Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. február 11. szombat
Bertold, Marietta
06:54
17:02
Belépés
ok

Cseh Tamás koncertsorozata dvd-n: összes dalok időrendben

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2009. október 23. 12:21
Címkék: Cseh Tamás
A közelmúltban elhunyt Cseh Tamás Összes dalok időrendben című, kilenc estés koncertsorozatának felvételei megjelennek dvd-n; a fellépések helyszínéül szolgáló Bárka Színház januárban Cseh Tamás-nappal is emlékezik társulatának egykori tagjára.
Bérczes László, a színház művészeti vezetője a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: Cseh Tamás 1999-ben szerződött a Bárkába, és haláláig, 2009 augusztusáig volt a színház tagja.

Mint kifejtette, az énekes a társulathoz csatlakozása évében kezdett bele 12 részesre tervezett koncertsorozatába, amelyből 2004-ig 9 est el is készült, ezekből Mispál Attila rendező forgatott egy-egy koncertfilmet a Bárka és a Duna Televízió felkérésére.

A Beta kazettákon tárolt anyag megjelentetését a teátrum régóta tervezte, de ehhez eddig hiányzott a pénz; a Cseh Tamás életében fontos szerepet játszó négy budapesti kerület ezért összefogott az ügy érdekében.

Budavár, Ferencváros és Újbuda polgármestere, vagyis Nagy Gábor Tamás, Gegesy Ferenc és Molnár Gyula, valamint Kocsis Máté, Józsefváros kultúráért felelős alpolgármestere közös szándéknyilatkozatban jelezték: a kilenc részes dvd-sorozat megjelentetésének támogatásával Cseh Tamás szellemi hagyatékának ápolásához kívánnak hozzájárulni.

A kilenc dvd a tervek szerint még idén a boltokba kerül, és amennyiben lehetőség nyílik rá, tizedikként a 66 évesen elhunyt énekes utolsó, 2006. augusztus 26-i koncertjének felvétele egészíti ki a sorozatot - fűzte hozzá Bérczes László.

A Bárka Színház igazgatója, Seress Zoltán a 2010. január 22-re tervezett Cseh Tamás-nap előkészületeiről elmondta, hogy a művész születésnapján kiállítás nyílik a pályáját rajztanárként kezdő énekes festményeiből, grafikáiból, majd ünnepi esten idézik fel társulatuk tagjának emlékét. Ezen Cseh Tamás dalait többek között Dresch Mihály, a Szent Efrém Férfikar, Lovasi András, Kiss Tibor, Sebestyén Márta, Ökrös Csaba és Lajkó Félix adja elő, míg a koncert helyszíne, a Vívóterem felveszi az augusztusban elhunyt művész nevét.

Nagy Gábor Tamás, Budavár polgármestere bejelentette: Cseh Tamás és alkotótársa, Bereményi Géza egykori, Iskola utcai albérletének falára az I. kerületi önkormányzat nem hagyományos emléktáblát, hanem rendhagyó "jelet" kíván állítani, amelyre ötletpályázatot írnak ki.

A sajtótájékoztató után az eseményen megjelent Nagy Gábor Tamás, Gegesy Ferenc és Kocsis Máté Seress Zoltán társaságában platánfát ültetett Cseh Tamás emlékére az Üllői úti színház épülete elé.
Forrás: MTI

Nyereményjáték

Január 26-tól a mozikban a három Oscar-jelölést nyert SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM. Válaszolj a kérdéseinkre, a helyes válaszokat beküldők között 3 db SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM című le Carré regényt sorsolunk ki.


Klikk a játékhoz »
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t