Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

Több szám alatt is égni fog a sztárénekes a pesti fellépésén

2010. március 1.  17:00
címkék: KoncertpiacMetalZene
Ha már a közönségük nagy része nem érti a szöveget, látványban próbálnak odatenni a német együttes tagjai. Márciusban ér a turnéjuk Budapestre.

 
Március 16-án Budapestre ér a Rammstein 2009-2010-es turnéja, és a zenekar ezúttal is látványos pirotechnikai akciókkal készül a fellépésre, közölték a szervezők.

Az előadások alatt a Rammstein több tagja is szájhoz erősíthető lángszórót használ. Az énekes, Till Lindemann pedig egész számokat énekel végig úgy, hogy közben ég. Ezt két lángszóró segítségével oldják meg, amiket a karjára erősítenek.

De az együttes tagjain kívül lángra kapnak még mikrofonok, gitárok, billentyűk, szikrákat szórnak csizmák és dobverők, sőt, robbanó dobok és mikrofonok is várhatók.

A banda mindehhez szakképzett pirotechnikusokat alkalmaz. Az énekes maga is szakképzett pirotechnikus, ezért is vállalja, hogy egész számokra elnyelje a lángtenger.

"Megtanultuk, hogy az emberek 99 százaléka nem érti a dalszövegeket, szóval valami olyannal kell előállni, ami megtartja a showban a drámaiságot. Valamit tennünk kell. Szeretünk előadni, és szeretünk játszani a tűzzel. De van humorérzékünk. Nevetünk rajta és saját magunkon is. Élvezzük az egészet, miközben komolyan vesszük a zenét és a dalszövegeket. Ez a humor, színház, és a mi kelet-német kultúránk kombinációja" – nyilatkozta nemrégiben Till Lindemann

A turnén 40 kamion és 10 busz szállítja a zenekar felszerelését. Budapesten közel 100 magyar technikai ember segédkezik majd a koncert napján az építésben, kora reggeltől.

A Rammstein koncertre a világon mindenhol, így Budapesten is szigorított biztonsági beléptetés várható, nem csupán táska, hanem ruházat ellenőrzés is lesz a kapuknál. Semmilyen üveget, palackot, láncot, lézerpontozót, fegyvernek is alkalmas tárgyat, illetve hang- vagy képrögzítő eszközt nem lehet a koncertre bevinni.

Az estét 8 órakor a Combichrist nevű csapat nyitja, a nagyjából negyven perces koncertjük után lép színpadra a Rammstein.
Szólj hozzá!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója