Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2009. november 19. 06:24

P.Z.L.

A napokban jelent meg Hobo Circus Hungaricus című szólólemeze, melyet máris sokan kikiáltottak az új évezred egyik legfontosabb magyar albumának, és azon megy a vita, hogy vajon egyenértékű-e a Vadászattal, melyet a popkánon minden idők három legjobb magyar lemeze között tart számon. Földes László Hobóval beszélgettünk.

A Circus Hungaricus kizárólag szólólemezre készült projekt, vagy a HBB-nek is leadtad volna e szövegeket?

Felvetődött az év legelején, hogy a „régi” HBB tagjaival csináljunk közös lemezt, de nem sikerült. Nem értek rá az egykori tagok. Fontosnak tartottam a lemez minél előbbi megjelentetését, ezért nem tudtam tovább várni és új szerzőtársat kerestem. Az anyaghoz 64 dalszövegötletem volt, ebből 25-öt írtam meg, végül 15 szerepel a lemezen. 

A Circus Hungaricus koncept-lemez vagy sem? Nem használtad ki annyira cirkusz kulisszákat, ahogy a Vadászat esetében az erdőt…

Nem annak indult, de koncepciózus munka. Vannak kiutak belőle, ám az összes szereplő és téma megjelenhet a manézsban. Nem olyan szigorú a dramaturgia, mint a Vadászaton, mert ott sokkal több lehetőség volt. Itt csak trapézszámok, állatszámok, akrobata – és bohócszámok vannak, de az erdőben a szerelemtől a szovjet partizánig mindent megtalálsz. Nem voltam merevgörcsben, hogy mindenképpen „cirkuszosnak” legyen. De itt van ez a szerencsétlen bohóc, akinek kéne egy világszám, de nem sikerül neki semmi. Soha nem adja fel, nagyon próbálkozik.

Elfogadtad Madarász hangszerelési törekvéseit, vagy árnyaltad itt-ott?

A zenei résznek nincs köze semmiféle HBB-s hagyományhoz. Nagyon rockos, többen azt mondták, hogy afféle modern hangzású, hard rock-album. Amit Pókával annak idején csináltunk, inkább a hatvanas és a hetvenes évek hagyományaira támaszkodtak. 25 szöveget adtam oda Madinak. Én Piliscsabán lakom, ő Leányfalun, átmentem hozzá, ha megírt egy versszakot és egy refrént, majd elkezdtük játszani a dolgot. Jjavasoltam ezt és azt, de az alapötletek nagyon jók voltak, azokon legfeljebb finomítani kellett. Alapvetően nem szeretem a lemezeimet, sokszor nem ért össze a szöveg és a zene. Most végre igen! Gondoltam, hogy ha valamelyik szám töltelék lesz, kihagyom, elvégre 66 perces lett az anyag - ezt Póka esetében nem lehetett volna megcsinálni. Azokból a számokból lettek a legjobb dalok, melyekkel kapcsolatban az elején averzióim voltak.

Nem akartál ezekhez a szövegekhez szofisztikáltabb zenét?

Lobogott bennem a cirkusz-dolog, és a bohócság… Ez elsősorban nálam érzelmi dolog és csak másodsorban tudatos. Erre a világra, 2009-ben ezek a dolgok jöttek ki belőlem, ilyen zene illett e hangulathoz. Nagyon szeretem Dylant, Tom Waits-et, de két éve csináltam a Senkifalva lemezt, amelyben egy csomó mindent meg tudtam oldani egy szofisztikált zenei környezetben - ehhez Nagy Szabolcs nagyszerű zenéket írt. Úgy éreztem, hogy a cirkusz maga nyilvánvalóan nem blues… Billnek van egy blues-cirkusza, ez engem zavart is, mert a cirkusz nekem nem blues. Úgy gondoltam, hogy rockzene kell ide. Jó, hogy Madarász Gábor végül erről az oldalról nyúlt bele.

Talán ezen a lemezeden a legerősebb az ún. médiakritika. Sokat nézel tévét?

Nem, inkább olvasok, és közben zenét hallgatok. Ugyanakkor nagy sportrajongó vagyok, nézem a Bajnokok Ligája meccseit, és míg megtaláltam a sportcsatornákat, addig ide-oda kapcsolgattam a tévét. Ez bőven elég ahhoz, hogy tudd, hogy mi a helyzet ezen a fronton. Kislányom 11 éves, járok szülői értekezletekre, látom azokat a gyerekeket, akik tévé előtt fogantak és tévé előtt nőttek fel. Látom a mostani egyetemistákat és azt, hogy mit csinált belőlük a televízió. Negyedik éve játszom a Csokonai Színházban, a városban tanuló 40.000 egyetemistából 40 sem jár színházba. Mit csinált velük a kor és a média! Huszonöt éven át játszottam zenét és verseket az egyetemi klubokban, például Szegeden, a JATE-klubban egy évben hatszor is felléptem. Hosszú évek óta nem játszottam ilyen környezetben, annak az éltető, pezsgő szelelmi közegnek vége. A közönséget nem érdekli az irodalom, a zene. És hogy mi lesz az országgal, amikor a mostani egyetemisták 40 évesek lesznek? Nem tudom.

