Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Szürreális, mekkora felhajtást rendeznek egy koncert miatt

2009. augusztus 26.  13:37
címkék: MadonnaZene
Nemzetközi csúcstalálkozókat megszégyenítő felhajtással készítik elő Madonna szerda esti bukaresti koncertjét, a főváros közlekedése ebből az alkalomból szinte teljesen megbénul.

A világhírű amerikai énekesnő Belgrádból érkezett repülővel, ahol televíziós kamerák és fényképezőgépek tucatjai próbálták elkapni a nagy pillanatot, a rock istennőjének román földre lépését. Sokat nem láthattak ugyan, hiszen Madonna kendőbe bugyolálva jött le a gép lépcsőjén, és ült be rögtön a rá váró gépkocsiba.

Következésképpen a romániai híradásokban Madonna nem volt látható, csak a riporterek számoltak be arról, hogy a sztár miként érkezett a kísérő konvojjal a Bukarest központjában lévő öt csillagos Radisson SAS szállodába. Ott sem sikerült azonban "tetten érni", mivel a hátsó bejáraton ment be a rajongók és újságírók őszinte bánatára.

Azt sem lehet igazán tudni, hogy melyik szobában helyezték el a rock csillagát. Állítólag nem igényelt különleges lakrészt, de a román sajtó tudni véli, hogy mégis csak a királyi apartmanban rendezkedett be, ahol egy szoba ötezer euróba kerül egy éjszakára.

A színpad mögötti kulisszákban, ahol a díva a koncert előtt és annak szüneteiben tartózkodik majd, ugyancsak kényeztetésre alkalmas módon rendezték be a helyiségeket. Például az öltözők, a pihenőszobák plafonját fehér selyemmel vonták be, mi több, a különlegesen átalakított részlegben masszázsszalont, vízmasszázskabint és edzőtermet is felszereltek a népes kísérősereg számára.
A bukarestiek a tavaly tavasszal rendezett NATO-csúcs napjait vélik átélni most, igaz, csupán egy napra. Madonna ugyanis éppen az akkori csúcstalálkozó színhelye - a világ egyik legnagyobb építményének számító parlamenti palota - közelében, a hatalmas kiterjedésű Izvor parkban lép fel.

A biztonsági intézkedések is élénken emlékeztetnek az egykori NATO-csúcs idejére. A koncert ugyanis körülbelül négyezer fős stábot mozgósít, amelyben őrök, rohammentősök, sofőrök egyaránt részt vesznek. A környéket már nap közben lezárják a gépjárműforgalom előtt, a csendőrök szigorú ellenőrzéseket végeznek a közeli útszakaszokon. A biztonság érdekében közel ezer csendőrt és háromszáz rendőrt vetnek be, köztük lesznek kutyás járőrök és a közönség soraiban megbúvó ügynökök is. Egy őrző-védő cég 400 alkalmazottja is a helyszínen tartózkodik majd.



A popdíva koncertjére előreláthatóan körülbelül 70 ezer néző lesz kíváncsi, de a hatóságok arra számítanak, hogy további 80 ezer érdeklődő fogja hallgatni a parkot övező épületekből vagy a közeli utcákból a zenét. A jegyeladásokból az énekesnő 4 millió eurós bevételre tehet szert.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója