Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2010. szeptember 2. csütörtök
Rebeka , Dorina
06:02
19:23
Belépés
ok

Koreai vonóslányok zenélnek Kecskeméten

Cikk nyomtatása

Cikk továbbküldése

2010. március 16. 22:04
Címkék: Fesztiválok
Az idei zenei és művészeti jubileumok - többek között Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója - jegyében nyitotta meg Zombor Gábor polgármester a 25. Kecskeméti Tavaszi Fesztivált kedden.
H i r d e t é s
"Reprezentatív rendezvényekkel ünneplik a Himnusz és nemzeti operáink zeneszerzője, Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóját, a Kecskeméti Művésztelep 100. születésnapját, a 20 esztendős Ars Nova énekegyüttest, valamint a hagyományos dzsesszfesztivál kapcsán a 25 éves Bohém Ragtime Jazz Bandet" - mondta Zombor Gábor polgármester a negyedszázados múltra visszatekintő fesztivál megnyitóján.

Az egyik jubileumhoz kapcsolódik a rendezvénysorozat első eseménye is, a Kecskeméti Művésztelep centenáriumának tiszteletére Kapcsolat 2010 címmel kedden megnyílt kiállítás is. A tárlatra annak a három városnak a kortárs képzőművészeit hívták meg, ahol a nagybányai mesterek a modern magyar festészet előfutáraként, művésztelep-alapítóként jelentek meg.

A Kecskeméti Képzőművészek Közösségének felhívására Nagybányáról, Kecskemétről és Szentendréről öt művészeti közösség fogott össze, és kilencven kortárs alkotó vállalta a kihívást. A kiállítást Nicolae Suciu festőművész, a Román Képzőművészek Szövetsége Nagybányai Fiókjának elnöke nyitotta meg.

A március 31-ig tartó Kecskeméti Tavaszi Fesztivál egyik kiemelkedő rendezvénye lesz a Moszkvai Patriarchátus Ortodox Férfikórusának fellépése a Nagytemplomban. A fesztivál visszatérő vendége a Bohém Ragtime Jazz Band, de Vásáry Tamás vezényletével a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar is ad koncertet. A Fringe fesztivál pedig az ifjú zenész és képzőművész tehetségeknek kínál bemutatkozási lehetőséget.

A Dánia díszvendégségével zajló tavaszi fesztivál kecskeméti rendezvényein kiemelt szerepet vállalt a skandináv ország: március 18-án dán képzőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Stúdióban, majd Steen Brogaard fotóművész kiállítása nyílik a Dán Kulturális Intézetben. A Népi Iparművészeti Gyűjteményben 12 fiatal dán formatervező mutatkozik be.

A Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetbe különleges koncertre várják a komolyzene kedvelőit: a Trio con Brio Copenhagen tagjai - a dán zongorista Jens Elvekjaer és a koreai származású testvérpár, a hegedűs Soo-Jin Hong és a csellista Soo-Kyung Hong - zenélnek.

A képzőművészet oltárán - Český Krumlov

A képzőművészet oltárán - Český Krumlov

Český Krumlov. Amikor nem is olyan régen meghallottam ezt a nevet, azonnal megismételtettem, hogy biztosan és jól értsem. Igen, másodszorra is azt hallottam, hogy Český Krumlov, de még mindig nem ...

Rss Ikon
H i r d e t é s

A Kultúrpart programajánlója

Illeszd be a saját oldaladra! Katt ide!

Másold ki a fenti kódot, illeszd be az oldalad forrásába, így az olvasóid mindig értesülhetnek a Kultúrpart programajánlatairól.

F u t á r    a j á n l a t