Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Beethonvennel emlékeznek meg a rendszerváltásról

2009. november 14.  16:27
Nagyszabású produkcióval emlékezik meg a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, a Kassai Állami Színház és a Kolozsvári Magyar Opera a kelet-európai rendszerváltozás 20. évfordulójáról, a jubileum tiszteletére ugyanis november 16-án Kassán, december 22-én pedig Kolozsvárott tartanak hangversenyt.

A Miskolci Nemzetközi Operafesztivál sajtóreferense, Barázda Eszter az MTI-nek kifejtette: a határon átnyúló összefogással létrehozott Beethoven-koncertnek először a "Bartók+Bécs 2009" operafesztivál közönsége lehetett részese idén június 16-án, Nagy Imre egykori magyar miniszterelnök újratemetésének évfordulóján. Az unió támogatását is élvező hangversenyt legközelebb hétfőn a Kassai Állami Színházban, majd december 22-én a Kolozsvári Magyar Operában hallhatja a közönség.

Kifejtette: a programban Beethoven "szimbolikus jelentéssel bíró" művei csendülnek fel, a koncert első részében a Fidelio című operából hangzanak el részletek, a második részben pedig a IX. szimfónia.

A magyar, szlovák és román együttműködéssel létrehozott Beethoven-koncert példaértékű, hiszen a 2007-től körvonalazódó hangverseny megvalósulásához olyan országok járultak hozzá, amelyeknek egymáshoz fűződő kapcsolata nem volt mindig konfliktusoktól mentes - jegyezte meg a sajtóreferens.
Hozzátette: "a művészet azonban rendelkezik olyasféle közvetítő szereppel, amely hozzájárul ahhoz, hogy felülemelkedjünk a nemzetek közötti problémákon".
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója