Kocsis Péter

2008. október 11.  11:27

A bibliai Negyedik Parancsolat így szól: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy sokáig élj ezen a földön, melyet az Úr, a te Istened ad neked!” Látszólag egyértelmű a dolog, vagy mégsem? Radek Drtikol teológus egyetemi professzorral beszélgettünk arról, félreértettük-e az alapvető erkölcsi parancsot.

Egy hétvégén megrendezett prágai kongresszuson teológusok, szociológusok, pszichológusok és egyéb szakemberek tanácskoztak a család szerepéről a mai társadalmakban, illetve a szülők és gyermekeik viszonyáról. Ha nem hallgattam volna meg Radek Drtikol teológus és egyetemi professzor előadását, másnapra már semmire sem emlékeztem volna, és az egymást követő értekezések elvont tartalmával természetesen nem untatnám a Kultúrpart olvasóit sem. Ám Drtikol úr valami másról beszélt, mint a többiek, ezért az ebédszünetben megkerestem, és interjút készítettem vele. Ennek során kiderült, hogy „szakterülete” a Tízparancsolat vizsgálata, ezért bármikor rendelkezésemre áll e témákban – ezúttal a heti témához igazodva egy „félreértett” parancsolatról lesz szó…

Radek Drtikol: A vallások legfontosabb célja az erkölcsi tisztaság megteremtése, illetve megtartása az egyén, valamint a szűkebb és tágabb értelemben vett közösségek, végsősoron tehát az emberiség számára. Csakhogy ezeket az erkölcsi normákat, morális parancsolatokat a történelem során újra meg újra áthágjuk, hol elvetemültségből, hol figyelmetlenségből, hol tiltakozásból vagy merő unalomból, néha a puszta kíváncsiság által vezérelve. A parancsolatok tükrében tehát a történelem permanens válságidőszak, és sokan azt mondják, hogy a megszegés, a bűn előbb volt, s csak ezek megfékezésére születtek a parancsolatok. Ez az álláspont azonban mások szerint igencsak vitatható, hiszen ha az egyes parancsolatok csupán valami ellen születtek volna, akkor nehezen magyarázható a lelkiismeret háborgása megszegésükkor - ha ugyanis valamely erkölcsi norma nem lenne ott az emberek legmélyében, akkor annak megtartása ill. megszegése személyes szeszély volna csupán, és ezesetben aligha ismernénk Jó és Rossz erkölcsi kategóriáját a kezdetektől fogva. Lehetne erre azzal válaszolni, hogy ez az ellenérv túlságosan is „európai”, de az mégiscsak jelent talán valamit, hogy az ún. „parancsolatok” a lényeget illetően a világ legtávolabbi pontjain is meglepő egyezést mutatnak a zsidó-keresztény hagyománnyal.

A tanácskozás témája a Negyedik Parancsolat, amely így szól: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy sokáig élj ezen a földön, melyet az Úr, a te Istened ad neked!” (Szent István Társulat, Budapest, 1976) Látszólag egyértelmű a dolog, vagy mégsem?

Mint a legfontosabb parancsolatok egyike, a negyedik is megtalálható számos más vallás szent irataiban ill. hagyományaiban, jóllehet az adott kultúra és a nép számára mást kellett, hogy jelentsenek. A szülők, az ősök tiszteletéről Konfuciusz a következőket írja: ’ ...a nemes ember gondosan ügyel a dolgok alapjára. Ha az alap áll, akkor megéled az erény. Márpedig a szülők tisztelete és a testvériesség az emberség alapja.” (Beszélgetések és mondások, ford. Tőkei Ferenc) Első pillantásra úgy tűnik, hogy a szülők tiszteletének erkölcsi parancsa a mai világ borzalmainak közepette háttérbe szorul, megszegése már-már természetes, és egy kézlegyintéssel vesszük tudomásul, hiszen csak "generációs problémáról" van szó... Ám ha arra gondolunk, hogy a kérdés a kisebb közösségek legfontosabbikát, a családot érinti, akkor nyilvánvaló, hogy e nemzedéki ellentét nagyon is komoly következményekkel járhat, és az egyes emberen keresztül az egész emberi közösségre hatással lehet. Az egyes parancsolatokat hallva nem mindig gondoljuk végig, mit is jelentenek, jelenthetnek valójában - ennek egyik oka az, hogy századunkban a Szentkönyvek tanait elavultnak, babonásnak és ódivatúnak tartja a tudományos felfogás. Ebből eredően nem szentelnek ma kellő figyelmet a parancsolatoknak sem, leegyszerűsítik, felületesen elemzik vagy szándékosan alacsonyabb szellemi tartalmat tulajdonítanak nekik, mint amilyeneket valójában tartalmaznak. Így aztán sok félreértés származik a dologból. Holott mi éppen a tudományos szövegek által szoktuk meg, hogy - ha egyáltalán értünk valamit e szaknyelvekből - mindent az első jelentés, vagyis a felfogott tartalom alapján fogadunk el vagy utasítunk vissza. Csak kevesen tudják, hogy a hagyomány szerint a Szentkönyveket három szinten lehet és kell értelmezni.

A negyedik Parancsolat első hallásra mindkét fél számára már-már túlságosan egyszerű és általános. A szülők igen gyakran hivatkoznak rá, amikor gyermekük - vélt vagy valóságos normák alapján - helytelenül viselkedik, a gyermek pedig sokszor nem érti, vagy egyszerűen legyint, mert úgy érzi, apja vagy anyja viselkedésében nincs semmi tisztelnivaló. És mert adott esetben mindkettőnek igaza lehet, és ennek szülő és gyermek egyaránt tudatában van, egy idő után maga a parancsolat válik szemükben feleslegessé és idejétmúlttá - holott Ön szerint csak arról van szó, hogy a félreértelmezésből fakadóan nem gondolkodunk el valódi jelentésén és jelentőségén! Mit jelenthet még az Ön olvasatában e parancsolat?

A szülők és az „ősök” tisztelete a történelem során egyre inkább elkülönült egymástól, így az eredetileg többszörösen összetett jelentés leegyszerűsödött, és elhalványultak összefüggéseik. Hogy miről is lehetett szó, azt jól megvilágítja Konfuciusz, akinél a szülői tisztelet és az "ősök rendje" még egyazon értéket jelentett: "A mester mondotta: Amíg az apa él, figyelni kell az akaratát. Ha az apa meghalt, a tetteit kell megnézni. Ha három évig nem térünk le az apa útjáról, akkor beszélhetünk fiúi szeretetről." Az „ősök rendjéről” pedig azt mondja, hogy amíg az létezik, alkalmazkodni kell hozzá, ha már csak emlékeit, a szertartásokat ismerjük, akkor azokat kell mértéknek tekinteni. A szülők tehát egyben a folytonosságot is képviselik, a közösség folyamatos békéjét, amit a gyermekek őríznek és adnak majd tovább, és csakis az általuk képviselt értékek megtartása jelentheti a helyes utat.


Mondhatnánk erre, hogy időben és térben túlontúl távoli dolgokról van szó, és mint mindenben, ebben az ellenvetésben is van némi igazság. Hiszen Konfuciusz idejében a szülők és az ősök tisztelete még valóságos értékek megbecsülését jelentette, de mi van olyankor, amikor a szülők valamelyike erkölcstelen életet él? Hogyan lehetne ezt tisztelni, és főképpen - miért?

Ezen a ponton gazdagszik a negyedik Parancsolat egy újabb jelentéssel, mégpedig olyannal, amit legkevésbé az éppen ezt citáló szülők gondolhatnak: nevezetesen, hogy bár a címzett látszólag csakis a gyermek, az intés legalább ennyire nekik is szól! Abd-ru-shin, a Tízparancsolat egyik kiváló magyarázója - akinek értelmezéseit ez a konferencia is felhasználja - ezzel kapcsolatban arra figyelmeztet, hogy a mai fordítások többsége helytelen következtetéseket sugall, és éppen ez vezetett oda, hogy sok gyerek a legjobb szándéka ellenére is képtelen e parancsolatot megérteni és alkalmazni. Abd-ru-shin szerint ugyanis helytelen a személyessé tétel, és a mondat valódi értelme a következőképpen hangzik: „Tisztelj Atyát és Anyát!” Így e parancsolat az anyaság és az apaság fogalmát jelöli meg elsősorban, de ennél is fontosabb, hogy éppen ezáltal a szülőkre ró elsősorban kötelességeket! Nem arra gondolok most, hogy előbb nekik kell tisztelniük saját szüleiket, s csak aztán várhatják el ezt gyermekeiktől - természetesen ez is így van, de valami ennél sokkalta fontosabbról van szó. Hiszen ha ők már a család születésekor, tehát a házasságtól és főképpen a gyermek nemzésekor átérzik szülői felelősségüket, és ennek alapján nevelik gyermekeiket, azok maguktól, parancsolat nélkül is tisztelni és becsülni fogják őket. Az apaságot és az anyaságot ugyanis maguk a szülők teszik és tehetik tiszteletre méltóvá gyermekeik szemében, így válhat leginkább érthetővé és jó lelkiismerettel megtarthatóvá mindkét fél számára e parancsolat. Lehet, hogy ez a parancsolatról való elmélkedés sokak szemében hiábavalónak tűnik, de úgy érzem, a Tízparancsolat minden egyes intelmét érdemes közelebbről szemügyre venni, mivel az elmúlt századokban sok félreértés alakult ki körülöttük. És bízom abban is, hogy ezek a gondolatok szülőknek és gyermekeknek egyaránt segíthetnek abban, hogy a tisztelet ne csupán a kivételnek szóljon...