Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

A szerény fiúk, akiknek megvolt Beyoncé

2010. február 12.  08:00
címkék: AlternatívPopRock
Tudjuk, hogy az élet nem igazságos. Unalmas is lenne, hiszen min rágódnánk egy emberöltőn keresztül. A Snow Patrol nem rágódik azon, hogy nem lettek kontinentális sztárok, hogy a második vonal élzenekarának kiáltották ki őket, afféle kismestereknek a Coldplay mögött, miközben első osztályú popzenével kényeztetik Európát.

Up To Now címmel megjelent dupla válogatáslemezük, esélyt adva azoknak, akik mindig felmentették magukat a Snow Patrol-gyorstalpaló alól, pont a kismesterségre hivatkozva. 

Az ír és skót felmenőkkel rendelkező Snow Patrol első osztályú popzenekar, kár lenne elmenni mellettük, és erre itt a tárgyi bizonyítékok összefoglaló anyaga, ez a kellemes dupla válogatásalbum. Persze azok, akik szeretik a rádióbarát pop-indie zenét, vagy voltak cserediákok az EU boldogabbik felén,  tudják: ugyanolyan erős vizuális kisülés a Final Straw vagy az Eyes Open borítója, mint mondjuk a Mastercard-logó. 

Szóval, angol, német és francia nyelvterületen minden rádióállomás prioritásként kezeli a Snow Patrolt, úgy bánnak velük, mintha ők lennének az alternativ Chris Rea. A rádióbarát, autós slágerpopban is jelesre teljesítő zenekar számai leginkább arra jók, hogy szerethető szerelmes filmek soundtrackjén landoljanak. 



Kedves, ártatlan fiúk, nagy szívvel, még nagyobb slágerekkel, akik számára a legnagyobb vagányság az volt, amikor feldolgozták Beyoncé fülledt slágerét, a Crazy In Love-ot. Kismesterek, szívbemarkoló slágerekkel, ott van például a kétezres évek egyik legjobb indie-pop himnusza, a Martha Wainwright közreműködésével rögzített Set The Fire To The Third Bar, de a szintén 2006-os Chasing Cars is a pop kis csodáinak egyike. 

Nem olyan innovatívak, mint a Coldplay, vagy a R.E.M., de minden lemezükön eljárt úgymond néhányszor a kezük, és kellemes slágerekkel ajándékozták meg a kontinenst. A legtöbb dalt a legsikeresebb lemezükről, a 2006-os Eyes Openről halászták le (Chasing Cars, Set The Fire To The Third Bar, Batten Down The Hatch, You’re All I Have, Hands Open, Ask Me How I Am, Making Enemies, Shut Your Eyes, Open Your Eyes), de a 2004 elején megjelent, "királycsináló" Final Straw-ról csak három számot (Chocolate, Run, Spitting Games) szerepeltettek. 

Aztán vannak itt koncertverziók, ritkaságok, publikálatlan számok, szóval, mindenki megkapja a magáét, mert a Snow Patrol nem szeretne csalódást okozni senkinek. Neked sem.

Snow Patrol
Up To Now
Universal
15+15 szám 58 + 61 perc


Hozzászólások

1 hozzászólás

AngeL  2010. február 13.  13:30

Nah, végre valami vizuális élmény, amin kiélhetem a saját "/-verzi-jómat". A zenéhez nem értek, ezért objektíven nem kommentelem, bár jó ízlésbeli nyilvánvaló hiányosságom azt mondatja velem a hallottak alapján, hogy a Snow Patrolt se nagyon patronálnám. Súlyosbító körülmény, hogy nem vagyok progyuször. Viszont Martha kirakata bejön. I mean : jó kis dekadens fíling. A fodros blúz, az egyszerű vonalú kis feketével, no meg azzal a topánnal. Zseniál! Fokozhatta volna a 6-ást még egy laza konttyal, ( elképzelem, ahogy egy-két tincs belerakoncátlankodik a csillogó szemek varázsába ) és a fülbevaló is jobb lett volna, ha még olyanabb lett volna, mint amilyen. Smink viszont 10 pont ( a tízből ). A gyöngyház szem remekül harmonizál a finom, könnyed rúzzsal. Nőcis, lágy. Ez a gönc tűzpiros ajkakkal is jól fut, csak akkor a szem minimál sminkben utazik. Max. szemöldök kontúr és spirál. Azonban ez a stílus igazán vékony nőkön mutat: a cipő pántja vastagítja a bokát és a sok fodor is testesít. A srácra rádobtam volna hanyagul egy mellényt - fess lett volna, no meg kúl. Amúgy jól nyomják együtt. De ha ez a high-pop, akkor inkább választom a második kirakatból a popgresszívet. No nem agresszíven, csak senkihez se híven. Ennyit erről. :-)

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója