Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Luxusautóval megúszható lesz a parkolás és a buszsáv

2009. február 7.  09:34
címkék: Stratégia
Az Európai Közlekedési Tanács soron következő ülésén tárgyalja a Luxury Vechile Organization (LVO) javaslatát, amely sokak felháborodását váltotta ki uniószerte. A szervezet célja, hogy a luxusautókra megkülönböztetett közlekedési szabályok legyenek érvényesek bárhol, ingyen parkolhassanak, ne vonatkozzon rájuk a sebességkorlátozás, és használhassák a buszsávokat is.

A válság sújtotta autóipar, amely a kispéldányszámú, és méregdrága járművek gyártásában látja a menekülő utat, egységesen a szervezet mellé állt, nyomást gyakorolva a törvényhozókra. Az LVO most Budapesten tartja éves konferenciáját, mint kiderült, nem véletlenül. A szervezet elnökével, Savannah-Charlotte Niven DuMont-nal a konferencia szünetében beszélgettünk, a Gresham különtermében.

A törvény előtt minden ember egyenlő. Vagy nem?


Nézze, ez természetesen igaz, de azt is pontosan tudjuk, hogy ez az elv csak abban az esetben valósulna meg, ha mindenkinek ugyanaz lenne az ügyvédje. Attól még, hogy ön rajtakap a lakásában, amint épp az ékszereit pakolom be a táskámba, még nem biztos, hogy a bíróságon is be fogja tudni bizonyítani, hogy én kiraboltam. Mert például ha az én ügyvédem, Mr. Hogwarth Smith veszi kézbe az ügyet, biztos lehet benne, hogy maga fizet. A luxusautókkal ugyanez a helyzet. Ha valaki igényesen él, ahogy mondani szokták, „szereti megadni a módját”, és ennek jegyében sok tízezer eurót invesztál egy kocsiba, akkor ezzel sok száz munkahelyet, családot ment meg, akiket egyébként nyomorba döntött volna az autóipart sújtó válság. Ezek után elvárható a társadalomtól, hogy ez az autó, illetve tulajdonosa különleges kedvezményekben részesüljön.


A luxusautók fogják megmenteni a nagy autógyárakat?

Igen, pontosabban az a vékony, de gazdag réteg, aki rajong a finom dolgokért, az eleganciáért, a csillogásért, a mások számára elképzelhetetlen színvonalú életvitelért. Ne feledjük el, mi lett volna a művészettel, ha mi nem vagyunk! A társadalom eddig is rajongással és tisztelettel bánt velünk, most itt az ideje, hogy ezt a törvény előtt is legitimizáljuk. Az egyszerű embereknek nem lesz pénzük új autót venni, nemsokára tíz-tizenöt éves járgányok robognak majd a világ útjain. Az pedig elképzelhetetlen, hogy azonos szabályok vonatkozzanak egy kopott Passatra és egy E-osztályú Mercedesre. Persze vannak a válságnak is nyertesei: újra jól megy majd a szerelőknek, újra lesznek szervizek, garázsok, amelyek segítségével az egyszerű emberek is megoldhatják majd közlekedési problémáikat.

Na de mi a helyzet a biztonsággal? Azért még egy luxusautó se mehet át a piroson…

Nos, tudja, a modern luxusautókat olyan speciális biztonsági rendszerekkel szerelik fel, hogy se őket, se másokat nem kell attól félteni, hogy az új szabályozás miatt baleset áldozataivá válnának. A pár nap alatt, amit Budapesten töltöttem, megbizonyosodtam afelől, hogy önöknél ez a rendszer gyakorlatilag már bevezetésre került. A gyönyörű, drága autók bárhol parkolhatnak, és szerencsére szabadon száguldhatnak, a buszsávok lehetővé teszik ezt. Nem úgy, mint például Párizsban, ahol a buszok egy része a forgalommal szemben közlekedik. Nem véletlenül tartjuk konferenciánkat az önök gyönyörű városában: javasolni fogjuk, hogy elsőként csatlakozzanak mozgalmunkhoz.

De ezen az alapon a közlekedési szabályok alól való mentességet kiterjeszthetnék a kerékpárosokra is, hiszen ők is sokat tesznek a társadalomért azzal, hogy nem szennyezik a környezetet.


Attól tartok, hogy ez már nagyon kockázatos volna. Nem mintha bármi bajom lenne a biciklisikkel – bár néha kicsit büdösek -, de azt hiszem, a szabályozásnak exkluzívnak kell maradnia.

Köszönöm a beszélgetést.

Hozzászólások

24 hozzászólás

Era  2009. február 7.  09:52

Ez vicc?

luxury  2009. február 7.  10:30

Ez remek kezdeményezés! És mert a luxusautók tulajdonosai oly sok embert, családot mentenek meg, ráadásul többségükben szociálisan rendkívül érzékeny emberek, javasolnám, hogy baleseteknél is kedvezőbb eljárásban részesüljenek: akár gázoláskor is, hiszen bizonyára kevesebb gyalogost gázolnak el, mint amennyi emberrel jót tettek:-)

banános féknyereg négy karikával az orrán  2009. február 7.  10:58

Egyetértek! Végre szabad kezet akarunk, ránk ne vonatkozzanak az alja kis autósok szabályai! Sokkal jobban vezetünk, és a nagy autó roppant biztonságos. Végre nem mutogathatnak a szánalmas roncsaikból, ha a leállósávban előzöm a sort az autópályán, a nyavajás buszosok se fotózhatnak, meg vamzerkedhetnek a buszsávban, amit át is kell majd festeni: LUX & BUS. Végre jogot a siető gazdagoknak! Mivel nagy pénzek mozognak a kezem alatt, még jó, jogy sietek. Engem ne tartson fel egyik kis sz@ros minimálbéres se! Éljen a xenon-fényszóró + ködlámpa kombó!

Pierre Bayle  2009. február 7.  11:36

Ez szerintem csak vicc, ne dőljetek be!

Quo vadis  2009. február 7.  11:44

hát remélem! Mármint, hogy vicc. A szomorú az, hogy már ott tartunk, hogy felmerül bennünk egy pillanatra, hogy egy ilyen őrület akár igaz is lehet.

Nono!  2009. február 7.  12:21

Azért egy príma,bőrüléses T-72-es mindent überel!

Era  2009. február 7.  12:30

Ha az írásban nem szerepel a sebességkorlátozással kapcsolatos mentesség akkor fenntartás nélkül elhiszem. Egy bőrüléses T-72 - es biztos nagyszerű, de én azt sem tudom, hogy az autó vagy repüő.

Olga  2009. február 7.  12:34

Tényleg csak az fontos, hogy minél többen klikkeljenek rá?

Era  2009. február 7.  12:40

Olga! Szerintem ez nem olyan típusú írás, mint pl.: Hatalmas szenzáció!!! Egy playmate lehúzta a bugyiját

O--O  2009. február 7.  13:01

Olga: Nem tartom ezt az írást egy szintűnek a ,,Döbbenet! A sztár megette a saját lábát!" - tipusú hírekkel. Mégha egy blődség is, nagyon jól van megírva. Rajzban ez a karikatúra.

mamapapa  2009. február 7.  17:35

Egye meg a fene a luxus autó tulajokat! Semmivel se többek mint egy átlag ember! Csak nagyobb a képük!

T-72 fan  2009. február 7.  18:52

Hogy mi az a T-72? Kisanyám, keress rá a neten! Nem feltétlenül kell gondolkodnod, láthatólag lábon hordod ki az agyhalált. Elég ha olvasol!

hihi  2009. február 7.  21:33

T-72: ez aranyos, se nem autó, se nem repülő. De biztos, hogy a kötelező tiszteletet mindenki megadja neki, ha közeledik. Nincs az a kigyúrt köcsög, aki beszól, ha ilyennel hajtasz át rajta, mert a lánctalpai alatt sztaniol lesz belőle az egész autóval együtt.

akashi  2009. február 8.  09:07

Aki gazdag arra nem vonatkozik a törvény, vagyis csináljunk nekik újakat? Pont ezt kellene megszüntetni. Akinek pénze van az mindig kihúzza magát minden alól. Vajon miből is van luxusautója? Csak tán nem mások munkájából? Mert akkorinkáb a szegényeknek kellene külön előjogokat adni, hiszen belőlük élnek, fényűznek a gazdagok. Aztán bevezetik, hogy lesz több kategóriás jogositvány. Az egyikben gyorshajtás bónusz, a másikban mindenhol parkolás, és milliókért megveheted a mindenvivő jogositványt amivel gázolhatsz is. Legyen minden pénzkérdés.. mindegy mennyire vagy suttyó, és honnan loptad össze a pénzt rá.. vagy csak egyszerüen céges autóról van szó... A szotyit merciből jó kiköpni az ablakon, hadd lássa mindenki mink van... becsületes tisztességes munkából (?) meg segélyből...

bando  2009. február 8.  14:13

ha igaz volna...csórókáim... végre valaki megmondja a tutit. fáj?

egy nevető  2009. február 8.  17:40

Ez az.Csak így tovább cikkírókám.Régen elment már Rejtő Jenő.Ideje volt egy ilyen esszére-glosszára. A jónép meg csak pillogjon.Ez már nem is vicc,hanem komédia.Tragikomédia.Már aki ezt elhiszi.Annak. Azért én még beleírtam volna azt is,ha már egyes szám első személyt idézett az író,hogy a kitalált személy azt is tollba mondta,mivel mi vagyunk azok,akik több embernek adunk munkát,mi leszünk azok is,akik megfizetjük az állam felé az igazi adónkat.Is. Nem eltitkoljuk,és kivonjuk,hanem csengetünk. Na ez még hiányzott ebből.

ubulmubul  2009. február 8.  20:49

Plcsába, a kisautos bziknak legyen kötelező elsőbbségetadni, ha az Audimmal közlekedek. De cgányokra ne vonatkozzon a szabály.

willenholy  2009. február 8.  20:59

Ezért kár konferenciázni mert ez már most is így működik a gyakorlatban.

kistücsök  2009. február 8.  22:14

ha már közlekedés: kötöttebb pályán ugyan, de már létezik a LUX & BUS sáv -- bár egyszerűen csak LUX- nak nevezik = INTERSITY pl. Budapest és Szeged között... az eleje a LUX -- kiegészítő extrákkal extra pénzért, aztán jön a vékony köztes réteg ( 1. osztály), aztán a koszos, büdös, rozzant 3. osztály (=2. osztály)... "Az pedig elképzelhetetlen, hogy azonos szabályok vonatkozzanak egy kopott Passatra és egy E-osztályú Mercedesre." Ha késik a szerelvény, az elejének jár kártérítés, mivel ő az intersityn utazott, a végének nem, mert az nem azon utazott... Vagy ez már nincs az extrák között, már nem is jár?

káááááááár  2009. február 8.  22:23

Hogy csak itt olvashatjuk ezt:) A bicajosok, meg tényleg büdösek, tehát én is az vagyok. De, ha jól értem, most már fájdalommentes a gázolás is?:))))

Zine  2009. március 16.  10:23

Tuti hoax. :-)

Fuckoffer  2009. március 17.  13:45

mi ez a szar? f@szkorbácsot az irójának!

LOL  2010. január 10.  19:58

Fake!!!!!

Quato  2010. február 17.  09:25

A feje tetején álló villág legjobb tükre lehetne, ha tényleg igy lenne ... Szerintem ez egy érdekcsoport közvéleménykutatása... igy álcázva. Diszkrimináciusz Maximusz PLEASE NO GOV!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója