korábban élőben láttam egy beszélgetést az íróval (meg persze olvastam is tőle), aki utána valamiért hozzám is odajött. 1-et úgy vettem, hogy láttam egy riportot az írónőjével, és érdekel az élete, és hogy hogyan szövi át mindezt egy macskán (Polcz Alaine: Macskaregény). A 3.-iknak pedig arra sem emlékszem, hol hallottam a címét, és más nem is jutott eszembe róla, csak az, hogy hallottam (Sven Regener: Berlin Blues, ami állítólag - a borítóján szereplő ajánlója szerint - egyébként a német fiatal értelmiségiek körében iszonyatosan népszerű volt, nos, én ehhez képest német szakosként itthon az egyetemen egy hangot nem hallottam róla). Ezért néztem meg, hogy vajon engem is érdekelhet-e. Mert hallottam róla.
Persze a nevelést sem lehet ebből a körből kizárni, én például a szüleim ifjúsági könyvtár sorozatát és olcsó könyveit örököltem helyből, a mamám pedig még általános iskolás koromban vett nekem egy rózsaszínlapos irodalmi kislexikont, amibe azóta is szerelmes vagyok (nem vagyok normális, tudom, dehát tőle kaptam). Azóta is tudják, hogy könyvet nekem bármilyen alkalomra, bár azt azért megkérdezik, miből lehet választaniuk. Mozgó járművön nem tudok olvasni és hangzavarban sem, és úgysem, hogy kötelező napi penzum legyen, hanem teljesen változó mennyiségben. De olvasok. Viszont azt is hozzá kell tennem, hogy ami kötelező volt, azt például gimiben nagyon nyögvenyelősen rágtam végig (mert KÖTELEZŐ volt, csak a szó miatt), és még egyetemen is (pláne!!!), és talán Kukorellynek is igaza van abban (remélem, jól emlékszem, hogy tőle hallottam), meg kéne fordítani egy kicsit az irodalomoktatás időrendi sorrendjét. A, Valaki komolyan gondolja, hogy egy 15éves megérti a görög dráma legkomolyabb mélységeit is? B, Valaki komolyan gondolja, hogy pl. egy német szakos elsőéves egyetemista valamit is megért az ónémetül íródott, megfejthetetlen betűkből álló izéből, (akkoris, ha van segítsége hozzá) és még kedvet is kap a további 4 évhez? De azt hiszem, ezzel már egy kicsit messzebbre kalandoztam. :)
tripla iksz 2008. június 8. 23:05
húha!
offtopic: most melyik az írás és melyik a hozzászólás?
_aaga_ 2008. június 9. 12:52
ne haragudj, kicsit megszaladt a billentyuzetem. :)
