Muzulmán győzelem a popzene fölött

A Marctensia képviselői nem választoltak arra a kérdésre, hogy az énekesnő a Pánmalajziai Iszlám Párt bírálatainak hatására döntött a halasztás mellett. Az ázsiai ország legjelentősebb ellenzéki pártja azért szólított fel a fellépés törlésére, mert az nézetük szerint a "nyugati szexis előadásoknak" keltett volna hírverést.
Beyonce korábban 2007-re tervezett fellépését is törölte. A párt már akkor is hevesen tiltakozott az énekesnő ellen, hivatalos okként azonban egyeztetési nehézségeket jelöltek meg a szervezők.
Malajziában a kormány által hozott szabályok szerint a női előadóknak a válluktól a térdükig el kell takarniuk testüket.



