Egyetlen bizonyosságuk volt e földön, hogy eljön, jóllehet senki sem tudott róla semmit, mégis ez a feszült várakozás, ez az állandósult izgalom, ez tartotta őket itt, e földi létben, ezért építették házaikat és ezért ölelték asszonyaikat, ezért szültek asszonyaik gyermekeket, sőt némelyek szentül hitték, hogy még a gyilkolás is emiatt történik...
Különös volt ez az állapot, a múlt már régesrég elfelejttetett és lassacskán a jövő is elillant ebből a várakozás-időből, egy boldog kis falu, mely csakis a jelenben él, ez terjedt el róluk szerte a vidéken, de ők csak megvonták vállukat, nem is értették talán, és építkeztek és öleltek és néha még öltek is tovább... Rendületlenül hittek abban, hogy eljön,
és ez a már-már fanatikus remény mindent megváltoztatott köröttük és őbennük is, de azért a mindennapok csak folytak tovább, mintha mi sem történne... A leghihetetlenebb az, hogy e várakozásról senki, soha nem ejtett egyetlen szót sem, valójában talán csak álmaikban éreztek valamit és talán csak ezek az álmok jutottak el a szomszéd falvakba, ahol másnap reggel már szavak mögé bújva születtek újjá...
És aki arrafelé járt, érezte ezt a különös vibrálást a levegőben, és félelemmel vegyes csodálat töltött el minden idegent, látván ezt a másutt nem tapasztalható transz-állapotot, amelynek bűvében építették házaikat és ölelték asszonyaikat és néha bizony öltek is, de bármit tettek, azt mindig e különös révület jegyében... Ám az idegenek közül senki sem maradt egyetlen napnál tovább, vagy ha mégis, nem volt többé idegen, mert aki éjszakára ott maradt, az többé nem hagyta el a falut, az megfeledkezett múltról és jövőről egyaránt... És a régiek megszerették a jövevényt, pontosabban úgy bántak vele, mintha mindig is közéjük tartozott volna, és az idegennek is ez volt az érzése a reggel pillanatától...
Azután egy napon arra ébredtek, hogy a várakozás, amiért éltek, öleltek és öltek is néha, hogy ez a különös révület elmúlt, és az asszonyok zokogtak és a férfiak némán álltak és bámulták az eget és a földet és a gyermekek fájdalmasan sírtak, és attól kezdve az ő idejük is három részre szakadt újra és minden idegent gyanakvással fogadtak és az arrajárók előtt egyetlen kapu sem nyílt meg napnyugtát követően... És ettől a reggeltől kezdve egymás között is viszályok támadtak, egyeseket megvádoltak, hogy nem közülük valók, hogy csak később érkeztek, és féltékenyek lettek nők és férfiak és irígyek a gyermekek, és már csak egyetlen bizonyosságuk volt e földön, hogy elmúlt, hogy véget ért minden, amiért érdemes volt házakat építeni, asszonyokat ölelni, és néha még ölni is...
