Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 12. vasárnap
Lídia, Lívia
06:53
17:03
Belépés
ok

Szatmárnémeti legjobbjai is ünnepelnek

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2009. szeptember 2. 20:21
Koncertekkel ünnepli fennállásának 60. évfordulóját Romániában az új évadban a szatmárnémeti (Satu Mare) filharmónia. Erről Fátyol Rudolf hegedűművész, a filharmónia igazgatója számolt be az Új Magyar Szó című bukaresti napilapnak.
A most 32. alkalommal megtartandó Szatmári Zenei Napok rendezvénysorozat műsortervét az ünnep jegyében állították össze. Már a szeptember 17-iki nyitóhangverseny is zenei csemegét ígér, hiszen Brahms 25 évvel ezelőtt Szatmáron játszott Német requiemjét szólaltatják meg, méghozzá a marosvásárhelyi filharmónia kórusával és Franz Lamprecht vezényletével.

Ezt követően három koncerttel Ruha Istvánra, az öt éve elhunyt hegedűművészre emlékeznek a nagykárolyi Kalazanci Szent József katolikus, az avasfelsőfalusi ortodox templomban és a szatmári zsinagógában. Ezzel kapcsolatban a főigazgató hangsúlyozta, hogy a korábbi évekhez képest ebben az évadban több hangversenyt tartanak templomokban.

A 2009-2010-es évadban folytatják a Duffek Mihály zongoraművész-professzor vezette debreceni egyetemi zeneművészeti kar közreműködésével a múlt években is nagy sikernek örvendő ifjúsági leckehangversenyeket - a közönség összetételének megfelelően magyar és román magyarázattal.

A tervek szerint kétszer is fellép majd Szatmárnémetiben a világhírű japán karmester, Shinya Ozaki, méghozzá filmzene-hangversenyeket vezényel, s a Szamos-parti város vendége lesz Robert Houlihan ír karmester, Daniel Podlovszky lengyel hegedűművész, Dan Mizrahi izraeli zeneszerző és zongoraművész, Érdi Tamás zongoraművész és Marin Cazacu gordonkaművész.

A szatmárnémeti filharmónia 1949 őszén alakult meg. Az egyik hangszeres zenész, Sugár Kálmán nagybőgős volt az első igazgatója. A jelenlegi főigazgatót, Fátyol Rudolf hegedűművészt zeneigazgatóként a düsseldorfi Franz Lamprecht karmester segíti, akinek sokat köszönhet az intézmény, s nemcsak azért, mert megújult teljes hangszerkészlete, hanem azért is, mert az utóbbi években Németországban is rendszeresen vendégszerepelnek, egy-egy évadban akár négyszer-ötször is - írja az Új Magyar Szó.

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t