Milyen a viszonyod azokkal a hazai zenészekkel, akik szintén minőségi szövegekkel operálnak?

Bírok olyan zenekarokat, mint a Tankcsapda vagy a Quimby, de azt tapasztalom, hogy a zenéjüket a közönségük jórészt bulira veszi. Remélem, nem bántódnak meg, hiszen azt is mondom, hogy saját nemzedékük kultikus zenekarai. Én még anno a Kopaszkutyával is szembefordítottam a közönséget. Gyűlöltek érte. (Egy békéscsabai koncerten 1984-ben Hobo leállította a kopaszkutyázó, borgőzös közönséget, kiosztotta őket, majdnem tetlegességgé fajult a dolog - a szerk.). Nem hibáztathatom viszont a mai idolokat, mert már más időket élünk.

Mindenki arra gondol, amire akar, amikor pl. Cippolát megidézed, vagy fontos hogy tudja a közönség kiről szól a dal?

Egy politikusról szól, maradjunk ennyiben. Nyilván mindenki tudja, hogy kiről van szó. B elvtárs esetében megvan az első betű. Ő lehetne Brezsnyev. Idézőjelben rajongtam a hatalmas szemöldökéért, de ha kiírom, hogy Leonyid Iljics, már nem olyan izgalmas a dolog. Jobb, ha nem konkrét egy-egy figura. Az egyik besúgómat is megírtam a Senkifalvában, ő rendes állománybéli tiszt volt, de ott sem fontos a név.

Történnek finom utalások a Leples bitangra, az Édes otthonra, a Közép-európai Hobo Blues-ra. Szóval: ez afféle életútösszegző lemez?

Nem készült annak, de vannak jelek, melyek mutatnak a múltra. A „Vén marhákból” kivigyorog az önirónia. Ez a nálunk sosem volt divat… Az ötlet onnan jött, hogy a BS Arénában a HBB 30 éves jubileumi koncertjén az első sorban megláttam 10 korombéli palit, akik már ott voltak 30 éve is a koncertjeinken.

Madarász Gábor, aki a zenéket írta, és Rúzsa Magdi, akivel duettet énekelsz, más generációhoz tartozik. Inspirálnak a fiatalok, vagy inkább a saját korosztályoddal érzed jól magad?

Úgy érzem, hogy a saját korosztályom – tisztelet a kivételnek – teljesen kipukkadt. Én, aki nem kábítószereztem, nem ittam, másképpen éltem. Már a hatvanas években is mindig egyedül voltam. Nem ittam – főleg ezért. Persze, 64 éves korára ki nem pukkad ki? – szóval, ez nem generációs kritika akar lenni. Sosem tartoztam semmilyen brancsba. Fájt az, hogy egy-egy barátom politikai oldaltól függetlenül – elkötelezte magát. Kaptam zsíros kihívásokat különböző pártoktól. Lehettem volna 1990-ben országgyűlési képviselő. Később még Kossuth-díjra is felterjesztettek, de Medggyessy Péter kihúzott.
A 90-es évek elején elhívtak a Demokratikus Charta egyik rendezvényére. Azt hittem, hogy a barátaim lesznek a színpadon, de tele volt a pódium politikusokkal. (Volt közöttük részeg is.) Többé nem mentem ilyen rendezvényekre, távol tartom magam ettől a világtól. Kevés dologra vagyok büszke annyira, mint arra, hogy Eörsi Istvánt, Csoóri Sándort és Allen Ginsberget együtt láthattam vendégül egy HBB-koncerten, 1980-ban. A politikai kisajátít mindenkit magának, és én ebbe nem mentem bele. Most az az új lemez címét mocskolják, hogy mitől Hungaricus… Hát a végén még ávós fattyúból hungarista disznó leszek. Nem tudom, hogy miért lenne probléma az, hogy valakinek magyar érzelmei vannak, foglalkoztatja a magyar őstörténet, vagy a népi kultúra. Vagy, ha más az amerikai bluest, vagy a punkzenét szereti. Nekem születésük óta a kedvenc zenekaraim a Muzsikás és az LGT voltak. Ezekbe az árokásós játékokba nem voltam hajlandó belemenni, pedig a zenekaromban voltak egymásnak egymásnak feszülő politikai álláspontok. Olyanokkal is zenéltem, akik először liberálisok voltak, aztán szélsőjobbos zenekarba igazoltak át, ám ettől még nem biztos, hogy jellemtelenek. A többség ilyen. Megy az árral. Ez még nem bűn. A második világháború után elvették az emberektől azt, hogy önállóan viszonyuljanak a közösséghez, melyben élnek. Saját nemzedékemben teljesen egyedül vagyok. 64 éves koromban még mindig az apámmal jönnek. Csak rosszat keresik… Én leléptem a kommunista felső tízezerből 1963-ban - ez mintha nem is lett volna. Meg hogy én „könnyen lázadtam”, mert az apám befolyásos volt és „biztosan” megvédett. Hát én erről nem tudtam. A lemezeimet és dalaimat nemegyszer betiltották. Nagy Ferót és engem kivéve kiket tiltottak be? Bár ma már úgy hírlik, hogy Koncz Zsuzsát is üldözték. Fájdalmas egyedül lenni. Annak idején az alkohol választott el a barátaimtól, mert ők ittak én meg nem. Mára legtöbben megfáradtak, ami teljesen érthető és emberi. Nemrégiben felléptem a Mobilmánia koncertjén. Közülük többen még a HBB megalakulása előtt segítettek nekem, ezért tiszteletből játszottam velük. Életem megrázó élménye volt, hogy ezek a legendés és tehetséges emberek még mindig a Kétforintos dalba kapaszkodnak. Bármennyire szomorú, mégis annyira emberi a dolog. Nem csinosították magukat belűről, nem léptek tovább, hanem felélték a múltat. Régen a zenészek ugyebár jól berúgtak és megdugtak mindenkit, akit lehetett. Mára nem maradt nekik az ifjúságból semmi több, csak a Kétforintos dal. Azt hitték, hogy ez majd mindigvégig kitart. Majdnem sírtam, amikor láttam, hogyan élik át újra azt az időt, mert 1977-ben ez igen is volt valami. De az én bandám is ugyanezt csinálta anno. Szívtak, berúgtak, én meg tök józanul ültem közöttük hazafelé a mikrobuszban és nem tudtam aludni. Horkoltak, böfögtek, de mérhetetlenül szerettem őket, összetartott minket a zene, káprázatosan játszottak és ez volt a lényeg. Legalábbis akkor úgy hittem. Arra gondoltam, miközben ültem közöttük, hogy ez a blues és a rock, ők meg az én bandám. Velük vagyok, közéjük tartozom. 

Van benned harag?

Nem tudok azokra haragudni, akiknek 50-60 éves korukra elfogyott a szellemi és erkölcsi tartalékuk. Van, amelyik díszmagyar lett - pedig korábban le se szarta ezt a dolgot -, mert onnan még kaphat valamit. Ez torokszorító és emberi is. Olyanokkal is játszik, akiket utál és lenéz. De kell a munka, fenn kell tartani a nevet és a nimbuszt.
Mindent értek, persze: én is játszottam nyomorúságos pénzekért kocsmákban és örültem, hogy van melóm. Hiába van 40 lemezem, vannak könyveim, színdarabjaim és előadóestjeim. Nem üzleteltem, nem loptam, nem tettem félre. 46.000 Ft a nyugdíjam, és van két iskolás lányom. Nem állhatok le, és ez azért lehetséges, mert sosem a múltból éltem. Röhögőgörcsöt kapok, ha a jövőmről kérdezel, mert 64 évem ellenére a következő két évem tele van jobbnál jobb munkákkal. Ez tényleg vicc. Még van jövőm?

Egy tévés interjúban egyszer a szórakoztatóipar kategóriájába tartozónak nevezted a Circus Hungaricus lemezt, majd pár mondattal később műnek. Egy rocklemezt is lehet ugyanolyan komolyan venni, mint egy József Attila-estet?

Sokra tartom a rock and rollt, szemben oly’ sok emberrel. Persze tudom, hol van Shakespeare és József Attila vagy Fellini helye, de sok mindent lehet kapni a rockból is. Szabadságot, erőt, örömet. Jobban szeretem mások dalait a sajátjaimnál, és ha eljátszom egy Muddy Waters bluest, vagy egy Tom Waits-számot, tudom, hogy azzal nem bánhatok úgy, mint a Mata Harival. Ha olyat csinálsz, ami különb nálad, az megemel téged. Megtanul az ember egy bizonyos alázatot: amit csinálsz, azt vedd komolyan, legyen az bármi. Akár rock and roll is.