Szólj hozzá!
A tükör
2008. június 13.
08:44
címkék:
Kocsis Péter, Tükröd, tükröm
A szegény leány, akit már régóta sanyargattak mostohaszülei, egy esős, ködös nap reggelén fogta magát, és elindult a Varázslóhoz.
– Édes lányom – szólt a fehér szakállas, miután végighallgatta a keserves panaszokat –, az én főzeteim és kenyőcseim nagyon sokba kerülnek, de sose búsulj, akad számodra is valamim! Íme, ez a kis tükör, ha hazamész, és belenézel, oly szép leszel, hogy messze földön híred kél... Akkor majd biztosan találsz valakit kérőid között, aki magával visz, és akivel majd boldogan éltek, amíg meg nem haltok...
A leány köszönettel elfogadta az ajándékot, és jókedvűen indult hazafelé. Útközben díszes menettel találkozott, illendőn megállt a sáros árokparton, és megcsodálta az elhaladó hintót, amelyben egy királyfi ült! Tekintetük egy pillanatra összeforrott, a leány gyorsan lesütötte szemét, ám a hintó megállt.
– Ki vagy te, szépséges tündér? – hajolt ki az ablakán a királyfi. – Jer közelebb, hadd csodáljalak meg!
.jpg)
A leány azonban, akit egész életében csak szitkok és gúnyolódások értek, azt hitte, megint csúfot űznek belőle... Szégyenében azt sem tudta, mit tegyen, és hirtelen zavarában leejtette a tükröt. A királyfi nézte, nézte a szegény kis teremtést, ahogyan sírva szedegeti a pocsolyából a tükörszilánkokat, azután legyintett:
– Igazad van, apám, közönséges lány ez! Nem is tudom, mi lelt, talán ez az esős, ködös idő, meg a félhomály... Úgy láttam, mintha... Kocsis, csapj a lovak közé, mehetünk!
A leány köszönettel elfogadta az ajándékot, és jókedvűen indult hazafelé. Útközben díszes menettel találkozott, illendőn megállt a sáros árokparton, és megcsodálta az elhaladó hintót, amelyben egy királyfi ült! Tekintetük egy pillanatra összeforrott, a leány gyorsan lesütötte szemét, ám a hintó megállt.
– Ki vagy te, szépséges tündér? – hajolt ki az ablakán a királyfi. – Jer közelebb, hadd csodáljalak meg!
A leány azonban, akit egész életében csak szitkok és gúnyolódások értek, azt hitte, megint csúfot űznek belőle... Szégyenében azt sem tudta, mit tegyen, és hirtelen zavarában leejtette a tükröt. A királyfi nézte, nézte a szegény kis teremtést, ahogyan sírva szedegeti a pocsolyából a tükörszilánkokat, azután legyintett:
– Igazad van, apám, közönséges lány ez! Nem is tudom, mi lelt, talán ez az esős, ködös idő, meg a félhomály... Úgy láttam, mintha... Kocsis, csapj a lovak közé, mehetünk!
