Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2008. július 31. 06:44

Kocsis Péter

Elgondolkoztam a homoszexuálisokról szóló írásomra érkezett reakciókon, és eszembe jutott, hogy nyilván ki-ki a maga értelmi iskolázottsága alapján olvasta és értelmezte soraimat, így eszerint is reagált azokra. Ami természetes is. Ha montázst készítenék a hozzászólásokból, létrejönne az a „dialektikus egység”, amelyet Hrabal teremtett az olvasói levelekből. Ám ha egyenként veszem őket, a Hrabal által is említett káosz néz csak vissza rám.

Két héttel ezelőtt írt cikkem után végre megértettem értelem és értelmezés szoros összefüggését: jó kis iskola volt. Nem tudom, ki ismeri az Olvasók közül B. Hrabal: Véres történet, amit az olvasók írtak... című írását: ez egy montázs a Hrabal címére küldött olvasói levelekből, a szerző utószavával. Íme egy részlet belőle:

„...És az a gusztustalan kép az Önvilágámítók-ban? Mi az, hogy önvilágámító, te marha! Hát azt hiszed, senki sem jön rá, hogy az a kunkorodó nyakú gitár nem más, mint a női ölből kicsusszanó hímvessző? Kívánom neked, hogy valamelyik író-olvasó találkozón rendes fiatalokkal kerülj szembe, főleg lányokkal, szátszaggatnának dühükben, hogy hogyan írsz arról a legszentebbről, amije csak lehet egy lánynak. (...) Hrabal úr, könyvével ma visszaadta az életkedvemet, amelynek létezésében már nem hittem. Felrázott álmos, tompult rezignáltságomból, valamiféle tinktúrát, elixírt csöpögtetett belém. (...) Elegünk van Hrabalból! – ez a tisztességes emberek jelszava. Ne hidd, hogy dicsőséged az égig nő. Te szarházi! Te göndör disznó! Az ördög vigyen! (...) Nagyra értékelem az Ön témáit, gondolatait, mélységüket és a belőlük áradó melegséget, az Ön elbeszélő tehetségét. (...) Te mocskos disznó, akit manapság mindenki az egekig magasztal, mikor hagysz fel végre azzal, hogy gusztustalan perverzitásoddal mérgezd az emberek lelkét? (...) Maga kész provokáció. Nem hagyja aludni az embert, szüntelen olvasásra ingerli, és elrabolja az idejét. (...) p.s. Egy perzsa király, akit udvari költője dicsőítő versében a naphoz hasonlított, szóval ez a perzsa király a vers hallatán megjegyezte: lasanoforosom cáfolja ezt. A lasanoforos perzsául éjjeliedényt jelent. A régiek tehát jól tudták, hogy minden ember portréját dicsőségének és gyalázatának dialektikus egysége alkotja. Mi, a huszadik század gyermekei hajlamosak vagyunk rá, hogy magunkban csak a dicsőséget, másokban viszont csak a gyalázatot lássuk. Márpedig ez a káosz kezdete. Ez a szembesítés nem más, mint a régiek bölcsességének a dícsérete és a kortársak ostobaságának a bírálata, hacsak nem okosodnak meg, és nem térnek vissza az ember dialektikus portréjához, mint minden dolgok egyedüli mércéjéhez.”

Nos, természetesen nem Hrabalhoz szeretném hasonlítani magam, eszemben sincs – az olvasókról van most szó. Elgondolkoztam a homoszexuálisokról szóló írásomra érkezett reakciókon, és eszembe jutott, hogy nyilván ki-ki a maga értelmi iskolázottsága alapján olvasta és értelmezte soraimat, így eszerint is reagált azokra. Ami természetes is. Ha montázst készítenék a hozzászólásokból, létrejönne az a „dialektikus egység”, amelyet Hrabal teremtett az olvasói levelekből. Ám ha egyenként veszem őket, a Hrabal által is említett káosz néz csak vissza rám. Természetesen mindez az én hibám – is. Már akkor gyanút fogtam, hogy szándékom félresiklott, amikor az első három hozzászólás megjelent:

„Ne védje ezeket a fajtalanokat! Nekem 8 éves gyermekem van és rettegek attól hogy megerőszakolja egy bu...!”

„Nem tudsz olvasni, Ica? Pont hogy a melegek ellen szól a cikk!”

„Nem ellenük, hanem az ellen, ahogy fellépnek ezzel a rendezvénnyel...”

Ésatöbbi, ésatöbbi. Teljes káosz, nesze neked dialektikus mérce! Mindebből három lehetőség kínálkozik. 1. Az író bármi áron védi a homoszexuálisokat. 2. Az író bármi áron támadja a homoszexuálisokat. 3. Az író egyszerre védi és támadja a homoszexuálisokat. És később még ilyenebbek jöttek: van, aki igazat adott, volt, aki lefasisztázott, szóval minden, csak semmi dialektika! (Itt szeretném megköszönni Novák Eszter sorait a Háború és béke című írásában, amelynek hatására ismét reménykedni kezdtem abban, hogy valamennyire érthető és értelmezhető volt a szándékom ezen írással...)

Az természetesen lehet, hogy az író hülyén fogalmaz. Az sem kizárt, hogy olyan agyafúrt, hogy – a fenti három reakció tükrében – írásában egyesíti a három mondanivalót, és ki-ki a magának tetszőt olvassa majd ki belőle, ő meg mossa kezeit. Nos, sem hülyén, sem háromértelműen fogalmazni nem akartam, csupán papírra vetettem egy töprengést, konkrét kérdésekkel, esetleges válaszokkal, úgy, hogy az gondolatokat indítson el az Olvasókban. Amint a bevezető sorokban írtam, elsősorban a továbbgondolás-értelmezés reményében tettem ezt. Nincs mit magyaráznom rajtuk – mindenki úgy értelmezi őket, ahogyan tudja, és ahogyan szeretné. Mindenki a maga értelmi iskolázottságának megfelelő mondanivalót látja bele.

És ha ez így van, akkor bizony az értelmek iskolájából Magyarországon sokan példátlan módon beszűkült látással jönnek ki. Semmi is-is – csak a vagy-vagy. Bal vagy jobb. Zsidó vagy magyar. Liberális vagy konzervatív. Demokrata vagy fasiszta. Kerek vagy négyszögletes. Fekete vagy fehér. Igen vagy nem. És ez így, ahogy van, fából vaskarika, zsákutca, amely nem vezet sehová.

De azért köszönöm azok hozzáaszólásait, akik nem csupán a rosszat látták az említett írásban. Azokét, akik nem hiába jártak az értelem iskolájába, és ennek köszönhetően gondolkodni, értelmezni, párbeszédet folytatni és akár vitázni is képesek. Nekik mondom: legközelebb igyekszem majd hasonlóan komoly témákban még pontosabban fogalmazni... Az értelem iskolájába nem szégyen visszajárni, főleg, ha odakint néhány tantárgyából bukásra állunk.