Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Hiába mentegetik Kádárt

2008. június 17.  07:01
címkék: Pártállam
Komoly eredmény, hogy a múlt hét folyamán végre a nagy nyilvánosság is meghallgathatta a Nagy Imre-per utolsó szakaszának teljes hangfelvételét, ám csak ebből nem lehet teljes képet alkotni az eljárásról – mondta a Kultúrpartnak Hanák Gábor, az Országos Széchényi Könyvtár dokumentációs tárának vezetője.

A mártír miniszterelnök szobra a Vértanúk terén
Huzavona


Nagy Imre fél évszázaddal ezelőtti kivégzésnek évfordulójára összesen 52 órányi vágatlan hangfelvételt játszottak le Budapesten, az OSA Archívumban (Nyílt Társadalmi Archívum). A meghallgatás napjai a hét ugyanazon napjaira estek, mint annak idején, 1958-ban a tárgyalási napok. Az ezt megelőző napokban heves vita folyt arról, hogy milyen jogi körülmények között hozhatók nyilvánosságra az 1956-os forradalom mártír miniszterelnökének és társainak bírósági tárgyalásán készült felvételek. Az 1995. évi LXVI. törvény alapján a hanganyag kutatható, a jogszabály ugyanis kimondja: a közlevéltárban őrzött, az 1990. május 1-je után keletkezett, a keletkezés naptári évétől számított harminc éven túli, az 1990. május 2-a előtt keletkezett, a keletkezés naptári évétől számított tizenöt éven túli levéltári anyagban bárki ingyenesen kutathat. A 15 és 30 éves korlátra azért van szükség, hogy az iratokból kiolvasható, főként gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális eseményekre megfelelő történeti távlatból lehessen tekinteni. Ezzel szemben az Alkotmányban szereplő információs önrendelkezési jog érvényesülését jogszabály garantálja, amely kimondja: a személyes adatot tartalmazó levéltári anyag az érintett halálozási évét követő harminc év után válik bárki számára kutathatóvá.

A védelmi idő, ha a halálozás éve nem ismert, az érintett születéstől számított kilencven év, ha pedig a születés és a halálozás időpontja sem ismert, a levéltári anyag keletkezésétől számított hatvan év. A perben szereplők közül azonban akadtak, akiket még véd a jogszabály; a Magyar Országos Levéltár (MOL) is e törvényre hivatkozott, mikor május végén megtagadta az anyag nyilvánosságra hozatalát. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint bármely alapjog csak egy másik érvényesülése érdekében korlátozható, és csak annyira, amennyire az elengedhetetlenül szükséges. A Nagy Imre-per kapcsán a személyes adatok védelméhez és a véleménynyilvánításhoz való jogból származó informáltsághoz való jog ütközött egymással.

Hosszas tárgyalások után a MOL beleegyezett, majd megtagadta a kiadást. Ezt követően azonban mégis engedélyezték a lejátszást, így sor kerülhetett a felvétel nyilvános bemutatására. A teljes per rekonstruált hanganyagát hétfőtől kezdték lejátszani, naponta körülbelül 100-200 ember hallgatta végig a tárgyalás felvételét. Egy-egy napon megjelent Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke is.

„Elképesztően abszurd kirakatper”


Hanák Gábor az Országos Széchényi Könyvtár dokumentációs tárának vezetőjeként kulcsszerepet játszott a per hangzóanyagának hozzáférhetővé tételében, hiszen munkatársaival együtt ők digitalizálták a hatalmas mennyiségű felvételt. Mint azt a történész a Kultúrpartnak elmondta, tavaly ősszel alapvetően állományvédelmi digitalizálás céljából kezdtek el dolgozni a hanganyagokon. A munka cseppet sem volt egyszerű, hiszen a rendelkezésre álló számos magnótekercs között szép számmal akadtak olyanok, melyeken átfedések voltak: ezeket mindet szinkronba kellett hozni egymással, és megfelelően összevágni belőlük a végleges anyagot.

Nagy Imre újratemetése 1989. június 16-án

„Rögtön az elején tudtuk, hogy ha elvégeztük a munkát, akkor a felvételnek a teljes leírt szöveggel együtt mindenkihez el kell jutnia”, válaszolta Hanák Gábor azon kérdésünkre, mely azt firtatta: gondolta-e volna azt, hogy ilyen huzavona előzi majd meg a hanganyag nyilvánosságra kerülését. „Az, hogy hogyan jutott el mindez a széles közönséghez, már nem a mi fantáziánkon múlt. Ha csak rajtunk állt volna, ezt az anyagot ma már DVD-n lehetne kapni, amin mindhárom perciklus, a februári, az áprilisi és a júniusi teljes rendelkezésre álló felvétele szerepelne. Ezek ugyanis minden ellenkező híresztelés dacára szerves egységet alkotnak”, fogalmazott az OSZK szakértője, aki szerint a hibás törvények ódiumát nem az ezeket betartó intézményeken kellene behajtani. „A magyar jog lassan kezd az angolhoz hasonlítani: hol ilyen, hol olyan döntéseket hoznak az alapján, hogy korábban mi történt a hasonló esetekben. Arról, hogy annak idején felületes, rossz törvényeket alkottak, jelen esetben tehát arról, hogy az adatvédelmi törvény nemcsak az 1990 utáni eseményekre vonatkozik, nem az azokat betartó intézmények tehetnek. Az összes érintett hozzátartozó aláírása nagyon szép az engedélyen, de nem kellene, hogy feltétlenül szükséges legyen a nyilvánosságra hozatalhoz”, vélekedett Hanák Gábor.

A munka emberi oldala kapcsán emlékeztetett: ő és kollégái régóta végeznek hasonló tevékenységeket, így sok mindent pontosan ismertek a Szabad Európa vagy a BBC adásaiból. „Mivel itthon 1989 előtt mindenki hazudott 1956-ról, akkoriban csak külföldről lehetett tájékozódni a perről, így érthetően akadtak olyan elemek is, amik új megvilágításba kerültek. Folyamatos revelációt jelentett például szembesülni azzal, hogy Szilágyi József valóban úgy harcolt a bíróság előtt, ahogyan azt a legendák mesélték: Petőfi-memoritereket szavalt, és hihetetlen jogi felkészültségével, érvelésével sikerült úgy magára haragítania Vida Ferenc vérbírót, hogy végül – az eredeti tervekkel ellentétben – őt is halálra ítélték. Onnan tudjuk, hogy először nem akarták kivégezni, hogy Vida egy ponton elszólta magát, ami hallható is a felvételen.”

A láthatatlan főszereplő

Hanák Gábor úgy látja: mindenképpen nagy eredmény, hogy ez az „elképesztően abszurd kirakatper” végre teljes valójában eljutott a nyilvánossághoz, ám emlékeztet, hogy mindez korántsem a teljes peranyag. „Ez a per egy hosszú, 1956 decemberében elindult folyamat vége. Egy szintig jól láttatja a történteket, az előzmények teljessége nélkül azonban nem látszik belőle minden. A vádlottak ebben a szakaszban már egy hétpróbás ávósok kínzásaival, magányos cellákkal szegélyezett megtörési folyamat végén álltak. A korábbi szakaszokkal ellentétben Nagy Imrét leszámítva itt már mindenki bűnösnek vallotta magát, hiszen belátták, hogy csak így menthetik meg az életüket a velük szemben álló, róluk ítélkező tömeggyilkosoktól. Úgy is fogalmazhatunk, hogy egy megtört csapat harcolt az életéért. Nagy Imre ugyanakkor a jövőnek üzent és a történelemnek tett tanúvallomást: hihetetlen önuralmat mutatott, és eközben aprólékosan vitázott vádlott-társaival is.”

És hogy a másik főszereplővel mi a helyzet, aki fizikai valójában ugyan nem volt jelen a tárgyalásokon, árnyéka azonban mégis mindvégig ott lebegett fölöttük? „Kádár János és társai szintén a történelemnek dolgoztak. És hiába próbálják néha mentegetni, Kádár bizony nagyon is örült annak, hogy így alakult a per. Bizonyítják ezt azok a felvételek, melyeken a Politikai Bizottság előtt azt mondja: nagyon büszke arra, hogy végre ’nem féltek a nyugatiak ordítozásaitól’, és mindent a szándékaik szerint alakítottak.”

Hozzászólások

25 hozzászólás

bernivan  2008. június 17.  18:02

Igy van!!!

marcsi  2008. június 17.  18:31

Számomra döbbenetes hogy ennnyire nem tudunk tullépni a a történelmünkön. Ámbár a magyar mindig lerágja a legkissebb hust is a csontról. Ki tudja Nagy Imre tett volna milyen terrort zuditott volna a magyar népre!! Ezt nem tudjuk meg soha!!!

Salgó L  2008. június 17.  20:36

50 év múlva tisztábban fogunk látni, és főleg ítélkezni erről a korról, és személyeiről

elvtárs  2008. június 17.  21:38

Ne feledjétek! Nagy Imre kommunista volt, és kommunista hitében halt meg. Kár mellébeszélni.

rekken  2008. június 17.  21:47

igazán mókás amikor a főmufti aki szerint a "kommunisták genetikailag képtelenek a változásra", egész brancsával együtt, búsmagyar pofát vágva tipródik egy (változásra genetikailag képtelen) ex(fő)komcsi sírjánál. a másik oldal elhíresült marhája pedig, Imréhez fohászkodik, pusztán azért mert saját ex-elvtársai felakasztották a saját ex-elvtársukat. ennyi erővel ravatalozhatnák KunBélát is, mert őt egy még nála is gonoszabb komcsi tette el láb alól. itt tartunk, nagyon fasza...

Béla  2008. június 18.  06:07

Ilyen bátran vajon Kádárt életében is mertétek fikázni? (Ha éltetek már egyáltalán.) A komenistázáson túl nem sokra fussa. Persze ahogy látjátok az ún. nagyoktól.

Tücsök  2008. június 18.  08:25

Kádár ugyanúgy áldozat volt, mint Nagy Imre. Azt is tudta, hogy ha nem hajol meg a szovjetek előtt, akkor még több áldozattal járt volna '56 megtorlása. Jó lenne, ha legalább egy minimális emberi méltósággal emlékeznénk a kor halottaira és "kényszer"túlélőire egyaránt. Hagyhatnánk már végre békén ezt a korszakot, hiszen egyetlen újabb és újabb szubjektív megítélés nem tesz pontot az események végére soha. Mindenszentek és halottak napja november 1-2-én van. Mécsest, virágot akkor kell vinni a halottakra.

Tücsök  2008. június 18.  08:28

Salgó L-nek. A hanganyag, az írásos dokumentum végre bárki számára elérhető. Különböző szubjektumok kritikus írásaitól viszont soha nem leszünk okosabbak. A tény az, hogy Nagy Imrét egy konepciós per után kivégezték. Az is tény, hogy Kádár 40 évig irányította az országot, de mára ő is halott - védekezni sem tud, ha vádolják. Nyugodjanak békében.

IV. (Kun) László királyunk  2008. június 18.  09:18

Így van, Tücsök, végülis ha a szart a szoba közepéről az egyik szék alá helyezed, akkor az már nem is szar.

Csikar  2008. június 18.  09:30

Kádár egyértelműen hitvány,hazug,becstelen ember volt. Gondoljunk a Rajk-perben játszott szerepére, az 56-os forradalomban tett hazafias kijelentéseire, a Nagy I.meletti októberi kiállására, a kormánypozíció alattomos novemberi elhagyására, arra a kijelentésére,hogy senkinek bántódása nem lehet az okt.-i eseményekben való részvétele miatt,hogy nem lesz Nagy I.-per, arra a gyáva, eszement 89-es magamentésére,amelyben görcsösen nem merte néven nevezni,Azt Aki Ellen Vétett oly helyre hozhatatlanul.

Ragadozó madár  2008. június 18.  09:51

A Sólyom nagy otrombaságot csinált, amikor kommunistázott a Nagy Imre megemlékezésen. Nagy Imre kommunista volt, s akképpen halt meg. A halott emlékének meggyalázása.

Kaya Ábrahám  2008. június 18.  09:58

A k. elnök szerint Nagy Imre nem legitimálta a Kádár rendszert. Tehette volna? Nagy Imrét 1956.Okt. 24-én a KV /Központi Vezetés/ nevezte ki Miniszterelnökké. A KV /Apró, Gerő,stb./ ezek szerint legitim volt.

Tudos  2008. június 18.  10:03

En azt birom,hogy itt tenyleng mindenki marha okosan megmagyarazza a tortenelmet.Rengeteg olyan aki meg csak tervben sem volt veve meg akkor.Ott es abban a helyzetben ki tudja ki mit tett volna.Ha a masik kerul hatalomra,ha nem vegzik ki,ha...,ha....Ezen lehetne vitazni eveket.Ebben az orszagban a multon ragodnak,pocskondiazzak egymast es nem veszik eszre,hogy a jelenben szetesik es elparolog az amit ok Magyarorszagnak neveznek.Aminek a multjan olyan jol elcsamcsognak.Azt,hogy Trianonnal szetszedtek az orszagot es a mai napig minket tartanak a fobunosnek a vilaghaboruban es meg szo sem esik Brusszelben arrol,hogy netan vissza is kaphatnank azokat az orszagreszeket ez ellen miert nem emelik fel a hangjukat?Miert nem nevelik meg a szar politikusaikat ,hogy vegre azzal foglalkozzanak amivel kell es ne a valagukat noveszzek a parlamentben. Egyebkent a tortenelmet minden rendszer a maga kepere formalja.Ez az egesz karpotlas ,igazsagtetel is az .ragodjatok csak rajta kiabaljatok ki magatokat addig meg a vezetoitek szep csendben szetlopjak meg a maradek orszagot is.

anti Tudós  2008. június 18.  10:35

Trianon után lett egyáltalán magyarország, apám! Előtte osztrák gyarmat voltunk, magyarország nem is létezett. Mintha a litvánok azt mindanák, 90-ben elcsatolták tőlük fél ázsiát.

Csikar  2008. június 18.  11:46

Kádár szerepe a 49-es(Rajk-per),és az 56 utáni kivégzésekben ténykérdés,és egyáltalán nem a történelem "magyarázása,értelmezése"! Hogy a politikusok(finom jelzőt nélkülözve)mivel foglalkozzanak azt soha nem a tudósok határozzák meg(SZERENCSÉRE),de Magóg "meresztéses" iránymutatások figyelmen kívül hagyásával.Trianonnal kellene foglalkozni Brüsszelben?Szép is lenne!88 év után,másfél millós kisebbség mellett pl. a szintúgy EU - tag Romániával vívni meddő csatákat...Hogy erre lenne hivatott az Európai Únió? "MIÉP"azt szeretnénk, hogy 2010-ben ne legyenek olyan vezetők,akik szétlopják még a maradék országot is.

felvidék  2008. június 19.  08:23

anti Tudós, te valóban agyalágyult vagy. bár lenne több Bennrekedtben annyi magyarérzelem és nemzetéhez való ragaszkodás, mint sokakban a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben vagy a Vajdaságba, mert úgy látom nemcsak hogy Bennrekedtetek a ti kis magyarországotokban, de te és a hozzád hasonlókban a lélek is bennrekedt valahol a kiégett létetek mélyén mint 100 évig száraz kakaóport evőben a sz@r. A te agyacskádat gyarmatosították már teljesen és gyomosították, hogy elvárhatsz benne virágra a világ végezetéig. A hasonlatod is olyan sánta mint testi-lelki jómagad. Avagy valóban elhitted, hogy oroszország leválásával 5 millió litván is odaveszett? Elképesztő, mit tett veletek nem egész száz év butítás.

felvidék  2008. június 19.  08:36

és igenis ki kell mondani, mégha 50 év telt is el, s ha eltelik újabb és újabb 50 év, hogy Kádár áruló volt és ezer év után is áruló lesz. Vagy talán 2000 év felmentette Júdás-t? A bűn "dögnagy, irtóztató", annál is inkább, mert nem csupán egyik társát árulta el, de általa egy nemzet szabadságvágyát, és sokat hitét és reményét tiporta meg. Aki közszereplést válal, az ne lopjon, ne hazudozzon (sem éjel sem nappal), ne árulja el a másikat (tehát hamisan ne szóljon - tanúskodjon - mások ellen), ne gyilkoljon s ne gyilkoltasson, éljen tisztességesen és a köz érdekében, mert ha képtelen akkor menjen a fenébe vagy pedig vállalja hogy tettéért, tetteiért 2000 év után is tolvajnak vagy hazugnak vagy gyilkosnak vagy árulónak ... stb kijáró címmel "jutalmazza" ók az utókor.

felvidék  2008. június 19.  08:37

"jutalmazza" őt az utókor.

tudos  2008. június 20.  10:09

antiTudos!Valoban mintha kisse hianyos lenne a tortenelem konyved.Vegyel ujat! Felvidek!Meg kell azt is erteni,hogy az altalad benntrekedtek-nek a 60-as evek vegetol igazan sosem kellett a magyarsagaert megkuzdenie.Nem volt tiltva a magyarsag gyakorlasa es felvonulaskor ,sport es egyeb rendezvenyeken igenis lengethetted a magyar zaszlot.(Na meg az oroszt.De egy ido utan ez a nagytobbsegnek fel sem tunt.)Mig az elszakitott teruleteken szinte nap mint nap meg kellett kuzdeni magyarsaguk eloterben tolasaert,nyelvuk hasznalataert.Ez tartotta bennuk a magyarsagot,ezert magyarabbak a magyarnal. Az meg hogy Kadar arulo volt -e?Te judast mondtal es ,hogy 2000 ev sem mentette fel.Az lehet de ami a fontosabb hogy Krisztus felmentette.Es ez a lenyeg.Nem mi fogjuk eldonteni ,hogy ki az arulo mert aki elveket ,kovet az nem latja a mas igazat. Nezd meg az Otodik pecset cimu filmet es utana en is megkerdezem Toled ki akarsz lenni.Gyugyu vagy pedig a rettenetes fejedelem Tikitaki.Jol gondold at! Csikar! Az hogy az EU mire lett hivatva taglalhatnank.De hagyd ki belole azt,hogy a kelet europai orszagoknak akar jot.Tavol all tole.Egyszeruen gazdasagilag sokkal jobban jon ki,hogy hatarok nelkul terjeszkedhett,felvasarolhat es arulhatja a szemetet minden orszagban az a par nyugati kereskedelmi tojes.Romania befogadasaval akar hajoval is korbeviheti portekajat es nem kell hatarokon szorakoznia vamot egyebet fizetnie. Ha Trianon annyira nem fontos 88 ev mulva,akkor miert volt olyan fontos a ket nemetorszagot egyesiteni,miert kell meg 60 ev eltelte utan is minden egyes uj kormanynak bocsanatot kerni a zsidoktol a masodik vilaghaboruban elkovetett tettekert.Minden fontos.A legfontosabb,hogy ne tedd a sajat hazad problemait a hatterben ha a masik orszag elott allsz a beke kedveert mert akkor rajtad rohognek a hatad mogott.Kesobb mar a szemedbe is.

tudos  2008. június 20.  10:12

"par nyugati kereskedelmi tojes"-bocsanat ez tokes akart lenni

Csikar  2008. június 20.  15:45

Felvidék(valójában az EU-tag Szlovákia)hozzászólásában elegyedik a klasszikus nemzeti dagályosság a nagyonis prózai(és ide nem illő)személyeskedő gorombasággal(szegény antitudós)Bizony a háborút kirobbantó Osztrák-Magyar Monarchia és Németország darabjaira hullott a vereséget követő, a Közp.Hatalmakra messzemenően hátrányos béke- szerződés után.Ennek már 88 éve...!És 88 éve nem kevesen újra és újra gondoskodnak arról, hogy ezek a Trianonban szerzett sebek Isten ments be ne hegedjenek. Gondoskodnak az indulatébrentartásáról, a soha nem lanyhuló,szomszéd-népek iránti gyűlöletről, a kölcsönös bizalmatlanság fenntartásáról,a magyar-román,magyar-szlovák magyar-szerb stb feszültség sehová nem vezető,csak kárt okozó melegen tartásáról. A revansizmus Németo.-ban,Ausztr.-ban,Franciao.-ban"kiment a divatból",Ők képesek voltak békét teremteni körábbi ádáz ellenségeikkel.Helyette jólétet teremtettek. Na és a másik...,az össszevetés!Az,hogy 60után sem nyugszanak a civilizált világ indulatai 6 millió ártatlan zsidó iparszerű meggyílkolását követően...,hát ezt így összehozni egy világháborut indító Országcsoport vereség utáni (vereség utáni !!!) hátrányba kerülésével?!Hát ennyire Kelet-Európaiak vagyunk?

tudos  2008. június 28.  10:23

Csikar! Mar 6 millio?Ez olyan mint az eleszto!Csak dagad.Azert haltak meg ott masok is.Eleg unalmas mindig ezeken ragodni amikor a tortenelmet nezve mindig voltak ember es faj irtok.Az egyik elenjaro ebben orszagunk legkedvesebb mostani nagytestvere.A kulonbseg az ,hogy annak mindig van kepe utana hozza tenni,hogy "Sorry".Es az a szohasznalat,hogy "civilizalt vilag" nem epp talalo.Nezz korul es kerdezd meg megegyszer!Tenyleng olyan civilizalt ez a vilag?Szerintem semmivel nem vagyunk civilizaltabbak mint ezer eve. Egyebkent igen .Ennyire kelet -europaiak vagyunk.Mert a haboru utan a keleti reszt a gyoztes hatalmak odadobtak az Oroszoknak a beke kedveert.Es ez megpecsetelte a sorsunkat.Amig az altalad emlitett orszagok a joletben elfelejtettek a revansizmust addig a keletre rekedt ,"elnyomott" nepeknek csak ez maradt.Mert a szlovakokban,romanokban ,szerbekben is megvan ugyanaz mint a magyarokban.Egyebkent a haborut kirobbanto (akik nem mi voltunk ) orszagcsoportbol hogy-hogy csak ez az orszag bunhodott igazan?Milyen buntit kaptak a nemetek,osztrakok,olaszok.Melyedjel el kisse a tortenelem konyvekben masik szemszogbol is.Ne csak azt mond amit az ugyeletes konyv ir. Egyebkent a feszultseg mindig meg lesz.De nem a nepek kozott hanem a nepeket rosszul vezeto politikai vezetesben.Akik iranyitjak a nepeket. Hany eve utaljak a zsidok a palesztinokat.1000?Vagy meg tobb?Egy lada homokert el tudnak vagni egymas torkat mert az a szent fold.Menj le oda es nezd meg,hogy bannak az izraeli katonak a Gaza ovezetben elo palesztinokkal.Szoval hol itt a civilizalt vilag Csikar?Itt nem arrol van szo ki mennyire Kelet-europai vagy civilizalt,hanem arrol,hogy ha serelem ert akkor orvosoljak a Te serelmedet is ne csak azoket akik jobb pozicioban allnak mint Te.Vagy csak nagyobb a szajuk.Es az orvoslas johet egy het mulva vagy 100 ev mulva.Barmikor.Az indianok kanadaban es az USA-ban tobb mint 200 eve harcolnak azert,hogy visszakapjak a feherek ugyeskedese aran elvett teruleteiket.Hol vanez a mi 88 evunk ahhoz kepest.

Csikar  2008. június 29.  08:55

1.A határtalan cinizmus, az élesztő-hasonlat nem változtat az "unalmas"szomorú tényen. A 6 millió az sajnos 6 millió.Csak a kiírtott lengyel zsidók száma 3 millió,csak Auschwitz- -Birkenau "eredményezett másfél millió áldozatot. 2.Magyarország igencsak aktív részese volt a halál-statisztikának, a 600 ezer magyar zsidó legyilkolásának,ezeket a fajvédő törvények 20-as évektől kezdődő fokozatos eszkalációja készítette elő. 3.A magyar parlament közfelkiáltással szavazta meg a szovjet elleni hadbalépést,a szerencsétlen katonák a Don partján védték a hazát. 4.A teljesen kilátástalan helyzetben Románia legalább 44 augusztusában felszámolta a fasiszta csatlós dicstelen szerepét.Ezzel szemben a magyar vezetés végső"kitartással" további tízezrek halálát okozta. 5.Két,totálisan elvesztett világháború után a háború kirobbantásában részes ország vajon reménykedhetett e a számára kedvező határ-revízióban?Remélhette e,hogy Hitler országgyarapító ajándékát akceptálják a győztes nagyhatalmak? 6.Nem volna e hasznos a szomszédokkal szembeni kölcsönös,állandóan újjáélesztett bizalmatlanság helyébe gyümölcsöző együttműködést teremteni és ebben kezdeményező szerepet játszani.Vagy tartsuk csak fenn az értelmetlen ellenségeskedést? 7.Véleményünk,egész gondolkodásmódunk,filozófiánk olyan határtalan messzeségben távol áll egymástól,hogy a továbbiakat illetően részemről felhagyok mindenfajta érveléssel.

tudos  2008. július 3.  00:40

A 7. bekezdesre valaszolok eloszor.Szerintem egyaltalan nem allunk olyan tavol.Csak mas szemszogbol nezzuk a dolgokat.Nem vagyok cinikus es szivembol sajnalok minden egyes artatlanul megolt embert es meg aki aldozatul fog esni a soron kovetkezo csatarozasokban.Otthon is es barhol a Foldon.Bevallom az eleszto hasonlat kisse banalis de az unalmassagot viszont nem a szomoru tenyekre ertettem.Hanem az egeszre amit minden egyes alkalommal elorangatnak.Ennyi erovel a mai napig szamonkerhetjuk a torokokon a 150 evet.Az az ido alatt lemeszarolt falvak lakoit az elhurcoltakat.Errol miert nem beszelsz?Talan mert ez mar kisse regebben volt?Nem emlekszik mar ra senki,nincsenek szemtanuk?Vagy az osztrak megszallas allatti aldozatokat.Megszallast mondtam mert az volt es nem "monarchia".A 2. es 3. bekezdesben egy orszag neveben beszelsz holott csak egy hitvany kis letszamu( az orszaghoz viszonyitottan) vezeto (es meg azt sem mondhatom nemesi mert nem minden nemes tette ugyanazt)iranyitotta a dolgokat. A 6. bekezdessel peldaul teljesen egyetertek.En nem azt mondtam ,hogy most mar adjak vissza amit elvettek tolunk.Foleg most amikor mindenki az Europa Unioba akar tartozni.Ertelmetlen.De legalabb az elismerest,hogy valamikor is hivatalosan hozzank tartoztak. Az 5. bekezdesben a dolog ott santit,amit mar elozoleg is irtam.Miert csak magyarorszagot?A csehek ugyan ugy ott voltak,a roman csak akkor ugrott ki amikor az oroszok mar ott toporogtak a hatarukon es mar mindenki tudta ,hogy a nemeteknek ott vege.A magyarok is ki akartak ugrani.Ezt elfelejtetted?Nem sikerult,mert a roman kiugras nem volt olyan fontos a nemeteknek.A magyar igen. Hat ennyi.Szerintem nem vagyunk olyan tavol csak meg kell hallgatni a masikat is. Egyebkent tovabbra sem valaszoltal a kerdesemre.Annyira civilizalt ez a vilag? A hatarainkon levo orszagokban meg nem mi szitjuk a feszultseget.40-50 evig egy szavunk sem volt,naluk viszont ha megszolaltak magyarul mar akkor rosszul neztek rajuk.Kerdezd az ottaniakat. A revansizmust elfeledo nemetek visszakaptak az egesz elvett nemet teruletet,az osztrakoknal meg be kene nezni a szekrenyekben ,hany oregnel van meg mindig meg a nemet egyenruha.Es hogy hogy is volt az az Anschluss?Ok hogy lettek megbuntetve. De ezt mar kar piszkalni.Beke van!Beke van?

tudos  2008. augusztus 7.  09:09

Ez jellemzo Ratok!A megfutamodas.Ervelni csak a sajat latokorotokig tudtok!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója