Jól áll a Haydn-év
Ezerkétszázan váltottak jegyet A teremtés című oratórium kismartoni előadására, az emlékév csúcspontjának számító, Josef Haydn halálának 200. évfordulóján tartott rendezvények egyikére. Összesen 19 ezer hallgatója volt az első hat hónap koncertjeinek. A Haydn, a fenomén című kiállítást eddig 47 500-an látták.
Kismartonban az idegenvezetővel látogatható programok közül a Haydn-ösvény és az éjszakai séta a legkedveltebbek.
A látogatók mintegy fele Ausztriában lakik. Magyarországról és Németországból egyaránt 10-15 százaléknyian érkeztek, a fennmaradó hányad nagy része az Egyesült Államokból és Japánból.
Az emlékév második felére is számos programot tartogatnak a rendezők. Folytatódik a Haydn és tanítványai című koncertsorozat, és hallható lesz egyebek között az Élet a Holdon című Haydn-opera. Felhangzik A hét utolsó szó című oratórium mind a négy, a szerző által írt különböző hangszerelésben, és fellép az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar Fischer Ádám vezényletével.



