Hé tanárok, hagyjátok békén a gyerekeket! - 10 híres dal az iskoláról
A School Days Chuck Berry egyik legismertebb zenéje, ez ez a dal, ami az első igazán nagy sikert hozta meg számára, a toplistás dallamokat aztán többen elirigyelték tőle, megcsinálta a maga feldolgozását az AC/DC is, de még a legismertebb iskolát gyűlölő, problémás kiskamasz, Bart Simpson is elénekelte, hogy "Hail, hail Rock and Roll". A dal a rock and roll életérzés minden elemét tartalmazza: a tinik alig várják, hogy az utolsó tanóra után egy juke box-ba dobálhassák a pénzüket, mert onnantól már minden csak a táncról, a szerelemről, meg a rock and rollról szól.
Alice Cooper: School's Out (1972)
A vallásos környezetben cseperedett Alice Cooper nem zárta szívébe a közoktatás intézményét. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy egyik leghíresebb szerzeményében nem csupán a tanév végéről, hanem az iskola végérvényes és totális bezárásáról énekel. Amikor pályája elején megkérdezték tőle, hogy szerinte mik az életben a legszebb pillanatok, elmondta, hogy a karácsony ajándékok bontogatásának percei mellett az a néhány pillanat volt életében a legfenomenálisabb, amikor a tanév utolsó napján már csak percek választották el a vakációtól. Majd hozzátette, hogy jó lenne egyszer dalba önteni ezt az érzést. Hát, úgy tűnik, sikerült. A School's out már az ötödik albuma volt Coopernek, mégis ez volt az első, amivel igazán átütő sikereket ért el, amiben nagy része volt a címadó dalnak is.
Bergendy együttes: Iskolatáska (1973)
A sok lázadó dal között, nekünk egy édesen ártatlan iskolás sláger jutott. Peti ugyan inkább menne egy kislány után, mint iskolába, de a vége mégis csak az lesz, hogy a suliban köt ki. Ennyit a renitenskedésről. A Bergendy együttes 1973-as Hétfő című albumán megjelent Iskolatáskáról már akkor érezte Demjén, hogy nagyot fog ütni, amikor megírta a szöveget Hajdú Sándor dalához. Állítólag a dalszöveg papírját lobogtatva, azzal a mondattal lépett be a szobába: Na, te, mázlista, megint a te dalodra írtam a legjobb szöveget! Azóta csak az nem énekelte el a dalt, aki nem akarta. A mű elhíresült még Koncz Zsuzsa és Szinetár Dóra interpretációjában, no és a 30Y is lelkesen énekli, hogy "nehéz az iskolatáska".
Pink Floyd: Another Brick In The Wall II. (1979)
A Pink Floyd Alan Parker filmjéből is ismert koncept albumáról származó Another Brick in the Wall három része közül a második szinte himnuszává vált az iskolai elnyomás és egyáltalán az elembertelenítő hatalmi rendszerek elleni lázadásnak. Dél-Afrikában be is tiltották, miután 1980-ban tiltakozó fekete diákok indulójává vált. Az iskolát e szám egy szigorú, lelkeket nyomorító rendszerként festi le, mely arctalan masszává gyúrja a különböző személyiségeket. Pink Floyd rockoperájának hőse, Pink szemszögéből az oktatási rendszerben szerzett sérelmek csupán újabb téglák abban a falban, amit ő épít önmaga és a külvilág közé. A dallal elválaszthatatlanul összeforrt a Gerald Scarfe által rajzolt nyomasztó, szürreális animációs részeket tartalmazó videoklip.
Police: Don't Stand So Close To Me (1980)
A Sting által írt Grammy-díjas Police-sláger a tanár diák románc témáját boncolgatja. A szám egy megszeppent, összezavarodott tanárról szól, akire durván ráhajtott egyik tanítványa, aki akár a lánya is lehetne. Bár az énekesi karrierje előtt angol tanárként is tevékenykedő Stinget meggyanúsították azzal, hogy esetleg saját élményből írta ezt a dalt, ő ezt elutasította. A Police ezzel a számával tört be az USA-ba, amikor a dal felkerült a Billboard százas listájának top 10 dala közé, és ez volt az egyik utolsó szám, amit utoljára fett fel közösen a banda feloszlása előtt. Ugyanis a szám szerepel az Every Breth You Take albumon is Don't Stand So Close to Me 86' címmel.
Van Halen: Hot For Teacher (1984)
A Van Halen megtalálta, mi lehet az, amiért érdemes a lurkóknak iskolába járni: Hát, egy hosszú combú, nagymellű tanítónéni miatt, aki előszeretettel hord bikinit tanítás alatt. A dögös tanárnő iskoláját kijáró fiúkról szóló klip egy szülőkből álló - amúgy Al Gore felesége által vezetett - erkölcsrendészeti bizottságnál (Parrents Music Resource Center) ki is verte a biztosítékot, persze nem pont azokon a jeleneteken voltak kiakadva, amelyeken a rockbanda tagjainak fiúegyütteseket csaknem megszégyenítő színvonalú össztánca látható. Bár, így 2009-ben inkább tűnnek ezek a koreográfiák vállalhatatlannak, mint az a szolid vetkőzés, ami a klipben szerepel. Persze nemcsak a klip keltett feltűnést, a Hot For Teachernek a zenéje sem felejtős, a VH1 például idén még beválogatta minden idők legjobb hard rock számainak százas listájára, ahol a 39 helyezést érte el.
Beastie Boys: Fight For Your Right (1986)
Mondanivalóját tekintve a Beastie Boys Licensed to III albumának és magának az együttesnek is az egyik legnagyobb slágere a Chuck Berry-féle "alig várom, hogy vége legyen a tanításnak, hogy mehessek táncolni" típusú életérzés modern változata. Csak, hogy a hip-hop banda szövegében a rock and roll helyett a fiatalokat már a paaaarty hozza lázba és eszük ágában sincs megvárni a suli végét, hisz be se mennek. A heveny tinédzserlázadást megörökítő dal, amire minden vagány gimis egy emberként rázta a fejét egyébként egy paródia akart lenni. A banda állítólag az olyan slágereket akarta kifigurázni, mint a Mötley Crüe-féle Smoking in the Boys Room, vagy a Twisted Sistertől az I Wana Rock.
Pet Shop Boys: It's A Sin (1987)
Neil Tennantnak a katolikus neveltetés életre szóló élményeket adott, persze főleg negatív élményeket. A newcastle-i St. Cuthbert's fiúiskola (mellesleg Sting is ide járt) szigora és a frusztráló nevelési módszerei olyan traumát okoztak neki, hogy állítólag 15 perc alatt megírta az It's a sin című dalt. "Elég volt csak felidéznem azt sok félelmet és dühöt" - mondta a zenész. A szövegben számos szófordulat a katolikus mise szövegére utal, a szám végén hallható latin szöveg a pedig a gyónás szövege. Az It's A Sin az Actually albumon jelent meg, amelyből négymilliót adtak el, maga a dal is az egyik legnagyobb slágere a popduónak, állítólag azóta sem volt olyan koncertjük, amin ne játszották volna.
Pearl Jam: Jeremy (1992)
Már az iskoláról is tévesen feltételezzük, hogy ott biztonságban van a gyerekünk, és még a tanárok és szülők orra előtt is elvesztheti egy diák úgy a kontrollt és önmagát, hogy az végzetes lehet önmagára, vagy társaira. A kilencvenes években egyre gyakoribb iskolai lövöldözések és egy korábbi gyermeköngyilkosságról szóló újsághír - 1975-ben egy texasi iskolában a 15 éves Jeremy Wade Delle az osztály előtt fejbe lőtte magát - ihlette a Perl Jam híres balladáját. A szám nagyon sikeres volt, majdnem egymillió darab kelt el a kislemezből. De igazán nagy visszhangja a videoklipnek lett, ami a 93-as MTV Video Music Awards-on 4 díjat is besöpört. A siker készületlenül érte a bandát, Jeff Ament azt nyilatkozta, hogy nem szeretnék, hogy az emberek a videoklipjeikre emlékezzenek a zenéjük helyett, nem is készítettek új klippet az 1998-as Do the Evolutionig.
High School Musical (2006-)
Elképesztő népszerűsége miatt, ha akarnánk se mehetnénk el a High School Musical széria mellett, amely 2006-ban indult hódító útjára, két folytatás követte, de készül a negyedik rész is. Van színpadi változata, volt sima koncertturnéja és jégen éneklős koncertturnéja, megjelent könyv formájában is, egyszóval hatalmas őrületet indított el a tinédzserek körében világszerte. A sztorik egy sztenderd amerikai gimis Rómeó és Júlia-történetet mesélnek el, menő kosarasokkal, pom-pom lányokkal, lúzer stréberekkel, az új lány beleszeret az iskola legmenőbb srácába sztorival és a menő marad-e egy élsportoló, ha musicalekben akar énekelni dilemmával. A High School Musical a hatalmas sikert az idollá vált tinisztárok (Zac Efron, Vanessa Hudgens, Ashley Tisdale, Lucas Grabeel stb.), és a fülbemászó betétdalok mellett az Emmy-díjas Kenny Ortega koreográfus-rendező-producernek köszönheti, aki korábban a Dirty Dancing, több Madonna klip és Jacko Dangerous turnéjának koreográfusa is volt.



