Szólj hozzá!
Révész Kölyök azt csinálja, amire 1981 óta vágyott
2010. január 21.
15:30
címkék:
Koncertpiac, Pop
Révész Sándor január 20-án nemcsak az elmaradt december 12-i koncertjét pótolta, hanem a 2003-as Változtam című albumának a lemezbemutatóját is letudta. Hiába, Kölyöknek más az időfelfogása.
Látszik is rajta. Az 1953 júniusában született Kölyök ma is legfeljebb negyvennek néz ki, későn érő típus, két és fél hete született az első gyereke. Révész Sándor talán a legnagyobb magyar pop-kulturális ikon, a nagy Piramis-időkben (1977-1980) nem volt nála népszerűbb ember Magyarországon, se Luke Skywalkernek, se Kádár Jánosnak nem jutott annyi dicsőség mint amennyi neki. Kölyök bármikor eltűnhet, akár 10-15 évre, bármikor visszatérhet nulla promóval, akkor is teltházakat csinál.
Ez történt januári 20-án is a Müpában, ahol nem volt díszlet, mert ugyebár a Müpa attraktív belső tereinél nem kell jobb háttér. Volt némi vetítés, nonfiguratív tetkóminták, ilyesmik, nem is ez a lényeg, hiszen Kölyök is egy szürke irodaszéken ült.
Igen, ült, nem állt, és ez bizonyos szempontból radikális gesztus volt részéről, nem dobta be magát, ez a buli ugyanis ún. csendes-ülős volt. Az első szám a Generál Ha ismerném című klasszikusának átirata volt, majd új dal jött és a Mozdulatlan utazás, majd egy kis mentegetőzés az utolsó utáni pillanatban elmaradt december 12-i koncert miatt, és jött az 1985-ös Szól a dal.
A szám elhangzott a Mondd mit ér egy falat kenyér című, szintén 1985-ös segélykoncerten is, ahol Kölyök csak három dalt adott elő, ha jól emlékszem a Nem tudtam, hogy így fájt és az Ajándékot énekelte a Szól a dal mellett. Ezért a három számért utaztam akkor 240 kilométert, és aludtam a Keletiben.
Azóta eltelt 25 év, Révész ki is jelentette, hogy lezárta magában a Piramist, a „maga részéről befejezte”. Igaz, ezt mondta 1981 nyarán is. És tényleg le is zárta, „meghívást kapott egy hajóra”, majd egy tanyára költözött. Életjelet 1985-ben adott magáról, majd 1992-ben a Piramis nosztalgiakoncertje idején, és még e koncertek lendületében elkészítette a második szólólemezét, és ehhez is dukált egy nagykoncert a BS-ben. 1994-ben újra eltűnt, 2003-ban tért vissza a Változtam című lemezzel, melyhez terveztek turnét, ami aztán elmaradt.
A teljességgel illúzióromboló két évvel ezelőtti Piramis-újrázás (Som-botrány, pénzügyi anomáliák stb.) után fiatalokat szervezett maga köré, ahogy ő nevezte, brilliáns tehetségű fiatal férfiakat. És most zárult be a kör: végül is ezt akarta megcsinálni 1981-ben, csak Erdős doki elhajtotta. Aztán hajóra szállt, hogy aztán a 30. születésnapját egy tengerparton ünnepelje, miközben Magyarországon javában dúlt a piros betűs szocializmus.
No, de nézzük, milyen az, amikor Kölyök mögött nincs feszes rockzenei megszólalás! Szokni kell, az biztos, némiképp megkopott a hangja, ahogy mindenkinek, aki 57 éves, ezzel nincs is semmi gond, de az biztos: az akusztikus gitárhangzás nehezebben fedi el a föléintonálásokat.
Bensőséges, személyes hangvételű ún. unplugged koncertet hallhatott Kölyök néhány ezer barátja, és itt jegyezzük meg, hogy kicsit sok volt a privát közlés. Nem tartozik a nagyérdeműre, hogy a nézők között ül a Kölyök lábát megműtő orvos lánya, Klári, de Sanyika megtapsoltatta a közönséget, hogy milyen jól végezte a doktor úr a műtétet (ugyebár elszakadt Kölyök Achilles ina), majd jött a bizarr című Ín-kín dal, melyben ismét csak köszönetet mondott sebész orvosának. (Külön dolgozatot érdemelne a magyar pop doktor-fétise, vö.: És jött a doktor, az Orvos válaszol, Köszönöm doktor úr, stb. dalokkal)
Akinek nem volt elég az életrajzi túlhabzás, annak külön ajánljuk a Magamról és A tanya című dalokat. Korrekt hangversenyt hallottunk, itt-ott countrys, máshol balkáni és indiai hatásokkal, de a műsor itt-ott reflektált a kedélyes generálos évekre, sőt, a Fonográfra is. Elhagzott a Vágyakozás című 1979-es Piramis-dal is, mely Kölyök szerzeménye, a Piramis anno csak néhányszor játszotta. Korrekt átirat, bár az eredeti izgalmasabb, Sanyika szerint most nyerte el az igazi formáját.
Két gitár, akusztikus bőgő, dob – ez az alapfelállás. Néha Nagy Gergő elővette a buzukit és a mandolint, de nem volt úgymond world music jellege a daloknak. Kölyök fekete pólóban, fehér ingben énekelt, a legtöbb számban akkordgitározott. Az estét némileg leültette Nagy Gergő szólója, mely alapvetően egy Dylan-dal átiratra épült, majd Horváth Ákos elénekelte a Ne szeress engem! című Deák Bill-számot (!).
Puritán volt a hangzás, bizonyára sokan a Page-Plant-féle unplugged-ra emlékeztető műsort vártak, de ahhoz viszont elő kellett volna kapni még néhány egzotikus hangszert. Dúsabb soundra számítottunk, nem volt igazán dobos jelentét, inkább csak perka-érzés. Minden tiszteletünk a művészeké, de azt kell mondjuk, hogy a műsor inkább egy céges bulin szól jól, mondjuk a a Porsche Hungária karácsonyi buliján, de nem egy hangversenyteremben. Minden hangszeres tisztességes munkát végzett, Cseh Balázs elektromos bőgős is – mondjuk őt jobban előtérbe lehetett volna hozni. Hiányzott a dalokból a radikalizmus, de jól jött volna egy szőnyegező szinti, cselló, hegedű, bármi , ami nagyobb teret ad a daloknak.
Jó koncert volt, jobb, mint ami talán ebből az írásból átsüt, mégis maradt némi hiányérzetünk. De az is lehet, hogy a hangversenyttermet átjárta a spiritualitás, csak e sorok írója nem bizonyult épp azon az estén megfelelő médiumnak.
Ez történt januári 20-án is a Müpában, ahol nem volt díszlet, mert ugyebár a Müpa attraktív belső tereinél nem kell jobb háttér. Volt némi vetítés, nonfiguratív tetkóminták, ilyesmik, nem is ez a lényeg, hiszen Kölyök is egy szürke irodaszéken ült.
Igen, ült, nem állt, és ez bizonyos szempontból radikális gesztus volt részéről, nem dobta be magát, ez a buli ugyanis ún. csendes-ülős volt. Az első szám a Generál Ha ismerném című klasszikusának átirata volt, majd új dal jött és a Mozdulatlan utazás, majd egy kis mentegetőzés az utolsó utáni pillanatban elmaradt december 12-i koncert miatt, és jött az 1985-ös Szól a dal.
A szám elhangzott a Mondd mit ér egy falat kenyér című, szintén 1985-ös segélykoncerten is, ahol Kölyök csak három dalt adott elő, ha jól emlékszem a Nem tudtam, hogy így fájt és az Ajándékot énekelte a Szól a dal mellett. Ezért a három számért utaztam akkor 240 kilométert, és aludtam a Keletiben.
Azóta eltelt 25 év, Révész ki is jelentette, hogy lezárta magában a Piramist, a „maga részéről befejezte”. Igaz, ezt mondta 1981 nyarán is. És tényleg le is zárta, „meghívást kapott egy hajóra”, majd egy tanyára költözött. Életjelet 1985-ben adott magáról, majd 1992-ben a Piramis nosztalgiakoncertje idején, és még e koncertek lendületében elkészítette a második szólólemezét, és ehhez is dukált egy nagykoncert a BS-ben. 1994-ben újra eltűnt, 2003-ban tért vissza a Változtam című lemezzel, melyhez terveztek turnét, ami aztán elmaradt.
