Szólj hozzá!
Dékán dékán hátán
2008. augusztus 27.
16:26
címkék:
Szántó Péter
Párizsba beszökött az ősz, indul az iskola, a pechesek indulhatnak párizsiért. Kicsit ránéztünk a beiratkozásra, a felvételik eredményére, a vidék kontra főváros viszonyra, a beilleszkedési, túlélési technikákra. Kiszámíthatatlan árú diploma, bizonytalan jövőkép. ESÉLY? EGYENLŐSÉG?
Beszélgetőtársam megkért, hogy mellőzzük a nevét, és az általa választott szak megemlítését. Az Eltére vették fel, az ország egyik legjobbnak tartott felsőfokú intézményébe. Állami finanszírozásra nem jutott be. Van ilyen. Színjeles érettségivel, középfokú angollal, középfokú szóbelivel egy latin nyelvből kevésnek találtatott. Persze ő a hülye, miért nem Szegedre ment, ott simán befért volna. Most 165.000 Ft a tandíja fél évre. Pech. Hogy a testvére is továbbtanuló, és neki 220.000 ugyanez, az meg plane pech a családnak. Az meg egyenesen perverz, hogy a kisöccse még tanköteles. Ja kérem, születni tudni kell. Még jó, hogy apa úgy-ahogy hitelképes. Hogy akadt barátnő, aki befogadta albérlőnek. Így megússza az albérletet havi harmincból. A többség negyven-ötven alatt nem talál átmeneti otthont.
Remény persze mindig van. Mondjuk a költségtérítéseseknek elég kevés. Bármennyire jól tanul, csak akkor tud átjutni állami finanszírozásra, ha valamely államis eléggé rosszul tanul ahhoz, hogy lebukjon költségtérítésesre. Támogatás, ösztöndíj persze nem jár a fizetősöknek. Bár akad valami köztársasági ösztöndíj, amit ők is megcélozhatnak, de esélyük vajmi kevés a szociálisan hátrányosokkal szemben. Ez mondjuk jogos és logikus. Hogy az egyetem végére ők maguk teszik családjukat szociálisan hátrányos helyzetűvé, az meg maradjon csak a család belügye.
Nem jól van ez így. Tandíj meg nem tandíj, kormány meg ellenzék, rektor és hök, kolesz és albérlet, bicikli és békávé.
Az oké, hogy ingyen felsőoktatás a zadófizetők pénzén, de kérdem halkan, meddig? Öt évig, vagy tart, ameddig tart?
És már megint Cseh Tamás – az oktatási reform szükségességéről, illetve jaj, mit mondok majd a gyerekemnek én…. Most akkor tanuljon szakmát, vagy csak nyelveket, vagy próbálja meg diploma nélkül, esetleg vegye tudomásul, hogy kurvából lesz a legjobb feleség, vagy egyszerűen alapítsak egy sulit, ahol ő majd ingyen tanulhat? Mi legyen?
És mi van, ha harmincévesen kitör rajtam a vágy, hogy mégiscsak “tovább” tanulnék? Hogy van ez az emeltszintű érettségi, meg a 12. osztály, meg egyáltalán, hogy tudtam kikopni ebből az egészből?
Mi olyan titokzatos egy egyetemen, hogy az egyik dékán engedélyt ad a forgatásra, a másik letiltja, és a hallgatói önkormányzat hatáskörébe utalja a döntést, hogy megkérdezhetem-e a fénymásoló fiút arról, hogy mit fénymásol, hogy milyen nyelvvizsgákkal érkeznek a srácok, hogy az új egyetimistáknál arról érdeklődöm, hogy kollégium vagy albérlet? És mi a bánatot véd a HÖK azzal, hogy mindezen kérdéseket csak az egyetem udvarán tehetem fel? És aztán hogy lesz mindez mégis megoldható, miután egyik dékán beszél a másikkal?
Készülök inkább a 30 éves Hobóra – jó nekem a Trabant, nem kell Kedilek.
Remény persze mindig van. Mondjuk a költségtérítéseseknek elég kevés. Bármennyire jól tanul, csak akkor tud átjutni állami finanszírozásra, ha valamely államis eléggé rosszul tanul ahhoz, hogy lebukjon költségtérítésesre. Támogatás, ösztöndíj persze nem jár a fizetősöknek. Bár akad valami köztársasági ösztöndíj, amit ők is megcélozhatnak, de esélyük vajmi kevés a szociálisan hátrányosokkal szemben. Ez mondjuk jogos és logikus. Hogy az egyetem végére ők maguk teszik családjukat szociálisan hátrányos helyzetűvé, az meg maradjon csak a család belügye.
Nem jól van ez így. Tandíj meg nem tandíj, kormány meg ellenzék, rektor és hök, kolesz és albérlet, bicikli és békávé.
Az oké, hogy ingyen felsőoktatás a zadófizetők pénzén, de kérdem halkan, meddig? Öt évig, vagy tart, ameddig tart?
És már megint Cseh Tamás – az oktatási reform szükségességéről, illetve jaj, mit mondok majd a gyerekemnek én…. Most akkor tanuljon szakmát, vagy csak nyelveket, vagy próbálja meg diploma nélkül, esetleg vegye tudomásul, hogy kurvából lesz a legjobb feleség, vagy egyszerűen alapítsak egy sulit, ahol ő majd ingyen tanulhat? Mi legyen?
És mi van, ha harmincévesen kitör rajtam a vágy, hogy mégiscsak “tovább” tanulnék? Hogy van ez az emeltszintű érettségi, meg a 12. osztály, meg egyáltalán, hogy tudtam kikopni ebből az egészből?
Mi olyan titokzatos egy egyetemen, hogy az egyik dékán engedélyt ad a forgatásra, a másik letiltja, és a hallgatói önkormányzat hatáskörébe utalja a döntést, hogy megkérdezhetem-e a fénymásoló fiút arról, hogy mit fénymásol, hogy milyen nyelvvizsgákkal érkeznek a srácok, hogy az új egyetimistáknál arról érdeklődöm, hogy kollégium vagy albérlet? És mi a bánatot véd a HÖK azzal, hogy mindezen kérdéseket csak az egyetem udvarán tehetem fel? És aztán hogy lesz mindez mégis megoldható, miután egyik dékán beszél a másikkal?
Készülök inkább a 30 éves Hobóra – jó nekem a Trabant, nem kell Kedilek.
