Na tehát akkor most az a kérdés, hogy milyen alapon gondolják egyesek, hogy Magyarország már a Balkán kapuja. Érthetetlen. Persze lehetne most példákat, érveket és ellenérveket sorolni, az aluljárók, a hajléktalanok, a kosz meg a szürkeség, de ne legyünk elfogulatlanok, álljon itt inkább egy kis személyes élménybeszámoló legutóbbi magyarországi látogatásom kapcsán.
Hegyeshalomnál átlépve a határt, megállok az első benzinkútnál, nemrég adták át a felújított épületet, igazi eurokomfort, olyan tüftig, mintha még az osztrák oldalon lenne, sőt még olyanabb, bizonyára az újdonság patinája. Kiszállok cseh rendszámú Skodámból, azonnal ott terem három roma, mobiltelefonokat kínálva. Miért ne, gondolom, édesapám mesélte, hogy az egyik bevásárlóközpont előtt szerzi be a legjobb holmikat a háztartásba, márkás fényképezőgépet, késkészletet, rozsdamentes edényeket, meteorológiai mini-állomást, mindezt persze harmad- sőt negyedáron. Romániából jött magyarok, Magyarországon tartózkodó románok, magyarországi romák, árul ott mindenki mindent. Itt úgy látszik a mobil a sláger. Kicsit ijesztő, ahogyan ott körülvesznek és szinte kiszállni sem hagynak, de hát valamiből meg kell élni.
A biztonság kedvéért csehül kezdek beszélni, hátha otthagynak, de nem, megy nekik a cseh is, ettől egészen meghatódom. Nokia N 95, a nyolcgigás, háromszáz ejró, nézze csak meg, a boltban kétszer ennyi, de magának kétszázötvenért is odaadom, fogja, vigye, nézze, eredeti gyári, itt a száma, látja, nem látja, na látja, fényképezőgép is van benne, kétszázért viszi? Vinném, persze, de van nekem már mobilom, ha nem is ilyen jó… Rendben, akkor vigye el százötvenért, csak el ne mondja a kollégámnak… Ez már kicsit gyanús, mutassa csak, mire egy pillanatra elbizonytalanodik, de átnyújtja és megint magabiztos lesz, nem nagyon értek a mobilokhoz, de ha ez az a híres navigátoros szupercsoda, hát elég szarul néznek ki az ikonok, és ez az 5 megapixeles fényképezőgép sem valami meggyőző… Visszaadom, vigye, nézze ő, nekem nem kell.
Gyorsan bemegyek a boltba, kifizetem a tankolást, veszek magamnak egy Demokratát meg egy 168 órát, tudom, persze, a két szélsőség, de mit tegyek, ha nálunk nincs középút… Majd én összeadom a kettőt, osztok, szorzok, megfelezem, kivonom, levonom, hátha okosabb leszek. Amikor sorra kerülök, a pénztárnál álló úriember tekintetéből már érzem, hogy valamit rosszul választottam. Sebaj, majd gyorsan behajtogatom őket és távozom. De nem ilyen egyszerű: a pasas először mosolyog, igen, ez tele van jó dolgokkal, igaz minden sora, minden betűje, és a Demokratára bök, hiába, nálunk még egy benzinkutas is demokrata, osztogatja a tanácsokat, nem fél semmitől, igazi Bibó-tanítvány, aztán a 168 órára pillant és énrám, nem akarja visszatenni?, kérdi, és én elbizonytalanodom, ezek csirkefogók, közli mély meggyőződéssel, a főszerkesztő egyetlen érdeme, hogy egy drogos gyereket sikerült kinevelnie, kár ezt elolvasni, minden betű hazug benne… Bólogatok, hát így van ez, lehet, hogy nyomda kérdése, az egyikben igaz betűk vannak, a másikban csupa-csupa hamis, jobb a békesség, miért bőszítsem a demokratát, ha egyszer kiáll az igazáért. Kicsit furcsa azért, nem nagyon tudom elképzelni, hogy Csehországban egy benzinkutas vagy egy újságos kioktasson egy idegent, hogy melyik lapot vegye meg és melyiket ne, de úgy látszik, itt másként mennek a dolgok.
Odakinn megint megrohannak a cigányok, ezúttal a másik csoport tagjai, összesen vannak vagy tucatnyian, de a készülékek ugyanazok, arra gondoltam, száz eurót adhatnék érte, legalább nem kell GPS-t vennem, az eredet persze kétes, de hát van úgy, hogy az ember kompromisszumokat köt a lelkiismeretével. Ám amikor kiderül, hogy a száz euró is elég lesz, valahogy elmegy a kedvem és a kocsimba szállok, a telefonárus dühös, egy váratlan és nemes mozdulattal behajítja a telefont az ablakomon, ez már végképp érthetetlen, de azért udvariasan visszaadom neki, még hallom, amint utánam kiált, adja oda amije van, elég lesz ötven is, de én már gázt adok és a visszapillantóba nézve megnyugodva állapítom meg, hogy nem követnek. Később megtudom, jól jártam, hogy azok a mobilok még csak nem is lopottak, hanem hamisítványok, nagyjából száz forintot érnek, ha egyáltalán. Sebaj, a rendőrök azért hagyják őket ott árulni, csapatostul, elvégre a tolerancia fontos dolog, és nálunk a rendőri tolerancia bizonyos esetekben nem ismer határokat. Hátha akad majd egy-két balek. Úgy kell nekik.
Hazaérve Budapestre leparkolok a ház előtt, sajnos a magyar törvények olyanok, hogy hiába vagyok magyar állampolgár, hiába van a lakás is meg az autó is a nevemen, éves parkolóbérlet nem jár, mert a rendszám nem magyar. Ez van, veszek egy parkolójegyet, majd átállok, ha felpakoltam, ha a nem fizetős utcában felszabadul egy hely. Felcipelem a cuccokat, és mire leérek, már virít a szélvédőn a mikuláscsomag. Nem értem, hiszen ott a cédula, kicsit lecsúszva, de jól olvasható rajta így is minden adat. Szerencsére meglátom a parkolóőr peckesen elfelé tántorgó alakját, úgy száz méterre. Utána rohanok, kiabálok felé, mindhiába. Amikor végre beérem, elhadarom, hogy megbüntetett egy parkoló autót, pedig ott van benne a szabályos jegy. Nem érti, ő ilyet nem tesz. De, mondom, éppen most tett ilyet. Milyen kocsi? Kérdezi. Egy Skoda Felicia. Kombi. Ja, az a buzi csehszlovák? Miért érdekli az magát? Érdeklődik kacsintva. Azért, mondom, mert én vagyok az a buzi csehszlovák. Jaj, ne haragudjon, tényleg azt hittem, hogy egy hülye csehszlovák, nem tudtam, hogy magyar, sajnos, már nem tudok segíteni, küldje be a büntetést meg a jegyet a központba, majd elrendezik. De uram, hiszen ott a jegy a szélvédő mögött, próbálok magyarázkodni, mire a pasas legyint, ha úgy teszi oda, hogy bizonyos szögből le lehet fotózni úgy, mintha ott se lenne, akkor számíthat ilyesmire, ez van, viszlát.
Hazaérkeztem hát. A toleráns rendőrség, a demokrata benzinkutas és a „csehszlovák buzit” büntető, ezzel is a nemzet érdekeit védő közterület-felügyelő hazájába.
Na tehát akkor most az a kérdés, hogy milyen alapon gondolják egyesek, hogy Magyarország már a Balkán kapuja. Érthetetlen.