A teljességgel illúzióromboló két évvel ezelőtti Piramis-újrázás (Som-botrány, pénzügyi anomáliák stb.) után fiatalokat szervezett maga köré, ahogy ő nevezte, brilliáns tehetségű fiatal férfiakat. És most zárult be a kör: végül is ezt akarta megcsinálni 1981-ben, csak Erdős doki elhajtotta. Aztán hajóra szállt, hogy aztán a 30. születésnapját egy tengerparton ünnepelje, miközben Magyarországon javában dúlt a piros betűs szocializmus.
No, de nézzük, milyen az, amikor Kölyök mögött nincs feszes rockzenei megszólalás! Szokni kell, az biztos, némiképp megkopott a hangja, ahogy mindenkinek, aki 57 éves, ezzel nincs is semmi gond, de az biztos: az akusztikus gitárhangzás nehezebben fedi el a föléintonálásokat.
Bensőséges, személyes hangvételű ún. unplugged koncertet hallhatott Kölyök néhány ezer barátja, és itt jegyezzük meg, hogy kicsit sok volt a privát közlés. Nem tartozik a nagyérdeműre, hogy a nézők között ül a Kölyök lábát megműtő orvos lánya, Klári, de Sanyika megtapsoltatta a közönséget, hogy milyen jól végezte a doktor úr a műtétet (ugyebár elszakadt Kölyök Achilles ina), majd jött a bizarr című Ín-kín dal, melyben ismét csak köszönetet mondott sebész orvosának. (Külön dolgozatot érdemelne a magyar pop doktor-fétise, vö.: És jött a doktor, az Orvos válaszol, Köszönöm doktor úr, stb. dalokkal)
Akinek nem volt elég az életrajzi túlhabzás, annak külön ajánljuk a Magamról és A tanya című dalokat. Korrekt hangversenyt hallottunk, itt-ott countrys, máshol balkáni és indiai hatásokkal, de a műsor itt-ott reflektált a kedélyes generálos évekre, sőt, a Fonográfra is. Elhagzott a Vágyakozás című 1979-es Piramis-dal is, mely Kölyök szerzeménye, a Piramis anno csak néhányszor játszotta. Korrekt átirat, bár az eredeti izgalmasabb, Sanyika szerint most nyerte el az igazi formáját.
Két gitár, akusztikus bőgő, dob – ez az alapfelállás. Néha Nagy Gergő elővette a buzukit és a mandolint, de nem volt úgymond world music jellege a daloknak. Kölyök fekete pólóban, fehér ingben énekelt, a legtöbb számban akkordgitározott. Az estét némileg leültette Nagy Gergő szólója, mely alapvetően egy Dylan-dal átiratra épült, majd Horváth Ákos elénekelte a Ne szeress engem! című Deák Bill-számot (!).
Puritán volt a hangzás, bizonyára sokan a Page-Plant-féle unplugged-ra emlékeztető műsort vártak, de ahhoz viszont elő kellett volna kapni még néhány egzotikus hangszert. Dúsabb soundra számítottunk, nem volt igazán dobos jelentét, inkább csak perka-érzés. Minden tiszteletünk a művészeké, de azt kell mondjuk, hogy a műsor inkább egy céges bulin szól jól, mondjuk a a Porsche Hungária karácsonyi buliján, de nem egy hangversenyteremben. Minden hangszeres tisztességes munkát végzett, Cseh Balázs elektromos bőgős is – mondjuk őt jobban előtérbe lehetett volna hozni. Hiányzott a dalokból a radikalizmus, de jól jött volna egy szőnyegező szinti, cselló, hegedű, bármi , ami nagyobb teret ad a daloknak.
Jó koncert volt, jobb, mint ami talán ebből az írásból átsüt, mégis maradt némi hiányérzetünk. De az is lehet, hogy a hangversenyttermet átjárta a spiritualitás, csak e sorok írója nem bizonyult épp azon az estén megfelelő médiumnak.
Révész Sándor-koncert
MÜPA
2010. január 20.
MÜPA
2010. január 20.
