Ugrás a menühöz Ugrás a tartalomhoz
2012. május 26., szombat - Fülöp, Evelin

100 rendőr lepte el Budapest legnépszerűbb ismerkedőhelyét

2010. április 5.  13:45
címkék: BudapestGödör Klub
Szombaton éjjel 16 embert állítottak elő a Gödörnél a Deák Téren, miután száznál is több rendőr fésülte át a környéket.

Beszámolók szerint éjfél körül legalább száz rendőr jelent meg a Gödörnél a Deák téren szombaton este, ahol a fiatalok esténként rendszerint csapatokban gyülekeznek. Az RTL Klub híradója arról számolt be, hogy a rendőrök mellett vámosok, határrendészek, zenei jogvédők, adó- és munkaügyi ellenőrök is részt vettek a feltűnő akcióban.

 

Összesen 16 embert állítottak elő, egyeseket kábítószer fogyasztása miatt, másokat garázdaság miatt. A zenei jogvédők a környék szórakozóhelyeit ellenőrizték, és mindenhol jogtiszta zenéket találtak. A bejelentetlen alkalmazottak miatt viszont a munkaügyi felügyelőség 1 millió 300 forint bírságot szabott ki, és az adóhatóság egymillió forint értékben büntette azokat, akik nem adtak számlát.

„Nagyon sok a közterületi bűncselekmény, kisebb súlyú bűncselekmény, alkalmi lopások, zseblopások, sok a garázdaság, heti 2-3 alkalommal, heti rendszerességgel van intézkedés a környéken” - nyilatkozta a csatornának Fonbank Roland, az V. kerületi Rendőrkapitányság főhadnagya.

Hozzászólások

4 hozzászólás

Border  2010. április 5.  15:24

Nagyon helyes hogy razziáztak. Ezeket a razziákat nem kell bejelenteni és akkor sokkal valószínűbb, hogy sok szabálysértő és körözött fenn fog akadni a hálón. Sajnos a közrend-közbiztonság növelése érdekében szükség van az ilyen ellenőrzésekre. A média csak az ellenőrzés közben értesűlhetne, vagy a végén és az ő feladatuk az eredmény közlése!

Négerfiú  2010. április 14.  09:28

BORDER! remélem ha van vagy lesz gyereked, őt fogják elhurcolni 1 füves cigi miatt vagy mert fölugratott a gördeszkájával egy padra.Aztán szépen hordhatod a levest a srácnak vagy jó esetben a gatyádat is ráfizeted a bírságra.Az ilyen buta éllovasokat vezényelném ki az első sorba amikor komoly gengsztereken kéne rajta ütni az elit szórakozóhelyeken , ahol tényleg bűnözők vannak. Milyen meglepő h őket senki nem zargatja!!!

Rofftop  2010. április 15.  01:16

De bölcs vagy Border ! Remélem elvisznek mert nincs nálad személyi !

csati  2010. április 17.  19:28

Border kiadja a feladatot a médiának!

Megjelenített név * :

A Kultúrpart programajánlója